Pesti Srácok

Potápi: Európa a keresztény hit megtartása nélkül csupán földrajzi fogalom lenne

Potápi: Európa a keresztény hit megtartása nélkül csupán földrajzi fogalom lenne

Európa a keresztény hit megtartása nélkül csupán földrajzi fogalom lenne – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Besztercebányán, csütörtökön. Az államtitkár erről a helyi Szent Erzsébet-templomban szólt, ahol beszédet mondott a XIV. századi egyházi épület – magyar kormánytámogatással felújított – Szent Anna-kápolnájának ünnepélyes átadásán.

Hangsúlyozta: a mai Európa egyik legnagyobb kihívása, hogy meg tudja-e őrizni gyökereit, és ezeket a gyökereket használva tovább tud-e élni. Hozzátette: Európa számára a kereszténység olyan kulturális összetartó erő, amely ha elvész, akkor

Potápi Árpád János kiemelte: a kormány az elmúlt 12 évben mindent megtett a magyar családok és a kereszténység védelmében. Rámutatott, hogy az elmúlt évek során a kormány segítségével a Kárpát-medencében közel háromezer templom újult meg, közülük mintegy 1600 Magyarországon kívül. Hozzáfűzte: ezeknek az egyházi épületeknek a felújítása, azon túl, hogy a keresztény hit erősítését szolgálja, a kulturális közösségi tér megerősítéséhez is hozzájárul. Az államtitkár beszédében szólt arról is, hogy a magyarokat és a szlovákokat a számukra identitásképző kereszténységen kívül közös történelmük és közös Kárpát-medencei kultúrájuk is összeköti.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Potápi Árpád János az Árpád-házi királyokra utalva. Rámutatott: Besztercebányát IV. Béla alapította, és éppen az ő testvére, Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viseli a templom is, amelynek kápolnája most megújult.

A Szent Anna-kápolna a Szent Erzsébet-templom legrégebbi része. A kápolna felújítását 37 és fél millió forinttal támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.