Pesti Srácok

Változik a beléptetés az magyar-ukrán határon, csak a schengeni övezetbe érvényes okmányokkal érkezhetnek a nem ukrán állampolgárok hazánkba

Változik a beléptetés az magyar-ukrán határon, csak a schengeni övezetbe érvényes okmányokkal érkezhetnek a nem ukrán állampolgárok hazánkba

A háború kitörése után Ukrajnába érkezett nem ukrán állampolgárok csak akkor léphetik át az ukrán-magyar határt, ha érvényes okmányokkal rendelkeznek a schengeni-övezetbe való belépéshez - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence közölte, a február 3-ától érvényes új eljárásrenddel Magyarország a lengyel és a szlovák gyakorlatot követi, ugyanis egyértelműen látszott, hogy az orosz-ukrán háború kitörése után jelentősen megnőtt azoknak a harmadik országbeli állampolgároknak a száma, akik a háború kitörése után érkeztek Ukrajnába, de úgy állították be magukat, mint akik a konfliktus elől menekülnek, és így próbáltak bejutni az Európai Unió területére. Magyarország a háború kitörése óta minden, a konfliktus elől menekülő ukrán állampolgárt befogadott, valamint azokat is átengedték, akik nem ukránok, de ott tanultak vagy dolgoztak - emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy ez a rendszer továbbra is működik.

A háborút kihasználva ugyanakkor az illegális bevándorlók "direkt" Ukrajnába utazva, a konfliktus elől menekülőként beállítva magukat próbáltak átjutni a határon - ismertette a helyzetet Rétvári Bence. Elmondta, 2021-hez képest 2022-ben a magyar-ukrán határszakaszon a migrációs szempontból kockázatot jelentő országok állampolgárainak átlépése 11-szeresére emelkedett, a 2021-es 2246-ról 2022-ben 24 988-ra. A Marokkóból érkezők száma a 87-szeresére, az Indiából érkezőké 475-szörösére emelkedett, Nigériából pedig a korábbi egy ember helyett 5181 ember lépett át az ukrán-magyar határszakaszon - közölte az államtitkár.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta, a háború kitörése óta 1 061 765 ember kelt át a háború elől menekülve Ukrajnából Magyarországra, a zöldhatáron pedig egy év alatt 1723 embert fogtak el, akik közül 1691 ukrán állampolgár volt. Szólt arról is, hogy a déli határon is folyamatos és jelentős a migrációs nyomás 2015 óta: 2015 és 2023 között 958 847 embert fogtak el a déli határon és 5656 embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást. Idén a déli határon eddig 13 297 határsértőt és 144 embercsempészt fogtak el, a román határszakaszon pedig 993 embert, ami jelentős növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest, amikor ez a szám 295 volt - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Rétvári Bence a határvadász ezreddel kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, hogy folyamatosan emelkedik a határvadászok száma, mostanra 1300 megkötött szerződésnél tartanak, a toborzás és a kiképzés pedig folyamatos. Az ezred felállítását eredményesnek ítélte, mivel tehermentesíteni tudták a honvédséget, és megfelelően védik a déli határt. Bakondi György szintén kérdésre válaszolva Horvátország csatlakozását a schengeni-övezethez Magyarország szempontjából kedvező fejleménynek nevezte, mivel - mint mondta - most már Horvátországot terheli schengeni-övezet külső határának védelme. Bakondi György lapunk kérdésére elmondta, nincs információ arról, hogy az ukrajnai háborúban használt kézifegyverek a déli határ közelében tevékenykedő migránsbandák kezébe kerülhetnek-e. A belbiztonsági főtanácsadó úgy fogalmazott, főleg a balkáni útvonalon tevékenykedő fegyvercsempészek láthatják el ezeket a bandákat.

Hozzátette: ugyanakkor egyelőre nem látszik olyan tendencia, hogy a szerb szakasz helyett a horvát határ felé mozognának a migránsok. Rétvári Bence lapunk felvetésre, hogy változhat-e az Európai Unió migrációs politikája, azt válaszolta, hogy az uniós politikusok sokszor valójában a Frontex, az Európai Unió határvédelmi szerve megerősítésére gondolnak, amikor a külső határok megerősítéséről beszélnek. Magyarország azt várná Brüsszeltől, hogy fizesse a határvédelem költségeit, valamint, hogy az EU a legkülső határain, azaz Bulgária és Görögország Törökországgal határos részén biztosítsa a határvédelmet - jelentette ki az államtitkár.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.