Pesti Srácok

A szegediek sem kértek az ellenzéki gyűlöletpolitikából - Kormánypárti a Tisza-parti város új önkormányzati képviselője

A szegediek sem kértek az ellenzéki gyűlöletpolitikából - Kormánypárti a Tisza-parti város új önkormányzati képviselője

Elsöprő győzelmet arattak vasárnap a Fidesz-KDNP jelöltjei országszerte. Mintegy 70 településen tartottak időközi önkormányzati választást, ebből 14 városban, illetve 4 fővárosi kerületben zajlott le. Az ellenzéki pártok jelöltjeinek mindössze egyetlen budapesti kerületben, Káposztásmegyeren és egy vidéki városban, Gyöngyösön sikerült megnyerniük a választást. A jobboldal egyik legnagyobb sikere Szegeden jött össze, a Botka László vezette ősbaloldali városban 60 százalékos eredménnyel verte Ruzsa Roland, a Fidesz jelöltje az ellenzéki pártok közös jelöltjét, Komjáti Zoltán Gábort, aki az Összefogás Szegedért színeiben indult. Ruzsa Roland a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, a lejárató kampánnyal szemben személyes találkozásokkal vette fel a versenyt, a Szeged-kiskundorozsmaiak pedig megmutatták, hogy nem vevők a gyűlöletre. Azt is kihangsúlyozta, Szeged bármennyire is elkönyvelten baloldali város, az utóbbi időben egyre inkább érezhető az elmozdulás jobbra.

Szeged 1-es választókerületében, Kiskundorozsmán összesen négy jelölt közül választhattak a szavazók. A Fidesz-KDNP, az Egységben Szegedért, a Kétfarú Kutya Párt és egy független jelölt szerepelt a szavazólapon. Az időközi választást azért kellett tartani, mert a városrész előző képviselője, Mihályffi Béla (Fidesz-KDNP) tavasszal megnyerte az országgyűlési képviselőválasztást.

Kiskundorozsma inkább jobboldali elköteleződésű az ősbalos Szegeden. Nem véletlen, hogy a baloldali pártok is egy jobbikos jelöltet támogattak a választókerületben. Komjáti Zoltán azóta is nyíltan radikális nézeteket vall, hogy pártja Gyurcsányékkal szövetkezett. Jól tudták, hogy a körzet kemény meccs lesz, Mihályffi Béla 12 éven át képviselhette a dorozsmaiakat, vezette a részönkormányzatot. A Fidesz-KDNP jelöltje ellen, Ruzsa Roland ellen a legdurvább lejárató kampányt folytatták, főként a Jobbikhoz köthető Alfahír segítségével. Hírhedt Békés megyei nagyvállalkozónak állították be, akinek a vállalkozásának sincs köze Szegedhez, támadták a családját, a szüleit, ifjúkori DJ múltja miatt még az éjszakai élet hírhedt alakja bélyeget is megpróbálták beállítani. Ruzsa Roland szerint sikertelenül.

PestiSracok facebook image

Felidézte, hogy nagyon kevés idejük volt kampányolni, felkészülni a választásra. Két és fél hónap. Igyekezett a lehető legtöbb választópolgárhoz személyesen eljutni, hogy megismerjék az értékrendjét, amit képvisel. A kampány alatt azt tapasztalta, hogy Szegednek ezen a részén elsősorban az ember számít egy választás során, sokkal kevésbé a pártpolitika. Arról is beszélt portálunknak az új szegedi önkormányzati képviselő, hogy minden lejárató akció, amivel támadták az elmúlt hetekben, a visszájára sült el.

- mondta Ruzsa Roland.

Azt is elmesélte, hogy a választási előtti napon utcabált tartottak. Mihályffi Béla megkérte, hogy mivel fiatal korában lemezlovas volt, fél órára álljon a pult mögé és gondoskodjon ő a zenéről.

– folytatta.

Ruzsa Roland szerint, ami feltette az i-re a pontot, az volt, amikor a kampányban csak azért, hogy őt gyengítsék, egy egész magyar települést "lerománoztak".

– jegyezte meg a képviselő. Hozzátette, hogy ha mindez nem lett volna elég, az utolsó héten még a plakátjai is letépkedték. A kampány során közel 1500 háztartásba jutott el és mindenhol azt tapasztalta, hogy az embereknek elegük van a gyűlölködésből és félelemkeltésből. Emberközeli, építő politikára van szükség. Ruzsa Roland a szegedi közgyűlésben is ezt a szemléletet szeretné követni.

– jelentette ki Ruzsa Roland.

Arra számít, hogy sokat kell majd csatázni a jelentős baloldali fölényű testületben, de felkészült a határozott érdekképviseletre. Botka Lászlóval eddig csak egyszer találkoztak, így a kapcsolatuk is az origóból indul. A csatákra egy hete van felkészülni az új képviselőnek, a jövő héten ugyanis már testületi ülés lesz. Az előrejelzések szerint Botka László drasztikus megszorításokra készül, ezek tervezetét viszik a testület elé.

Fotók: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.