Pesti Srácok

Szijjártó Péter: magyar nemzetbiztonsági érdek a kelet-nyugati együttműködés helyreállítása

Szijjártó Péter: magyar nemzetbiztonsági érdek a kelet-nyugati együttműködés helyreállítása

Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a pragmatikus együttműködés jövőbeli helyreállítása Kelet és Nyugat között, miután a két blokk közötti konfliktuson Közép-Európa mindig rajtavesztett - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Antalya Diplomacy Forum és a Külgazdasági és Külügyi Intézet pódiumbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy az utóbbi időszakban szétesett a fennálló politikai és gazdasági világrend, és ezzel odalett az európai gazdasági fejlődés eddigi alapja is, a fejlett nyugati technológiák és az olcsó orosz energiaforrások kombinációja. Kiemelte: senki nem tudja, hogy a folyamatosan felbomló kötelékek helyreállíthatók-e a jövőben, most kevésbé tűnik realisztikusnak az eurázsiai együttműködés az ukrajnai fegyveres konfliktussal és a háborús retorikával.

- közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Majd aláhúzta, a történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy Magyarország és Közép-Európa mindig rajtavesztett Kelet és Nyugat konfliktusán.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a tárcavezető. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az európai diskurzus már az ukrajnai háború előtt is túlideologizált és túlpolitizált volt, nehéz volt a pragmatizmus, az észszerűség alapján tárgyalni, a fegyveres konfliktus pedig csak tovább rontotta a helyzetet. Ha az észszerűség vagy a pragmatizmus hangján szólal meg valaki, azt azonnal megvádolják az EU és a NATO egységének megtörésével, sőt akár azzal, hogy Oroszország kéme vagy a Kreml propagandájának képviselője - mondta.

Leszögezte: három olyan ügy van, amely a helyzetben gyökeres változást hozhatna annak érdekében, hogy valós megoldásokat lehessen találni a fennálló kihívásokra. Az első, hogy visszatér-e a kölcsönös tisztelet a nemzetközi kapcsolatokba, mivel ennek teljes hiánya volt tapasztalható az utóbbi időben. A második, hogy mindenki megérti-e, hogy az ideológiai vagy politikai megközelítés nem írhatja felül a fizikai realitásokat. A harmadik, hogy nyitva maradnak-e a kommunikációs csatornák a szembenálló felek között - sorolta.

Utóbbival kapcsolatban pedig fontosnak nevezte Törökország erőfeszítéseit, mondván, ezek nyomán sikerült megállapodni az ukrajnai gabonaexport újraindításáról. A miniszter ezt követően leszögezte, hogy Magyarország sikere attól függ, hogy mennyire integrálódik a nemzetközi gazdaságba, elsősorban az exportteljesítményétől és a külföldi beruházások vonzásáról.

Aláhúzta: hazánk érdekelt egy erős Európai Unióban, miután a magyar kivitel körülbelül 80 százaléka a többi tagállamba irányul, a kormány ezért is vesz részt aktívan a közösség jövőjéről szóló vitákban. Kijelentette, hogy az uralkodó politikai ideológiák csak gyengítik a blokkot, az Európai Egyesült Államok eszméje pedig teljes zsákutca. Egy erős EU-nak erős tagállamokon kell alapulnia, amelyek büszkén képviselik kulturális, történelmi és vallási gyökereiket - figyelmeztetett.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.