Pesti Srácok

Menczer Erzsébet: „Kötelességünk emlékezni a meghurcoltakra!” – A kommunista diktatúrák áldozatai előtt hajtott fejet a SZORAKÉSZ

null

Tegnap volt a kommunista diktatúrák áldozatainak magyarországi emléknapja, amelynek kapcsán számos megemlékezést tartottak szerte az országban. Főhajtással és koszorúzással emlékezett a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) is Óbudán, az Árpád fejedelem útján álló GULAG-emlékműnél.

A rettegett bolsevik hóhér, Sztálin még 1944 végén tett fenyegető előrejelzése valósággá vált, miután a II. világháború lezárását követően hazánk – Közép- és Kelet-Európa más országaihoz hasonlóan – a szovjet érdekszférába került, ugyanis ez valóban meghatározta országunk politikai berendezkedését is. A négy évtizeden át tartó kommunista uralom mérhetetlen károkat és rombolást okozott az országban és a magyar emberek lelkében.

A bolsevik kommunisták az első pillanattól fogva a terrorra készültek, amit igazol, hogy 1944/45-ben első és legfontosabb feladatuknak a fegyveres testületek feletti hatalom megszerzését tekintették. Még javában a II. világháború műveleti területe hazánk, zajlik a főváros, Budapest ostroma, amikor 1945. január 15–17. között megtartotta első jelentős ülését a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága. Ezen kimondatott, hogy meg kell szervezni a kommunista irányítás alatt működő Politikai Rendőrséget. Ezt a feladatot Kádár Jánosra, a budapesti helyettes rendőrfőkapitányra ruházták rá.

PestiSracok facebook image
Koszorúzás a GULAG-emlékműnél a SZORAKÉSZ megemlékezésén 2023. február 25-én. Fotó: Géher Ferenc
Koszorúzás a GULAG-emlékműnél a SZORAKÉSZ megemlékezésén 2023. február 25-én. Fotó: Géher Ferenc

Mivel a Politikai Rendészeti Osztály (PRO) volt a jogelődje a később létrejövő Államvédelmi Osztálynak (ÁVO), valamint az Államvédelmi Hatóságnak (ÁVH), így kijelenthető, hogy Kádárnak kulcsszerepe volt és lett a Rákosi-korszak legvéresebb terrorszervezetének megszervezésében, ezáltal pedig legalábbis erkölcsileg közvetve felelősnek is tekinthető a szervezet valamennyi jogsértéséért. Kádárnak nemcsak a szervezet létrejöttében volt kulcsszerepe, de abban is, hogy annak vezetője Péter Gábor lett.

Amint a lehetőségek engedték, az akkor már ÁVO néven műkődő politikai rendőrség megkezdte a politikai élet „megtisztítását” is. Ennek lett első áldozata a Független Kisgazdapárt akkori főtitkára, Kovács Béla, akit 1947. február 25-én tartóztattak le a kommunisták. Erre a drámai eseményre emlékezve született meg az a döntés még 2000-ben, az első Orbán-kormány idején, hogy az emléknap – A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja – erre a napra essen.

Tegnap országszerte megemlékezéseket tartottak a tragikus eseményekről. A Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) Óbudán, az Árpád fejedelem útján álló GULAG-emlékműnél tartotta koszorúzással egybekötött megemlékezését.

Menczer Erzsébet emlékező beszédet mond a SZORAKÉSZ megemlékezésén a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján 2023. február 25-én. Fotó: Géher Ferenc
Menczer Erzsébet emlékező beszédet mond a SZORAKÉSZ megemlékezésén a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján 2023. február 25-én. Fotó: Géher Ferenc

A rendezvény szónoka Menczer Erzsébet korábbi országgyűlési képviselő, a SZORAKÉSZ elnöke volt, aki kiemelte: a kommunista diktatúra az élet minden területén szedte áldozatait. Közéleti személyiségek, papok, tanárok, művészek egyaránt a politikai rendőrség célkeresztjébe kerülhettek.

– hívta fel a figyelmet az emlékezés kiemelt jelentőségére a SZORAKÉSZ vezetője. A gyertyagyújtással és koszorúzással egybekötött csendes megemlékezésen részt vett a Braunhaxler Egyesület, valamint több, a kommunista áldozatok emlékét őrző civil szervezet is, amelynek tagjai a SZORAKÉSZ tagságával közösen hajtottak fejet a kommunista diktatúrák áldozatai előtt.

Vezető kép: A SZORAKÉSZ megemlékezése a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján Óbudán, a GULAG-emlékműnél. Géher Ferenc felvétele