Pesti Srácok

Ma van Gurmai Zita emlékezetes futásának második évfordulója (Videók!)

Éppen két évvel ezelőtt írta be magát a médiatörténelembe Szarvas Szilveszter, aki Gurmai Zita képviselőnővel szeretett volna interjút készíteni, ő azonban válasz helyett futásnak eredt. A PestiSrácok hírigazgatója azonban nem adta fel, és a szocialista politikus után eredt, így futás közben tette fel kérdéseit. Az erről készült videó tarolt az interneten, "Gurmai nagy futása" sokakat megihletett, így az eredeti videót több verzióban is közzétették már.

Szarvas Szilveszter 2020. május 22-én a Képviselői Irodaház előtt várakozott, hogy kérdéseket tehessen fel a politikusoknak a Kúria gyöngyöspatai diákok ügyében hozott döntésével kapcsolatban. Ekkor parkolt le Gurmai Zita MSZP-s képviselő a kocsijával az irodaház előtt, majd ötperces várakozás után szállt ki autójából. Amikor azonban észrevette a stábot, egyből elkezdett futni az ellenkező irányba. Kollégánk beszámolója szerint egyáltalán nem értették Gurmai motivációját, hiszen egy 10 méteres szakaszt kellett volna megtennie az irodaház bejáratáig, és nyugodtan besétálhatott volna anélkül, hogy válaszolt volna a stáb kérdéseire; ehhez képest az ellenkező irányba kezdett el szaladni, majd teljesen váratlanul egy italboltba menekült. A PestiSrácok.hu hírigazgatója úgy fogalmazott:

Szarvas Szilveszter felidézte azt is, hogy amikor Gurmai kijött az italboltból, megpróbálták neki ugyanazt a kérdést feltenni, de nem válaszolt továbbra sem. A futás sokakat megihletett, és azóta már mémek jelentek meg, valamint emlékfutásra is sor került. Az eredeti videót itt nézhetik meg.

PestiSracok facebook image

A mémek közül pedig íme néhány kedvencünk:

Itt pedig Velkovics Vilmos teljesíti a "kihívást":

Itt pedig Jeszy látható:

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.