Pesti Srácok

Vásárhelyi Máriának sikerült alulmúlnia magát, most éppen Zelenszkijt istenítve gyalázza Orbán Viktort

Vásárhelyi Máriának sikerült alulmúlnia magát, most éppen Zelenszkijt istenítve gyalázza Orbán Viktort

Vásárhelyi Mária baloldali szociológus nevét valószínűleg már régen elfelejtettük volna, ha tudományos munkája miatt vált volna ismertté. Ő azonban gondoskodik arról, hogy még véletlenül se kerüljön ki a köztudatból: néhány havonta publikál olyan tartalmat, ami mellett nehéz szó nélkül elmenni. Most éppen a Jelen nevű lapban fejtette ki arról véleményét, hogy Orbán Viktor – a saját pillanatnyi érdekeinek megfelelően – újraértelmezte az '56-os forradalom célját, Zelenszkij pedig „az egész világnak leckét adott bátorságból, becsületből, hazaszeretetből, és aki előtt az egész civilizált világ megemelte a kalapját”. És ez még nem minden.

A Jelenbe írt véleménycikket (barokkos túlzás annak nevezni a gyűlölettől fröcsögő írást... – a szerk.) Vásárhelyi Mária, aki legutóbb briliáns eszmefuttatást közölt arról, hogy tulajdonképpen nem is nyert volna a Fidesz, ha nem Márki-Zay lett volna az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, aki nyilván úgy tudott csak azzá válni, hogy meghackelték az adatokat az előválasztáson. Amúgy az sem kérdés számára, hogy Soros György nélkül Budapest már régen visszasüllyedt volna a kőkorszakba, és felejthetetlen momentuma volt a hazai közéleti életnek, amikor Szél Bernadett-tel megállapította: a magyarok kínozzák a menekülteket.

Bár már annak is örülünk, ha nem a kolontári áldozatok emlékét gyalázza, azért ismét sikerült kivernie azt a bizonyos biztosítékot írásával, amelyben olyan elképesztő kijelentésekkel sokkol, mint például az, hogy az április 3-i országgyűlési választások legerkölcstelenebb megnyilvánulása az volt, amikor Orbán Viktor a legyőzöttek sorában említette Zelenszkijt, és nem a győzelemnek, hanem ennek örült aznap éjjel a harmadszor is kétharmados többséggel megválasztott miniszterelnök.

PestiSracok facebook image

– írta Vásárhelyi, aki szerint

Vásárhelyi szerint amúgy Zelenszkij pár hét alatt lett igazi államférfi, nemzeti hős.

– folytatta Vásárhelyi Mária, aki szerint azt állítani, hogy Zelenszkij az ukrán Nagy Imre lenne, „nemcsak súlyos csúsztatás, hanem igazán vészjósló is”. Mindezek után pedig közölte: Orbán Viktor újraértelmezte az '56-os forradalom célját is. Elmondta: a forradalmárok 1956-ban a saját országuk vezetői ellen lázadtak fel (?), az ukránok viszont hazájukat védik egy külső agresszorral szemben.

– írta, majd úgy folytatta:

Forrás: Jelen

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.