Pesti Srácok

A Ryanair-főnök a vezérigazgatói humor utolérhetetlen bajnoka – MZP a nyomába se érhet

null

A Ryanair ír vezérigazgatója az utóbbi napokban az ír humor sajátos változatát mutatta be, ami gyanúnk szerint a mélyír dublini kocsmák vagy a futballpályák B-közepének látogatóit jellemzi – vagy éppen a mindenható vezérigazgatókét. A 61 éves üzletember Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek szólt be, miszerint a miniszter elfelejtette a közgazdaságtant, ezért küld neki egy Közgazdaságtan tökfejeknek (Economics for Dummies) című könyvet, hogy tanulmányozza azt, és magyarázza el, miért sújtják extraprofitadóval az állítólag veszteséges légitársaságokat. De korábban is csillogtatta humorát – ezekből mutatunk néhány példát. Ja, és nekünk is van egy „vezérigazgatónk”, aki egy komplett választási kampányt bohóckodott végig – csak éppen „cégét” totális csődbe vitte.

Több európai országban is sztrájkot hirdettek a Ryanair légiutas-kísérői, mert elegük van abból, ahogy a légitársaság bánik velük. Korábban több munkavállaló rabszolgatartónak nevezte a vállalatot. Eközben az utasok arra panaszkodnak, hogy a legrosszabb repülős élményeiket köszönhetik a Ryanairnek. Ez csak kerettörténet és illusztráció ahhoz a viselkedéshez, amit a Ryanair vezérigazgatója megengedett magának a magyar kormány és Nagy Márton miniszter ellen.

Csakhogy O'Leary úr esetében nem arról van szó, hogy a cége védelmében minden eszközt bevet, hanem arról, mit engedhet magának a főnök – O'Leary válasza pedig: mindent, mindenkit leköphet. Ezt mutatják a korábbi példák.

A Ryanair vezérigazgatója az ügyfélszolgálatról például azt mondta:

PestiSracok facebook image

A túlsúlyos utasokról úgy fogalmazott:

Egy, a cég eredményeit bemutató sajtótájékoztató kezdetén a két helyettes vezérigazgató hiányát azzal indokolta, hogy

Azokról az utasokról pedig, akik elfelejtik kinyomtatni a beszállókártyájukat, azt mondta:

O'Leary szerint, amikor alacsony az italeladás a repülőn, akkor

A transzatlanti repülésről azt mondta:

A 2000-es években a Ryanairről egyszer úgy nyilatkozott:

A vezérigazgató egyszer azt is megfontolta, hogy az utasoknak fizetniük kéne a repülőgépen a mosdó használatáért:

Ha valaki nem talál olcsó repülőjegyet a Ryanairnél:

Arról, hogy hogyan motiválja, és biztosítja a munkavállalói boldogságát, egy szót mondott:

A légitársaság repülőgépeiben használt üzemanyagról azt mondta:

2010-ben azzal állt elő Michael O'Leary, hogy a pilótákon kellene spórolni, hiszen a mai modern gépek vezetéséhez már nem kell két ember, mint az '50-es években.

– mondta O'Leary. A vezérigazgató egyik sajtótájékoztatóján még tovább ment, amikor közölte: az első osztályon ágyakat kellene létesíteni, plusz szolgáltatásként pedig javasolja az ingyenes orális kényeztetést az utasoknak.

És itt álljunk meg egy pillanatra egy zárójel erejéig: az ír/brit irodalomnak volt egy nagy alakja, George Bernard Shaw, aki ugyancsak sokszor csillogtatta az ír/brit humor kevésbé ízléses erényeit. Az író egy díszvacsorán ránézett a szomszédnőjének felszolgált salátára, felvonta szemöldökét és megkérdezte: „Ön ezt meg fogja enni, vagy már megette?”

MZP súgógépen. Képernyőfelvétel

De térjünk haza. Nekünk is van egy ilyen vicces figuránk: egy egész választási kampány telt el úgy, hogy Márki-Zay Péter megállás nélkül ne gyalázta volna a magyarokat, azokat, akik nem értenek egyet vele – ostobák, pedofilok, trágyával etetett gombák stb, stb, stb. Egyébként most, hogy MZP az orbitális bukás után is valamilyen izét szervez, emlékeztessünk az idei január elsejei szózatára, amikor a halottgyalázás csúcsát érte el:

Komjáthi Imre. Képernyőkép

És itt van a mindenható vezérigazgató problémája. Idéznünk kell Komjáthi Imrét, az MSZP elnökhelyettesét – nyilván valamilyen vicces megfontolásból MZP őt kérte fel szakszervezeti kapcsolattartónak –, aki így nyilatkozott az ellenzék miniszterelnök-jelöltjéről:

Ezzel megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint Márki-Zay Péterrel olyan tárgyalni, mintha egy vezérigazgatóval beszélgetne az ember. Egy példát is említett.

– mondta Komjáthi.

A Ryanair ellen most vizsgálatok sora kezdődik – meglátjuk, mi lesz belőlük. Az biztos, hogy a mi vezérigazgatónkat hárommillió ember elküldte...

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.