Pesti Srácok

Láng Zsolt: a kormány 44 milliárddal támogatta az önkormányzatokat (Videóval)

A 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú települések összesen 44, az ennél kisebb önkormányzatok pedig összesen 32 milliárd támogatást kapnak az elhibázott brüsszeli szankciók nyomán fellépő energiaválság okozta nehézségek enyhítésére – ismertette Láng Zsolt keddi sajtótájékoztatóján. A kormánybiztos kifejtette: a támogatásokat nem pártpreferencia alapján osztották szét. Szavai szerint hat önkormányzat nem részesül a forrásokból, ennek pedig az az oka, hogy egyszerűen nem vettek részt az egyeztetéseken. A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy "mégis a DK-sok jajveszékelésétől hangos a sajtó", hiszen olyan kerület is kapott támogatást, amelynek vezetője szintén a Gyurcsány-párthoz tartozik.

Összesen 44 milliárd forintot osztanak szét 156 önkormányzat között az energiaárak emelkedése miatt támogatás jogcímén egy hétfőn életbe lépett kormányrendelet alapján – minderről Láng Zsolt beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. A listában a 10 ezer lakos feletti önkormányzatok szerepelnek, köztük 17 budapesti kerülettel. A legnagyobb támogatást – 3,2 milliárd forintot – Debrecen és Nyíregyháza kapta (1,7 milliárd). Az ellenzéki pártok riogatásai ellenére a baloldali vezetésű önkormányzatok is komoly összegeket kaptak:

  • a XIII. kerület 400 millió forintot;
  • Eger 1 milliárd forintot;
  • Szeged 1,3 milliárd forintot;
  • a VIII. kerület 470 millió forintot;
  • Pécs 1 milliárd forintot;
  • Dunaújváros 650 millió forintot;
  • a XIX. kerület 520 millió forintot;
  • a XIV. kerület 550 millió forintot

kapott a központi költségvetésből. Csupán 5+1 ellenzéki vezetésű önkormányzat nem részesült a támogatásokból: Baranyi Krisztina már az adatfelvételt is megtagadta a támogatások kapcsán, így Ferencvárost már ezzel ellökte a potenciálisan ráeső több százmillió forinttól. Ezen kívül öt fővárosi kerület maradt hoppon:

PestiSracok facebook image

  • Óbuda;
  • Újbuda;
  • Pestszentlőrinc;
  • Rákospalota;
  • Újpest.

A kerületeknek van egy közös pontja, mégpedig az, hogy mindet DK-s polgármester vezeti. Láng Zsolt ugyanakkor a tájékoztatón kifejtette, nem a kormányon múlott, hogy az említett kerületek nem kaptak pénzt: az öt kerületvezető egyszerűen taktikai szempontok miatt nem volt hajlandó leülni tárgyalni. Hozzátette: ha valaki szerint mégis részrehajlásról lenne szó, annak figyelmébe ajánlja Erzsébetvárost, amelynek szintén DK-s polgármestere van, mégis 300 millió forintos támogatásban részesült.

A kormánybiztos szavai szerint a 10 ezer főnél kisebb lakosságú településeket összesen 32 milliárd forinttal támogatja a kormány, így a kisebb önkormányzatok is képesek lesznek a közszolgáltatások fenntartására. A PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva pedig azt mondta: vizsgálni fogják az önkormányzatokkal való további együttműködés lehetőségeit.

Fotó: PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.