Pesti Srácok

Kövér László a Pesti TV-n: Nem az Eurovízió szimpátiaszavazása következik, hanem az életünkről, a jövőnkről döntünk! (teljes adás)

Nekünk az a dolgunk, hogy a saját, legalább ötven százaléknyi szavazótáborunkat egyben tartsuk, mozgósítsuk. És nemcsak nekik, hanem a másik ötven százaléknak is felhívjuk a figyelmét arra, hogy mi, magyarok itt, a Kárpát-medencében kétségkívül nagyon sok mindent értünk el az elmúlt 12 évben. Nemcsak ahhoz a csődtömeghez képest, amit Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormánya ránk hagyott, hanem abszolút mércével is – mondta Kövér László a Pesti TV Boomerlázadás című műsorában, Stefka Istvánnal és Szakál Borival beszélgetve.

Az Országgyűlés elnöke úgy érvelt: "Magyarország már régóta nem állt ilyen stabil alapokon. Ez számos társadalmi csoportnak komoly, pénzben kifejezhető előnyt hozott. Létbiztonságot teremtettünk a családoknak, és itt van a jól kezelt migrációs krízis is, ami nem múlt el, sőt, napról napra erősödik az idióta brüsszeli politikusok újabb és újabb meghívólevelei miatt. Tehát van mit veszíteni. Nem az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének szimpátiaszavazása következik április 3-án, hanem az életünkről, a jövőnkről, az unokáink biztonságáról döntünk! Még azoknak is érdemes megfontolni, hogy hova szavaznak, akik nem rokonszenveznek Orbán Viktorral és a Fidesszel."

Kövér László megjegyezte: nem hiszi, hogy Márki-Zay Péter helyett "beugrót" keresnek, de – mint fogalmazott – ez legyen az ő problémájuk. A házelnökkel Stefka István és Szakál Bori a nemzeti eszme elleni globális támadásról, az emiatt szükséges nemzetbiztonsági védelemről, Európa jövőjéről, a baloldal természetéről és egy sor húsbavágó kérdésről beszélgetetett még. Hamarosan elérhető lesz a PestiSrácok.hu-n az interjú szerkesztett, leírt változata is.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.