Pesti Srácok

Orbán Viktor a PS-nek: Az ellenzék komolyan vehetetlen és blöfföl, Gyuri bácsi meg jön, érkezik, hiszen választás lesz

Ne vegyük komolyan az ellenzéket, mert blöfföl, megpróbál nagyokat mondani, Gyuri bácsi meg jön, érkezik, jövőre ugyanis választások lesznek Magyarországon, de emiatt nem egyedül jön, hanem hozza az összes haverját is – válaszolta a PestiSrácok.hu és a Pesti TV kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök az év utolsó Kormányinfóján. Szarvas Szilveszter kérdésére leszögezte: mi, magyarok és ő személy szerint sem tart senkitől, Magyarország 1100 éves állam, velünk nem lehet packázni. Portálunknak azt is elárulta: Nyugaton nincs életösztön és tapasztalat ellenállásban, de nekünk van, mi ellenállunk minden kulturális és társadalmi átalakításnak.

Az ellenzék boszorkánykonyhájában számos terv készült és készül; többen bejelentették, feles többséggel is megváltoztatnák a kétharmados törvényeket és az Alaptörvényt, Hadházy Ákos pedig tegnap azt mondta, rossz esetben nem választásokon, hanem forradalommal kell megdönteni a mostani rendszert. A feles többségű alkotmányozás miatt veszélyben van-e a földtörvény és a nemzeti vagyontörvény? – egyebek mellett ezt kérdezte Szarvas Szilveszter a Kormányinfón Orbán Viktor miniszterelnöktől. A kormányfő a PestiSrácok.hu és a Pesti TV kérdésére azt válaszolta, nem követi Szarvas Szilvesztert azon az úton, amelyen elindult, mert az azt jelentené, hogy komolyan vesszük az ellenzéket.

"Visszaadom a jogi diplomámat, ha ez így lesz!"

PestiSracok facebook image

– mondta Orbán Viktor a PS-nek és a Pesti TV-nek. Szarvas Szilveszter arról is kérdezte Orbán Viktort, hogy miután közzétett programja alapján az új német kormány erőteljesebb bevándorlást szeretne Németországba és az EU számára is hasonló utat javasol, ezért lesz-e nagyobb törés Kelet-Közép-Európa és Nyugat-Európa között, valamint hogy milyen külföldi, titkosszolgálati beavatkozásoktól tart a jövő évi magyar választásokba, különösen Amerika irányából.

Titkosszolgálatok célkeresztjében

– válaszolta kérdésünkre Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette: miután hazánk és a Kárpát-medence geopolitikai jelentőségű terület, ezért az érdeklődés mindenhonnan erős és jelentős.

– jelentette ki a miniszterelnök.

Mi ellenállunk, de a Nyugat nem

Orbán Viktor a PestiSrácok.hu és a Pesti TV Németországot érintő kérdésére is válaszolt.

– húzta alá a kormányfő.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök az év utolsó Kormányinfóján. Elsőként a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét és a 13. havi nyugdíj kifizetését nevezte meg a kormányfő, míg másodikként a védekezés fenntartását, ami továbbra is oltás alapú lesz Magyarországon.

– fogalmazott Orbán Viktor. A harmadik nagy ügy, amivel 2022-ben foglalkozni kell a miniszterelnök szerint, az a gyermekvédelmi népszavazás. Orbán Viktor szerint a referendum célja, hogy kinek a felügyeletével történjen a gyermekek szexuális nevelése.

– tette hozzá.

– mondta Orbán Viktor.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter helyett ezúttal Orbán Viktor tartotta a szokásos Kormányinfót, ami csütörtök helyett kedden délelőtt 10 órakor kezdődött a Karmelita kolostorban. A miniszterelnök az elmúlt években évindító sajtótájékoztatókat tartott januárban, de 2021 elején ez a járvány miatt elmaradt. 2019 és 2020 januárjában több mint két órán keresztül válaszolt a magyar és a külföldi sajtó kérdéseire. Az eseményt a PestiSrácok.hu és a Pesti TV is élőben közvetítette.

A legutóbbi rendkívüli Kormányinfón, június 10-én jelentette be a miniszterelnök a gazdaság újraindításáról, a stabil gazdaság megteremtéséről, a gazdaság megerősítéséről szóló Nemzeti Konzultációt. Ez a konzultáció hatalmazta fel a kormányt például arra, hogy 200 ezer forintra emelje a minimálbért, hogy a gyermeket nevelő szülők az átlagbér szintjéig kapják vissza a személyi jövedelemadójukat, és a nemzeti konzultáció megerősítette a gyermekvédelmi törvény helyességét is. Ahogy azt is kimondta a konzultáció eredménye, hogy nem lehet migránsokat kényszeríteni egyetlen országra sem. A júniusi sajtótájékoztatóján jelentette be Orbán Viktor két operatív törzs megalakítását: az egyik a gazdaság újraindításával, a másik a társadalmi élet újraindításával foglalkozik (Szijjártó Péter és Novák Katalin vezetésével). Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy mindkettő rendkívül sikeres volt.

Emlékezetes, hogy Magyarország megelőzte az Európai Uniót az oltások tekintetében; tavasszal és kora nyáron hazánk volt az egyetlen uniós ország, ahol több vakcina állt rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek. Így a gazdaság is egy-másfél hónappal korábban indulhatott újra, mint más országokban. Magyarország a harmadik oltás felvételét is elsőként tette lehetővé az EU-ban, így más országokkal ellentétben nálunk nem kellett korlátozásokat elrendelni.

Orbán Viktor és Gulyás Gergely. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Novák Katalin lesz a Fidesz köztársaságielnök-jelöltje

Újságírói kérdésre Orbán Viktor arról beszélt, a francia választások lezáruláig nem alakítanak a konzervatív erők új frakciók az Európai Parlamentben. Szintén újságírói kérdésre elmondta: Novák Katalin lesz a Fidesz köztársaságielnök-jelöltje.

A legrosszabból kellett kiindulni

A miniszterelnök a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban arról beszélt: nem támogatja a kötelező oltás bevezetését, ugyanakkor kulcskérdésnek nevezte a harmadik oltás felvételét. Orbán Viktor elmondta, indukolt lenne a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata a gyorstesztek árával kapcsolatban, mert jelentős eltérés tapasztalható a nyugati és a hazai árak között. Kitért arra: azért kellett a Kormánynak 8–10 ezer lélegeztetőgépet beszereznie, mert a szakértők korábbi becslései szerint 4–5 ezer fertőzött szorult volna ezek használatára, és emiatt határoztak úgy, hogy a minőségi és beszerzési problémák miatt ennek a számnak a kétszeresével kalkuláljanak.

– hangsúlyozta.

Nincs arra ráhatása, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság foglalkozzon Szabó Tímea ügyével

Szabó Tímea párbeszédes politikus felmerült CIA-s kapcsolata kapcsán a miniszterelnök arról beszélt, a Kárpát-medence geostratégiai helye miatt természetes, hogy élénk iránta az érdeklődés. Magyarország nem akar ráadásul a posztkeresztény-poszteurópai birodalomépítésben részt venni, hanem önálló, patrióta modellel áll a nemzetközi porondon. Ennek tudatában a kormány erős nemzetbiztonsági védelem alatt végzi a dolgát. Ugyanakkor Orbán Viktor megjegyezte: miniszterelnökként nincs arra ráhatása, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság foglalkozzon Szabó Tímea ügyével.

Magyarország nem mondhat le az értékes német kapcsolatokról

– hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: Magyarország nem mondhat le az értékes német kapcsolatairól. Megjegyezte: aggasztóbbnak tartja az új német külügyminiszter kijelentéseit, amennyiben szankcionálná a Nyugat-Balkánt, ahelyett, hogy az európai uniós integrációt segítené elő, amely Európa valódi érdeke. Ugyanakkor hangsúlyozta: jelen állás szerint a Fidesz nem akar közös frakcióba tartozni az AfD nevű német párttal. Orbán Viktor kitért arra: jelenleg Görögország és az EU között fekete lyuk tátong a balkáni térség képében, amely mindenkinek félnek fenyegetést jelent. Hangsúlyozta: a Balkán az EU politikai és gazdasági integrációjának a része, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni külpolitikai értelemben, a balkáni térség stabilitása ugyanis összeurópai érdek, ennek felismerése azonban még várat magára a nyugati országok részéről.

Politikai megfontolásból tartja vissza az Európai Bizottság a gazdasági újraindításhoz szükséges uniós forrásokat

A miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az Európai Unió az összes tagállam nevében vett fel kölcsönöket, hogy a vírusválságra adandó gazdasági válaszprogramokat finanszírozhassák a tagországok. Ehhez képest az Európai Bizottság egyes tagországoknak már elutalta a közösen felvett kölcsönből származó támogatási összegeket, Magyarországnak azonban politikai indokból még nem. Orbán Viktor kiemelte, súlyos bizalomvesztést okoz az Európai Bizottság rövidlátó, ideológiailag vezérelt magatartása, hiszen nem okoz az európai piacon fair versenyt, hogy egyes tagországok már júniusban részesültek a támogatásokból, hazánk még decemberig sem. A miniszterelnök kiemelte: ez a hozzáállás aláaknázza az EU jövőbeni projektjeit is, hiszen senki nem fogja ezeket megszavazni. Orbán Viktor úgy vélte, egyértelmű, hogy az Európai Bizottság politikai játszmába kezdett; azt szeretnék, ha nem a Fidesz–KDNP lenne a következő kormánypárt, és ezekkel a halogató eszközökkel a magyar gazdaságnak kárt okozva próbálják segíteni az ellenzéket.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.