Pesti Srácok

Miközben Mártha Imre luxusban él, Budapest tönkremegy

null

A fővárosi közműholding vezetője, Mártha Imre luxuséletéről nemcsak a sajtóban jelennek meg cikkek, hanem a cég alkalmazottai körében csak „Gyurcsány-fiókának” gúnyolt igazgató maga is kérkedik a számos kérdést felvető gazdagságával. A Metropol.hu összefoglaló cikket közölt Mártha Imre életviteléről és a közben egyre jobban pusztuló főváros állapotairól.

A vagyonával kérkedő fővárosi közművezér ügyében a közműholding egyik felügyelőbizottsági tagjának lemondása jelentett újabb adalékot. Pálfalvi Milán Facebook-bejegyzésében részletesen kifejtette, hogy miért vált meg hét éve beöltött tisztségétől.

– jelentette ki Pálfalvi, aki arra is kitért, hogy 2019-ben azok a politikai kegyeltek tértek vissza a főváros vezető tisztségeibe, akiktől 2010-ben megváltak a szavazók.

PestiSracok facebook image

– nyomatékosította indoklását Pálfalvi Milán a bejegyzésében. A fővárosi közműholding vezérének fényűző életével kapcsolatban a sajtó arra a kérdésre keresi a választ, hogyan tud a közműcég akkora jövedelmet biztosítani az igazgatójának, hogy képes legyen egy kétmilliárd forintot érő villát vásárolni, vagy éppen százmilliós luxusautóval közlekedni. A Metropol öt pontban szedte össze az igazgató fényűzését:

  • Maffiózótól vásárolt luxusingatlan: Mint kiderült, Mártha Imre egy több mint kétezer négyzetméteres, kétmilliárd forintot meghaladó értékű luxusingatlanban él a Svábhegyen. Külön érdekesség a villa hátteréről, hogy azt a maffiózó Prisztás József családjától vásárolták meg.
  • A „százmillióssal” működő bevásárlókocsi: A közműcég dolgozóit eközben annyira feldühítette, hogy az igazgató a közösségi oldalakon szinte szándékosan kérkedik a gazdagságával, hogy arra is fényt derítettek: Mártha Imre a munkából hazatérve leteszi a szolgálati autóját és egy százmilliós Bentleybe ül át.
  • Luxusélvezet munkaidőben: Érthető módon felkorbácsolta a közműcég alkalmazottjainak haragját, amikor az igazgató egy luxusjachtról posztolt képet a nyaralásáról, amelyet egy kimondottan alulöltözött lánnyal töltött, és amelyhez a következő megjegyzést fűzte: „home office”.
  • Úszkálás a maffiózó-villában munkaidőben: A közművezér szintén a közösségi médiában posztolt nyáron olyan fotókat, amelyeken munkaidőben a milliárdos értékű villájának medencéjében úszkál és pihen. A Metropol szerint a cég dolgozói azt mondták, hogy Mártha Imre nagyon ritkán jár be és csak néhány óróra, azonban gyakran akár hetekre is eltűnik.
  • A karórája sem olcsó: Mártha Imre a feltöltött életképeken többek között a több millió forintot érő óráit reklámozza a közösségi oldalán, vagy arról posztol, hogy éppen egy milliós értékű elektromos szörfdeszkát használ. De azzal is kérkedett már, amikor a több tízmilliót érő Steinway zongorájával játszott.

Budapest romokban

A Metropol összehasonlítása kiemelte, hogy miközben a fővárosi közműcég vezére dúskál a javakban és minden alkalmat kihasznál, hogy ezt közölje a világgal, mára meghaladhatja az ötszáz főt a cégtől kirúgott alkalmazottak száma. A lap az ünnepek előtt közölt interjút egy kétgyermekes édesapával, akit többedmagával tettek utcára a közműcégtől. A férfi az interjú során azt állította, hogy nyár óta folyamatosak az elbocsátások a cégnél. Ennek dacára az látszik, hogy az igazgatóság mérete nem csökken, a kiadásokat tehát a dolgozói rétegen, valamint a fővárosra fordított kiadásokon spórolják meg.

Budapest utcáit elönti a szemét. Mint írták, Karácsony Gergely főpolgármestersége óta költségmegtakarításra hivatkozva több mint háromezer köztéri szemetest szereltek le, a széttört kukákat nem pótolták. Szintén a fővárosiak életét nehezíti az a döntés, amelynek értelmében a kiadásokon spórolt akkor is a baloldali városvezetés, amikor leszereltek több tucat BKK-automatát, ezzel is megnehezítve a tömegközlekedést használó utasok életét.

Forrás: Metropol; Fotó: Facebook