Pesti Srácok

Szijjártó Brüsszelben: ne hazudjanak Magyarországról!

Szijjártó Péter Brüsszelből jelentkezett be közösségi oldalán, ahol az európai államokat sújtó infláció, a gazdaságot sújtó szankciós politika és az illegális bevándorlás által gyakorolt egyre nagyobb nyomás kapcsán tartott sajtótájékoztatót.

Szijjártó Péter az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsülését követően tartott sajtótájékoztatóján ismertette a találkozón elhangzottakat. A tárcavezető szerint a vita során az ész érveknek és a racionalitásnak nem jutott sok hely. Az ukrajnai háború kapcsán természetesen terítékre kerültek a szankciós lépések, és azok hatékonysága.

– fogalmazott a tárcavezető. Aki kitért arra, hogy a mai tanácsülésen már azt is cáfolták, hogy valaha lett volna, olyan célkitűzés, hogy a szankcióknak hála az orosz gazdaság meggyengül és a háború hamarabb véget ér.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést a külgazdasági és külügyminiszter, megismételve, hogy a racionalitás hiányzott a mai találkozóról. hangsúlyozta azt is, hogy nincs legitimitása azoknak a lépéseknek, amelyek elutasítják a béketárgyalásokat. Mint mondta szóba került a lehetséges kilencedik szankciós csomag is, ennek kijelentette, hogy egyes politikusok felháborító módon érvek helyett csak annyit jelentettek ki, hogy aki szerint a szankciók nem működnek, az oroszpárti.

– szögezte le, hozzátéve, hogy ez akkor is így van, ha egy "tucatnyi európai tagország ezt tagadni akarja". Az Ukrajnának nyújtandó finanszírozási program kapcsán a tárcavezető kifejtette, hogy mi magyarok már a háború kitörése előtt elkezdtük Ukrajna támogatását, mint fogalmazott:

A miniszter továbbá elutasította a közös EU-s hitelfelvételt, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem nyújtunk pénzügyi segítséget.

– folytatta. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy összeszólalkozott a vitában a német külügyminiszterrel, épp azon, hogy létezett-e valaha az a várakozás, hogy a szankciók segítenek majd a háború végéhez közelíteni.

– mondta. Az uniós gázársapka ma nem volt terítéken – említette még a miniszter.

Forrás, fotó: Facebook