"Könnyű bánni külső elleninkkel; ha kivesznek e belső bitangok..." - Gondolatok március idusán
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc – mint történelmünk rendkívül fajsúlyos eseménye – minden tekintetben örök tanulságokkal és komoly üzenetekkel szolgál számunkra, napjainkra nézve is. Dicső tettekben, hősies helytállásokban gazdagon bővelkedő történelmünkben is kiemelkedő helye van az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseménysorának. Nem véletlen az, hogy bár 174 éve történt a márciusi ifjak csodálatos színre lépése, azóta is rendre megemlékezünk a történésekről és – amint azt a vátesz Petőfi Sándor előre megjósolta – „áldó imádság mellett” mondjuk el a szabadságharc hőseinek szent neveit.
Ennek legfőbb oka az, hogy nekünk, magyaroknak soha nem hullott az ölünkbe a szabadság. Mi nem voltunk olyan szerencsések, mint más népek, akik Máraival szólva „ajándékba kapták”, nekünk mindig meg kellett érte küzdenünk. Olykor jókora túlerővel, olykor a belső ellenségeskedőkkel is, és nem egyszer vállaltuk a küzdelmet még akkor is, amikor kósza ígéret maradt minden segítségnyújtás és már a kezdet kezdetén látszott, hogy ebből mi csak vesztesen kerülhetünk ki. Akik mégis, ezek ellenére is beleálltak a harcba, azok felé különleges tiszteletet és megbecsülést, valamint soha el nem múló hálát érzünk.
A múlt ismerete nagyon fontos. Egyrészt máig aktuális üzeneteket képes hordozni számunkra, másrészt hozzásegíthet bennünket ahhoz is, hogy ne kövessünk el újra olyan hibákat, amelyekre korábban már ráfizettünk. Az a bizonyos 174 évvel ezelőtti március, majd az azt követő másfél év megmutatja nekünk azt, hogy e nemzetben elképesztő hazaszeretet lakozik. Sokakban persze lappang, nem okvetlenül hatja át a mindennapokat, csak búvópatakként rejtőzködik, szunnyad, de amikor szükségessé válik, akkor ellenállhatatlanul felszínre tör.
Azt is megmutatja ugyanakkor a visszatekintés, hogy sajnos van, amiben romlott a helyzet. Amikor 1848 nyarán Kossuth Lajos, mint a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, azzal a kéréssel fordult az Országgyűléshez, hogy szavazzák meg az előterjesztését, amelyben kétszázezer katona besorozására és felszerelésére kér támogatást, azonnal partnerre lelt képviselőtársaiban. Érdemes szó szerint idézni Kossuth akkori felszólalását:
„Azt hiszem, hogy midőn egy nemzet minden oldalról fenyegettetik, de ez sejti, érzi a bizalmat, hogy megtudja, meg akarja, meg fogja magát menteni: akkor a haza megmentésének kérdését soha semmi kérdéstől nem kell felfüggeszteni. (Zajos tetszés és éljenzés.) Ha ma mi vagyunk e nemzet miniszterei, holnap mások lehetnek, ez mindegy; a nemzet ezzel a minisztériummal, vagy másikkal, kell, hogy megmentse a hazát; de hogy akár ez a minisztérium, akár a másik megmenthesse, a nemzetnek erőt kell teremtenie. Azért minden balmagyarázatok kikerülése végett egyenesen, ünnepélyesen kérem, midőn azt mondom, – hogy adja meg a képviselőház a 200 000 főnyi katonát s az erre szükséges pénzerőnek előteremtését.
(Nyáry Pál felemelkedik helyéről, példáját az egész képviselőház követi, e szó „megadja!” harsog az egész teremben. – Szűnni nem akaró lelkesedés.)
Uraim! Mit mondani akartam, az, hogy ne vegyék e kérést a minisztérium részéről olyannak, mintha maga iránt bizalmat kívánna szavaztatni; – nem! a hazának megmentését akarta megszavaztatni; – meg akartam kérni önöket, uraim, hogy ha van valahol a hazában egy sajgó kebel, mely orvoslásra, ha van egy kívánság, mely kielégítésre vár: szenvedjen még egy kissé e sajgó kebel, s várjon még egy kissé e kívánság, – ne függesszük fel ezektől azt, hogy megmentsük, a hazát. (Zajosan kitörő helyeslés.) Ezt akartam kémi, de önök felállottak; s én leborulok e nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot, a poklok kapui sem fogják megdönteni! (Szűnni nem akaró lelkesedés, helyeslés és éljenzés.)”
Kossuth korában ilyen ellenzék adatott a Batthyány-kormánynak. A viták persze akkor is megvoltak, személyes ellentétek is feszültek, még a kormánytagok között is, de ha nemzeti sorskérdések kerültek terítékre, akkor mindezek nem számítottak. Egy dolog volt fontos: a haza sorsa és hogy mi szolgálja a nemzet érdekét. S ha a nemzet érdekéről volt szó, akkor gondolkodás nélkül odaállt mindenki az ügy mellé. Mára ebből nem sok maradt. Itt van egy ijesztő geopolitikai helyzet, amelyet az orosz-ukrán konfliktus indukált.
A kormány igyekszik a lehető legbölcsebb lépéseket megtenni, miközben segít a bajbajutott embereken, próbálja minden erejével megőrizni a békét és a biztonságot. Ezzel egyidejűleg a mostani ellenzék, ahelyett, hogy hasonlóan próbálna cselekedni, folyamatosan uszít. Egyesek fegyvereket, mások katonákat küldenének a halálba, miniszterelnök-jelöltjük pedig egyszerre tenné mindkettőt.
Ez a hozzáállás persze nem újkeletű, hiszen a mai ellenzék köreiben eddig is azoknak volt a legnagyobb tekintélye, akik hazát árultak Brüsszelben, saját országukat feljelentették, ellene szavaztak, szervezkedtek. Szerencsére ezzel kapcsolatban is kaphatunk iránymutatást a márciusi ifjaktól. Hogy is fogalmaz Petőfi Sándor A nemzethez című híres költeményében?
„Könnyű bánni külső elleninkkel; ha kivesznek e belső bitangok...”
Közeleg április 3., az országgyűlési választások napja. Csak rajtunk áll, hogy kit választunk, kikre bízzuk rá az ország vezetését. A kezünkben van annak lehetősége, hogy ne engedjük a hatalom közelébe a „belső bitangokat”!
Mind közül talán ez március 15-e legfontosabb üzenete most, 2022 tavaszán.
Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt
