Itt van május elseje, de a haladók már a Pride-on vonulnak

Ha igazán őszinték akarunk lenni, be kell ismerni, a majális, május elejének megünneplése nem egy kommunista hagyomány, csupán jó szokásuk szerint ezt is ellopták. Eredetileg az első vetéseket ünnepelték, és a szeszélyes április után az igazi meleg hónapok beköszöntését. Különösen kiemelt nap azért nem volt, mert a paraszti kultúrában minden hónapra jutott egy hosszúhétvége, egy-egy egyházi szünnap (a szocialista hazugságokkal ellentétben akkoriban sokkal több szabadság jutott a munkanapokra, mint a felvilágosodás után). A munkásmozgalmak a XIX. század végén kapták fel május elsejét, az 1886-os szakszervezeti sztrájkra emlékezve. Szükség is volt rá, hiszen a századfordulóval, az iparosodással együtt járt az egyházi ünnepek és szünnapok kiszorulása. Bár szóban jól hangzott, hogy a gyári munkások tíz-tizenkét órás munkanapjait sikeresen visszaszorították nyolc órára, azonban mivel ez együtt járt a hétvégék és búcsújárások által nyújtott szabadság eltörlésével tulajdonképpen többet kellett dolgozniuk, mint azelőtt. Tízet öt centért: a te érdekeidet védjük, de azért dolgozz nekünk többet (nem véletlen, hogy Marxot is gyártulajdonosok támogatták)

A kommunista diktatúrák annyira komolyan vették a munka ünnepét, hogy kötelező szabadnappán nyilvánították. Ha akartad, ha nem ünnepelned kellett, felvonulni, és élvezni, ha beledöglesz is. Szép ellensúlyt nyújtott a kommunista szombatok, és az "önkéntes túlórák" mellett, hogy a nép kapott egy teljes szabadnapot, amit azzal kellett töltenie, hogy felvonul. Igazi képviselet a munkásosztálynak. Így történt 1957-ben is, mikor a szabadságharc eltörlésének jegyében szovjet puskacsövek mellett vonulhatott fel az "ünneplő tömeg". Mertek volna nem szabadon vonulni.

Később a szocializmus konszolidációjával ez is enyhült kissé. Persze, a kötelező felvonulások megmaradtak, de volt sör és virsli, ahogy beköszöntött a gulyáskommunizmus a május elseje is inkább ünnepivé vált: rövidebbek lettek a kötelező programok, de megjelentek a szabad foglalkozások is.

A rendszerváltás után ennek a konszolidációnak köszönhetően megmaradt egyfajta nosztalgikus hangulat az ünneppel kapcsolatban. Teljesen jogosan. Miután nem volt kötelező a részvétel május elseje az lett, ami: egyszerű munkaszüneti nap, amikor az ember lehetett a családdal, elmehetett majálisozni, nem voltak kötelező felvonulások, de megmaradt a sör és a virsli. Így már a jelentősen elfogadhatóbbá vált az egész egy jobboldali ember számára is. Alapvetően mindent szeretünk, ami nem kötelező, munkaszünettel jár, ha pedig jár vele egy-két sör is, akkor kifejezetten élvezhető.

A komcsik azonban nem változnak, nekik kell a kötelező ideológiai felvonulás, ahol most már nem a munkásosztály képviselteti magát, hanem a jóENberek^tm. Ilyen lett a Pride. Az új proletárok, vagyis a szexuális kisebbségek napja, amire manapság már nem a szakszervezetek, hanem az NGO-k szervezik a tömegeket, és bár ma már nem repül rá az ÁVH arra, aki nem hajlandó elmenni rá, de a "morál" lovagjai viszont azonnal ellenségnek tekintik. Amint elkezdtünk élvezni valamit, amit a szocik találtak ki, azonnal csinálnak belőle egy másik, élvezhetetlenebb és idegesítőbb verziót. Olcsó sör és virsli már nincs, csak tangabugyis kék szakállú "nőket" szállító kamionok.

A baloldali pártok valószínűleg idén is a szivárványos zászló alatt ünnepelnek majd, hiszen az ellenzék soraiból egyedül a Mi Hazánk és a parlamenten kívüli Magyar Munkáspárt tart majálist. Az utóbbi a kommunista hagyományok alapján, előbbi valószínűleg inkább a fentebb kifejtett, kicsit régebbi alapokra építkezve. Magunk részéről őszintén szólva egyikkel sincs bajunk: mindenki ünnepeljen úgy, ahogy szeretne. Annyi biztos, hogy ha ma elhagyjuk a szerkesztőséget, mi is legurítunk egy sört, és harapunk hozzá egy virslit. Éljen május elseje.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet