Pesti Srácok

Orbán Viktor: egyre többen érzik úgy, hogy Magyarország a béke szigete, a szabadság egyik utolsó őrhelye (Visszanézhető)

Egyre többen érzik úgy, hogy Magyarország a béke szigete, a józan rend és biztonság erődítménye, a szabadság egyik utolsó őrhelye – fogalmazott hétfőn az Országgyűlésben elhangzott beiktatási beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte: nem rejtjük véka alá, hogy reményt akarunk adni másoknak is. Reményt, hogy a keresztény életfelfogás, a hazaszeretet, a nemzeti büszkeség, vagyis a nemzeti politika nem a múlt, hanem a jövő. Mint megjegyezte, harminc éve azt gondoltuk, Európa a jövőnk. Ma azt gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője.

Hétfőn délután szavazott a Magyar Országgyűlés a következő miniszterelnök személyéről. A Orbán Viktor már megalakította az ötödik kabinetjét, amelyből zsinórban négy a kormánypártok kétharmados parlamenti támogatását élvezi. Orbán tizenhatodik éve tartó regnálása Európában is kimagasló teljesítménynek számít, beiktatási beszédében az alábbiakról szólt:

  • A jelenlegi világpolitikai helyzetben a nemzet összefogására van szükség, a belharcok hanyatlással, sőt országvesztéssel járhatnak
  • A zűrzavar esztendeje köszöntött ránk, amelyet járványok, migráció, gazdasági visszaesés, magas infláció és egy elhúzódó háború jellemeznek
  • A NATO védelmi szövetség, nem szabad háborús katonai szövetséggé alakulnia
  • Mind az oroszok, mind az amerikaiak el akarják húzni az orosz-ukrán konfliktust, Magyarország feladata a humanitárius segítség, a béke képviselete, és annak megőrzése érdekében hadserege megerősítése
  • Magyarország helye a következő évtizedben is az EU-ban lesz, azért fog harcolni, hogy Európa megújulhasson, és ehhez fog szövetségeseket keresni
  • Az egymást érő gazdasági válságok nyomán megindult egy éles verseny az országok között, hol jöjjenek létre az új termelési központok, Magyarország ebben a versenyben az elmúlt két évben jól küzdött és a győztesek közé került
  • Egyre többen érzik úgy, hogy Magyarország a béke szigete
  • A Kárpát-medence gondolat erősítése az itt élő népek közös érdeke
  • Magyarország Európa jövője

A belharc és a viszály a boldog békeidők luxusa

PestiSracok facebook image

A magyarok kifinomult történelmi ösztönökkel és különösen kifinomult veszélyérzékkel rendelkeznek ezeréves tapasztalataik nyomán – hangsúlyozta beiktató beszédében Orbán Viktor, kiemelve,

Hangsúlyozta, azok, akik kihúzzák magukat az összefogás parancsa alól, azok veszélyt jelentenek a nemzetre, ezt pedig a választók is érzékelik. Úgy vélte, a nemzet összefogásához erő, képesség, jóindulat és hazaszeretet kell, ezt várják el a politikusoktól a magyar polgárok.

Orbán Viktor ötödszörre tette le miniszterelnöki esküjét. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A zűrzavar évtizede köszöntött ránk

Ami 2020 óta történt és minden, ami napjainkban kibontakozóban van, vagyis az, amiből megérthetjük a 2020 és 2030 közötti évtized természetét, egy irányba mutat, illetve egy rugóra jár: Európa, a nyugati ember, benne és vele Magyarország, mi magyar emberek a veszélyek korába léptünk - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, ez az évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk korszaka lesz. A miniszterelnök szerint az európai szankciós politika energiaválságot idézett elő, az amerikai kamatemelések magas inflációt okoztak, ezek együtt a gazdasági visszaesést vetítik elé, amelyet a migrációs hullám újbóli megerősödése csak még inkább elmélyíthet.

– hangsúlyozta. Orbán Viktor megjegyezte, a zűrzavart csak tetézik a nyugati világ újabbnál újabb öngyilkossági kísérletei, mint például a nagy európai lakosságcsere programját, amely a hiányzó európai keresztény gyerekeket más civilizációból érkező felnőttekkel, migránsokkal akarja pótolni. Ezek közé sorolta a genderőrületet is, és a liberális Európa programját, amely túl akar lépni a Nyugatot eddig megtartó kereszténységen és nemzetállamokon. A miniszterelnök szerint a Európa külső és belső veszélyei közepette kell Magyarországnak kitűznie a saját irányát, amely azért is lehet sikeres,

A NATO nem az antant

A miniszterelnök beszédében kitért Magyarország biztonságának kérdésére, különös tekintettel a nyolcvankét napja tartó orosz-ukrán háborúra. Orbán Viktor kiemelte, ennek a háborúnak nem lett volna szabad elkezdődnie, ráadásul véleménye szerint Európának semmilyen eszköze a konfliktus kezelésére, viszont erő és eszközök híján a kontinens vezetői meg vannak győződve, hogy az európai szankciók segítségével térdre lehet kényszeríteni Oroszországot, ugyanakkor a szankciós politika a történelem során eddig csak papíron bizonyított, valós eredményeket viszont nem lehetett általa elérni. A miniszterelnök ugyanakkor kiemelte, ennek ellenére, Magyarország az európai egység érdekében nem akadályozza meg a szankciókat, amíg azok nem lépik át a magyar gazdaság önvédelmének vörös vonalát, Magyarország energiabiztonságát.

– hangsúlyozta a kormányfő.

A miniszterelnök az Országgyűlés tagjai a történelmi zászlók előtt tisztelegnek. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Mind az oroszok mind az amerikaiak nyilvánvalóvá tették, hogy el akarják húzni a konfliktust

Orbán Viktor kiemelte, a helyzet egyre rosszabbra fordul a konfliktust tekintve, hiszen míg az oroszok a háborút sorozás nélkül is megvívható katonai akciónak nyilvánították, vagyis végtelenítették, addig az amerikaiak a II. világháborúból ismert kölcsönbérleti törvénnyel Ukrajna korlátlan hadianyag és hadi eszköz finanszírozása mellett döntöttek. A miniszterelnök szerint ebből az következik, hogy a háború el fog húzódni, és állandó fenyegetést fog jelenteni Magyarországra, ezért a hazánk előtt álló egyik legfontosabb feladat, hogy kimaradjon a háborúból, biztosítva a békét és a biztonságot. Hozzátette továbbá, hogy a NATO bár biztos támasz, de nem fogja helyettünk megvédeni Magyarországot, ezért szintén fontos feladat a hadseregünk megerősítése. Orbán Viktor leszögezte,

Mint Orbán Viktor megjegyezte, Ukrajna annak ellenére számíthat Magyarország segítségére, hogy mostohán bántak a kárpátaljai magyar kisebbséggel, és Volodimir Zelenszkkij ukrán elnök nyíltan beavatkozott a magyar választásokba.

Mit keresünk az Európai Unióban?

A Brüsszellel fennálló viták okán Orbán Viktor külön is kitért Magyarország és az Európai Unió viszonyára, azt hangsúlyozva, hogy hazánk érdeke azt diktálja, hogy uniós tag maradjon, ugyanakkor kifejtette, Brüsszel ma a tagállamok, így Magyarország szuverenitásának visszaszorítására törekszik, a nemzetek Európája helyett egy új európai birodalmat, az Európai Egyesült Államokat igyekszik fölépíteni, követve a korábbi francia és német hagyományokat. Úgy vélte, egyre nagyobb a kulturális távolság Európa keleti és nyugati fele között, mert Magyarország még hisz Európa keresztény civilizációs alapjaiban és a nemzetállamok fontosságában.

– fogalmazott, kiemelve, ebben a helyzetben meg kell indokolni, mégis mit keres Magyarország egy olyan Európai Unióban, amely folyamatosan bírálja hazánkat és fel akarja számolni önrendelkezését.

– fogalmazott, hozzátéve, Magyarország helye a következő évtizedben is az EU-ban lesz, azért fog harcolni, hogy Európa megújulhasson, és ehhez fog szövetségeseket keresni.

Orbán Viktor családjának tagjai. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSracok.hu

Győztesként kerülhet ki Magyarország a gazdasági versenyből

Orbán Viktor beszédében ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az előttünk álló évtized kihívásaira adható legjobb válasz egy nemzeti alapokon álló és sikeres gazdaságpolitika, amely abból a 2010 és 2020 közötti időszakból táplálkozhat, amelyet a gazdasági előretörés jellemzett, és amelynek eredményeként gazdasági fejlettség tekintetében már megelőztük az EU-hoz jóval korábban csatlakozott Görögországot és Portugáliát. A miniszterelnök elmondta, az elmúlt időszakban a világgazdaság rövid idő alatt kétszer is fenekestül felfordult, ezzel párhozamosan

Hozzátette, a beruházásoknak köszönhetően jó esélyünk van arra, hogy az előttünk álló európai gazdasági válságot is jól kezeljük, és a magyar gazdaság visszaesés helyett tovább növekedhet. Példaként említette a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési programot, amelynek fontosságát csak még inkább felértékelte az orosz-ukrán háború, hiszen a Görögországba érkező tengeri szállítási útvonal folytatásaként jó eséllyel kiváltja a lerombolt ukrajnai útvonalakat. Hozzátette továbbá, hogy a balkáni országokkal közösen kiépített déli gázvezeték képes kiváltani az Ukrajnából érkező vezetékeket.

– hangsúlyozta. Orbán Viktor elmondta, a magyar exporttermékek háromnegyedét bár Európában értékesítjük, de a legnagyobb és legmodernebb beruházások a Távol-Keletről érkeznek, ez pedig azt mutatja, hogy a magyar gazdaság válságállóságát épp az alapozza meg, hogy két lábon áll. Hozzátette, hazánk előrelátó módon készült fel az autóipar forradalmi megújulására, a világ legnagyobb akkumulátorgyártási kapacitásai Magyarországon épülnek, az export világranglistán hamarosan a harmadikok leszünk. Mint kiemelte,

A miniszterelnök kiemelte, a kormány megvédi a teljes foglalkoztatottságot, a családtámogatási rendszert, a nyugdíjak értékét és a rezsicsökkentést is. Az Európán végig vágtató inflációt a tervek szerint előbb megszelidítik, majd megfékezik, többek között óvatos árszabályozó lépésekkel.

A hazáért élni is lehet

Orbán Viktor az új kormányról, annak összetételéről szólva elöljáróban kiemelte, a magyarok évszázadokon keresztül hozzászoktak, hogy szépen haljanak meg a hazájukért, de most azt kell bebizonyítani, hogy a hazáért élni is lehet. Elmondta, a hamarosan megalakuló kormány védeni fogja a családokat, a gyermekeket, a munka becsületét.

– fogalmazott, kiemelve,

Mi vagyunk Európa jövője!

Végezetül Orbán Viktor arról is beszélt, az utóbbi időszakban a látszat ellenére Magyarország sok barátot is szerzett, és

Az ötödszörre megválasztott miniszterelnök kiemelte:

A Jobbik, a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció politikusai nem vettek részt Orbán Viktor eskütételén, akit százharminchárom igen és huszonhét nem szavazattal, tartózkodás nélkül választottak meg immár ötödik alkalommal Magyarország miniszterelnökévé.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.