Pesti Srácok

Örülhetnek Soros álciviljei: érvénytelen lett a gyermekvédelmi népszavazás

null

Az országgyűlési választáson ugyan – 2018-hoz hasonlóan – rekordközeli volt a részvétel, a jogosultak csaknem 70 százaléka járult az urnákhoz, a kormány úgynevezett gyermekvédelmi népszavazásán csupán a választók 44 százaléka szavazott érvényesen. Mivel az érvényességi küszöb 50 százalék, érvénytelen lett a referendum. Emlékezetes: a Soros-szervezetek már januártól komoly kampányba kezdtek azért, hogy a népszavazáson érvénytelen szavazólapokat adjanak le a választópolgárok.

Jóllehet a parlamenti választásokon – az előző, 2018-as alkalomhoz hasonlóan – rekordközeli volt a részvétel, hiszen a jogosultak csaknem 70 százaléka voksolt, a referendumon a választók csupán 44 százaléka szavazott érvényesen. Az érvényességi küszöb 50 százalék, tehát a referendum érvénytelen lett. Az NVI adatai szerint az érvényesen leadott szavazatok 95 százaléka egyébként a NEM válaszra érkezett, és ha pusztán ebből indulunk ki, eredményes is lehetne a népszavazás, hiszen az azon részt vevő választópolgárok elsöprő többsége adta ugyanazt a választ a megfogalmazott kérdésekre. A leadott voksok 30 százaléka viszont érvénytelen volt, és emiatt nem is teljesült az 50 százalékos küszöb – ezért nyilvánították érvénytelennek a referendumot. A szavazatok 87,57 százalékának összeszámlálása után 2022. április 3-án megrendezett népszavazáson a szavazatok megoszlása a Nemzeti Választási Iroda információi alapján az alábbiak szerint alakult:

1. kérdés: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?

  • Összes leadott szavazat: 4 489 977
  • Érvényes szavazatok száma: 3 018 526 (ez az összes választópolgár számának 44,21 százaléka)
  • Az IGEN szavazatok száma: 229 575 (7,61 százalék)
  • A NEM szavazatok száma: 2 788 951 (92,39 százalék)
  • Érvénytelen szavazatok száma: 1 314 726

PestiSracok facebook image

2. kérdés: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?

  • Összes leadott szavazat: 4 489 464
  • Érvényes szavazatok száma: 2 992 512 (ez az összes választópolgár számának 43,83 százaléka)
  • Az IGEN szavazatok száma: 121 845 (4,07 százalék)
  • A NEM szavazatok száma: 2 870 667 (95,93 százalék)
  • Érvénytelen szavazatok száma: 1 340 222

3. kérdés: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?

  • Összes leadott szavazat: 4 490 711
  • Érvényes szavazatok száma: 2 986 085 (ez az összes választópolgár számának 43,73 százaléka)
  • Az IGEN szavazatok száma: 138 227 (4,63 százalék)
  • A NEM szavazatok száma: 2 847 858 (95,37 százalék)
  • Érvénytelen szavazatok száma: 1 347 895

4. kérdés: Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

  • Összes leadott szavazat: 4 490 237
  • Érvényes szavazatok száma: 2 983 998 (ez az összes választópolgár számának 43,70 százaléka)
  • Az IGEN szavazatok száma: 142 437 (4,77 százalék)
  • A NEM szavazatok száma: 2 841 561 (95,23 százalék)
  • Érvénytelen szavazatok száma: 1 349 509

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc és pártja a parlamentben nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt. Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára kifejtette, hogy „Magyarország új kormánya első intézkedései egyikeként el fogja törölni Orbán törvényét” (Dobrev Klára Facebook posztja, 2021. július 28.). Márki-Zay Péter ugyanezen a véleményen volt, ő a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseit aberráltnak nevezte. A politikus leszögezte, hogy ha hatalomra kerül, akkor eltörli a gyermekvédelmi törvényt: „egyből el fogjuk törölni ezt a borzasztó törvényt” (válasz az MTVA tudósítójának, 2021. december 1.). Majd arra buzdítottak, hogy érvénytelenül adják le a népszavazási referendumon a szavazatukat a választópolgárok.

Büszkén posztolták a jogszerűtlenül kitöltött kérdőíveket az LMBTQ-propagandisták

Az álcivil szervezetek érvénytelen szavazásra buzdították a szavazókat

Januárban számoltunk be arról, hogy Soros civil szervezetei arra kérnek mindenkit, hogy a népszavazáson szavazzanak érvénytelenül, a választási lapon az IGEN és a NEM karika egyidejű beikszelésével, minden népszavazási kérdésnél.

– mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója. A közleményt kiadó tíz, Soros György fizette civil szervezet:

  • Amnesty International Magyarország
  • Budapest Pride
  • Háttér Társaság
  • Labrisz Leszbikus Egyesület
  • Magyar Helsinki Bizottság
  • Magyar LMBT Szövetség
  • Prizma Transznemű Közösség
  • Szimpozion Egyesület
  • Szivárványcsaládokért Alapítvány
  • Társaság a Szabadságjogokért

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.