Pesti Srácok

Világszenzáció a kulisszák mögül – Megjelent az orvoscsapat hivatalos filmje a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásáról!

A fejüknél összenőve született „sziámi” ikerpárt, a bangladesi Rabeyát és Rukayát a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapata választotta szét. A gyermekek „Operation Freedom” névre keresztelt műtétsorozatának magyarországi szakaszáról készült, csaknem másfél órás dokumentumfilm bemutatja ennek a szakmai kihívásnak és humanitárius összefogásnak a legmélyebb részleteit, a szülők és az orvosok – többek között a műtéti szakaszért és a teljes műtétsorozat koordinációjáért felelős Pataki Gergely plasztikai sebész, és a végső szétválasztás idegsebészeti csapatát vezető Csókay András –, illetve a csapat segítőinek megszólalásával.

Fuchs Richárd, a film készítője a Cselekvés Alapítvány bangladesi misszióinak 2010-es kezdete óta kíséri és dokumentálja a magyar orvosok munkáját. A hazai közhasznú szervezet az eddigi hét – több mint 500 páciens műtéti ellátását jelentő –, Pataki Gergely által vezetett plasztikai-helyreállító és égési sebészeti misszió nyomán kapott közvetlen felkérést a fejüknél összenőtt ikrek szétválasztására 2017-ben. (Az előzményekről külön dokumentumfilm készült, amit 2020. augusztus 7-én mutattak be.)

A Cselekvés Alapítvány csapata által szervezett és megvalósított Operation Freedom műtétsorozat 2018-ban kezdődött el Dakkában, amikor Hudák István idegsebész két operációval, február 28-án és augusztus 19-én endovaszkuláris, azaz érfalon belüli katéteres módszerrel megoldotta a gyermekek agyi fő szállítóér-szakaszának elzárását, jelentősen csökkentve ezáltal a majdani agy- és koponya-szétválasztás vérzéses szövődményeinek kockázatát. A módszert korábban is eredményesen alkalmazták agyi érrendellenességek kezelésére, ám ez volt az első alkalom, hogy fejüknél összenőtt sziámi ikrek szétválasztásának előkészítéséhez került rá sor.

A film megindító részletességgel tárja elénk a szenzációs orvosi munkát a sziámi ikrek szétválasztásáról
PestiSracok facebook image

Fuchs Richárd mostani, február 10-én bemutatott dokumentumfilmje az Operation Freedom második, plasztikai sebészeti szakaszának részleteit tárja a közönség elé, ami Magyarországon 2019. január 5-étől július 21-ig tartott. Az ikrek január 25-én hatórás műtéten estek át, hogy speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer kerüljön a hajas fejbőr és a lágyrészek alá.

A fejüknél összenőtt lányok műtéti beavatkozásának sikere világszenzációnak számít

A beültetett implantátumokat aztán fél éven át fokozatosan, heti egy-két kisebb plasztikai beavatkozással, állandó szakorvosi felügyelet mellett sikerült több mint 3000 köbcentiméteresre tágítani, ami lehetővé tette a következő műtéti szakasz, a végső szétválasztás során keletkező szövethiány pótlását. Korábban még nem volt példa ilyen mértékű szövettágításra ilyen kicsi gyermekeknél. Ebben az időszakban került sor a végső szétválasztást megelőző kulcsfontosságú vizsgálatokra is, javarészt a Semmelweis Egyetem segítségével.

A dokumentumfilmben a műtétsorozat fő koordinátora, Pataki Gergely és a végső szétválasztás idegsebészeti csapatát vezető Csókay András mellett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is nyilatkozik a felmerülő szakmai kihívásokról; exkluzív felvételek láthatóak a műtőből és a bangladesi család itteni mindennapjairól, míg a Cselekvés Alapítvány önkéntes segítői a műtétsorozat hátterébe nyújtanak bepillantást, az ikrek szülei pedig őszintén beszélnek a folyamatról, amin keresztülmentek.

Mint ismert, az Operation Freedom harmadik szakaszára, Rabeya és Rukaya agyának és koponyájának végső szétválasztására 2019. augusztus 1-jén és 2-án került sor Dakkában. A 33 órás maratoni műtéthez elengedhetetlen volt az idegsebészeti, a plasztikai sebészeti, az aneszteziológiai és intenzív terápiás csapatok szoros együttműködése. Rabeya a műtét utáni 5. napon magához tért, azóta minden tekintetben a korának megfelelő fejlettséget mutat, lassan iskoláskorba lép. Rukayánál a végső szétválasztás utáni 33. napon agyi bevérzés lépett fel, aminek oka a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar lehetett – ő halmozottan sérültként él otthon, a szülei és testvérei körében. Jelenleg az Operation Freedom negyedik szakaszában járnak, ami a koponyarekonstrukciós műtétek mellett magában foglalja az ikrek teljes körű rehabilitációját is, mindezt ugyancsak a Cselekvés Alapítvány szervezésében – tudatta a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben az orvoscsapat koordinátora.

Forrás: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.