Pesti Srácok

És akkor váratlanul Fegyőr lett a Momentum frakcióvezető-jelöltje...

És akkor váratlanul Fegyőr lett a Momentum frakcióvezető-jelöltje...

A Momentum elnöksége Fekete-Győr Andrást jelöli a párt frakcióvezetőjének, a frakcióvezető személyét vasárnap választják meg a leendő frakció tagjai – jelentette be a párt egy közleményben.

Frakcióvezetőt választ a vállnélküliek pártja, vagyis a momentumos "nagyon progresszív" és "nagyon fiatal" Lenin-fiúkból álló csoportosulás. Minderről a Momentum közleményben számolt be, és mivel az elnyomó diktatúrában senyvedő magyarok még a sajtószabadságot is nélkülözni kényszerülnek, így ezeket a sorokat sem olvassák, csak képzelik, hogy látják. (Legalábbis a momós logikai lánc szerint.) Mint ismert, a most frakcióvezetőnek javasolt Fekete-Győr András alapította a Momentum Mozgalmat, amelynek elnökévé 2016-ban választották, majd az ő vezetése alatt alakult párttá 2017-ben a Momentum. A sikertelen előválasztások után, 2021-ben azonban leváltották, helyére Donáth Anna került.

A Momentum tagjai a NOlimpia megtorpedózását követően kellő magabiztosságot éreztek ahhoz, hogy párttá alakuljanak és az országgyűlési választásokon is megmérettessék magukat. Bár a bejutáshoz szükséges minimumot sem érték el, ez nem szegte kedvüket, és az EP-választási kampányba is beszálltak. Sikerük megdöbbentette a közvéleményt,hiszen sem a DK négy, sem pedig a Momentum két listás helyével nem számoltak még a vezető politikai elemzők sem. De akkor mégis hogyan csinálták?

Ha érdekli a válasz és szeretne még más izgalmas infót megtudni a Momentumról, annak elnökségi tagjairól, figyelmébe ajánljuk a PestiSrácok.hu tényfeltáró írásait a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben sorozat részeként.

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.