Pesti Srácok

Bejelentették: vége az Orbán-kormánynak

Bejelentették: vége az Orbán-kormánynak

„Az Orbán-kormánynak vége” – ezzel a címmel adott ki közleményt pénteken délelőtt a gyakorlatilag mérhetetlen támogatottsággal rendelkező mikropárt, a Párbeszéd két új társelnöke, Szabó Rebeka és Tordai Bence. Meggyőződésük, hogy Orbán Viktor kormányának le kell mondania, mert „a miniszterelnök hazudott az április 3-ai választás kampányában és hazudik most is, miközben képtelen kezelni a saját hazugságaiból fakadó válságot és káoszt”.

Ismét fenomenális megállapítással rukkolt elő a Párbeszéd: képzeljék, ezúttal is arra a következtetésre jutottak, hogy Orbán Viktor kormányának le kell mondania. (És „Orbán Viktor”, „Orbán Viktor”, „Orbán Viktor”...) Miután jól meglepődtünk (ja, nem), hogy az ellenzéki manópárt ezzel a szlogennel próbál meg kitűnni az érdektelenség teljes homályából, nézzük, most éppen miért vélik úgy, hogy a „gonoszorbánkormány” megbukott. Pontosabban, már vége is van.

Közleményükben azt írják: „a katasztrofális gazdaságpolitikából fakadó infláció, a kata statáriális szétverése, a rezsicsökkentés pánikszerű megszüntetése és az Orbán-csomag többi megszorítása külön-külön is súlyos terheket ró a magyar családokra”, ezért jobbnak látnák, ha „a fideszes komisszárok helyett szakértőkből álló kormányra van szüksége, amely az igazságos, zöld Magyarországért dolgozik”. Ezért a Párbeszéd azt követeli a kormányfőtől, hogy „hagyjon fel a hazudozással, a dilettáns döntésekkel”, és az ország érdekében távozzon a posztjáról. Igen, tényleg ezt írták.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendkívül népszerű és ismert pártocska élén komoly személycsere történt: leváltották Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt, a népesnek nem igazán nevezhető párttagságból pedig sikerült két újabb rendkívül karizmatikus társelnököt választaniuk. A küldöttek Szabó Rebekának és Tordai Bencének szavaztak bizalmat, akik láthatóan nagyon komolyan veszik a kormánybuktató pozíció-víziót, amit elődeik évek óta hangoztatnak.

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu olvasói közül valószínűleg igen sokan emlékeznek arra, amikor Szabó Tímea és Karácsony Gergely 2017-ben, a Kossuth téren stábunk kérdésére válaszolva úgy fogalmaztak: valóban elhiszik magukról, hogy ők Orbán Viktor igazi ellenfelei és bizony ők lesznek azok, akik megbuktatják a kormányt. Ezt ugyan sem 2018-ban, sem 2022-ben nem sikerült elérniük, és a csúfos választási kudarc után sem sikerült megérteniük, hogy a magyarok negyedjére is kétharmados többséggel adtak felhatalmazást Orbán Viktornak a kormányalakításra. (Közben Sz. Tímea mentelmi jogát is felfüggesztették és Karácsony Gergely is bebizonyította, mennyire alkalmatlan városvezetőnek, no és persze Tordai neve is bekerült a „legek” közé. Szabó kisasszony és Jakab Péter mellett ugyanis neki is sikerült rekormagas bírságot kapnia a Házszabály megsértéséért. Legalább a tahósági verseny abszolút győztesei a Párbeszéd soraiból került ki. Ez is valami, nem?)

De térjünk vissza ahhoz, hogy ismét itt a világvége, megbukott az Orbán-kormány. A Párbeszéd „aprajafalva” lakóinak fejecskéjében valami nagyon összekuszálódhatott; csakis ez lehet a magyarázata annak, hogy elfelejtették, már nem Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, és nem az általa vezetett kormány van hatalmon, akik bevallottan hazudtak éjjel és nappal, vagyis folyamatosan, éveken keresztül, és akiknek köszönhetően Magyarország a csőd szélére került. A katasztrofális gazdaságpolitika sem a jelenlegi, hanem a szoclib kormányzás idejére datálható, a szakértőkből álló vezetésről pedig inkább legyenek kedvesek nem beszélni, tudván, hogy a negyvenvalahány tanácsadóval rendelkező főpolgármesterük milyen károkat okozott alig három év alatt. A Fidesz tevékenységével kapcsolatban pedig különösen pikáns, hogy a Párbeszéd képes volt a „dilettáns döntések” jelzős szerkezetet használni, amit inkább nem is minősítünk. Nyilván értik, miért.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.