Pesti Srácok

A polgári kultúra visszahódította a Városligetet, amelynek óriásballonjáról az éjszakai Budapest fényei is megcsodálhatók lesznek (VIDEÓ + FOTÓGALÉRIA)

A Városliget piros-fehér léggömbjével a polgári világ kultúrája tér vissza a Ligetbe – hangsúlyozta portálunknak Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az óriásballont bemutató keddi sajtóeseményen. Mint megtudtuk, az érdeklődők az éjszakai főváros fényeit is megcsodálhatják majd, de a nemzetközi tapasztalatok szerint a naplemente időszaka is népszerű lesz a látogatók között. Gyorgyevics Benedek elmondta, a Szinyei Merse Pál által is megfestett léggömb és indulásának május 1-jei dátuma egyszerre szimbolizálják azt a kultúraváltást, amelyet a Városligetben a Liget Budapest Projekt hivatott elhozni.

Látványos újdonsággal bővül a Városliget, a Liget Budapest Projektnek köszönhetően május 1-jétől visszatér a parkba egy több mint százhúsz évvel ezelőtt is nagy népszerűségnek örvendő légi attrakció, a városligeti ballonozás. A témában a városligeti Mimóza dombon tartott sajtótájékoztatón elhangzott, a ballon menetrendszerűen emelkedik majd a levegőbe, kosarában egyszerre akár harminc utassal, akik számára százötven méteres magasságból lenyűgöző panoráma tárul fel a Városligetre és a fővárosra.

– mutatta be a fejlesztést Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

PestiSracok facebook image

A városligeti Ballon-kilátó egy talajhoz rögzített, hélium gázzal töltött léghajó, amely egy szabadtéri liftként működik, azaz nem hagyja el le- és felszállóhelyét, a Mimóza dombot. A léggömb öt perc alatt éri el a százötven méteres maximális magasságát, ugyanennyi időt tölt el a levegőben, és szintén öt percnyi idő alatt tér vissza a felszínre. A jármű fedélzetén a hat éves kor feletti kicsik és nagyok egyaránt szabadon kipróbálhatják a repülés élményét.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A polgári kultúra visszatért a Városligetbe

Gyorgyevics Benedek a városligeti Mimóza dombon tartott sajtótájékoztatón portálunk érdeklődésére hangsúlyozta, a Liget Budapest Projekt indulásakor volt egy nagyon hangsúlyos vállalásuk, hogy örökre száműzzék a meleg sör-hideg virsli világát a Városligetből.

– hangsúlyozta, ugyanakkor kiemelte, a Szinyei Merse Pál által is megfestett léggömb visszatérése és indulásának május 1-jei dátuma egyszerre szimbolizálják azt a kultúraváltást, amelyet a Városligetben a Liget Budapest Projekt hivatott elhozni.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A Városliget Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a Városliget piros-fehér léggömbjével a polgári világ kultúrája tér vissza a Ligetbe.

– fogalmazott Gyorgyevics Benedek hozzátéve, ma ugyanezt a közönséget a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum, vagy a többi parki attrakció igyekeznek méltóképpen kiszolgálni.

A városligeti Ballon-kilátó fontos mintájaként a Párizsban található Ballon de Paris Generali szolgált, amely 1999-óta mind a helyiek, mind a turisták által kedvelt attrakció. A párizsi ballont, amely környezetbarát és zajmentes, napjainkra Párizs részének tekintik, 1999 óta több millió utast emelt a levegőbe, és a város fontos jelképévé vált. A Ballon-kilátóhoz hasonló látványosság a világ huszonnyolc országában működik, az Egyesült Államoktól Berlinig, Párizstól Szingapúrig.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Éjszakai jeggyel a kivilágított fővárost is megcsodálhatjuk

Závodszky Zoltán, a BallonKilátó Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, a Ballon-kilátóhoz hasonló szerkezetek a világ számos pontján évtizedek óta üzemelnek biztonságosan és balesetmentesen, a helyi vendégek és a turisták legnagyobb megelégedésére.

– fogalmazott. A vezérigazgató arra is kitért, a városligeti Ballon-kilátó a francia Aero 30 NG típusú rendszer, amely jelenleg a világon a legelterjedtebb és legbiztonságosabb ballon-kilátó rendszer. Számos népszerű külföldi szórakoztató központ – Disneyland-Párizs; Safari Park-San Diego; Angkor Vat – is ilyen típusú ballon-kilátó rendszert üzemeltet.

A Városliget fölé emelkedő légballonok közül a legtöbbször fotózott, ikonikus szerkezet a Ballon Captif volt, a millenniumi ünnepségek idején, a városligeti Ezredéves Kiállításon, 1896-ban. A párizsi léghajós, Louis Godard kapitány működtette pányvás léggömb egyszerre tizenkét-tizennégy utast röpített a magasba, óriási népszerűségnek örvendett, naponta tucatszor indult útra. A Liget Budapest Projekt keretében ezen ballon-kilátó felelevenítése és megvalósítása tökéletesen illeszkedik a park hagyományait modern formában megidéző programhoz.

Vezető kép/fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu. Videó: Liget Budapest Projekt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.