Pesti Srácok

Szánthó Miklós a CPAC-ről: Az elsődleges cél továbbra is a liberálisok rémálmának valóra váltása

null

Úgy kell megvalósítani a szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködéseket építünk, ez a rendeltetése a CPAC Hungarynek is – mondja Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatójával a május 4-én és 5-én esedékes konzervatív összejövetel apropóján adott interjút a Mandinernek.

Szánthó Miklós kiemelte, tíz-húsz évvel ezelőtt értelmetlen lett volna egyáltalán nemzetközi jobboldalról beszélni. A főigazgató szerint ezen a területen óriási előrelépés történt, egyre több konzervatív szereplő érti meg világszerte, hogy nem szabad a liberálisok szabályai szerint játszani. Hozzátette:

Szánthó Miklós szerint egyfajta bumeránghatásként ez az, ami segíti az összemozgást. Elmondása szerint egyáltalán nem véletlen, hogy a washingtoni, tokiói, mexikóvárosi vagy épp São Paulo-i CPAC-eken a család, a gyermekvédelem volt az egyik kiemelt téma.

PestiSracok facebook image

-jelentette ki a főigazgató.

Úgy kell megvalósítani a szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködéseket építünk

Szánthó Miklós kiemelte, a magyarországi az egyedüli európai CPAC, az egyedüli kontinentális hub, ami összevonzza Budapestre a világ jelentős jobboldali szereplőit. Hozzátette,

Elmondása szerint fontos politikai képesség a stratégiai nyugalom, és legalább ilyen fontos a geostratégiai ügyesség: hogy egy országnak legyen geopolitikai elképzelése regionális, de akár globális szerepéről is. Magyarország esetében ez az összekapcsoltság, a connectivity, hogy hídzóna legyen a kialakulóban lévő multicentrikus világban, ennek révén annak elérése, hogy minimum senki ne legyen ellenérdekelt Magyarország sikerében.

-fogalmazott.

A magyar jobboldalon nincs semmiféle Amerika-ellenesség

Szánthó Miklós úgy fogalmazott, szellemileg mindig kihívás olvasni a balos hőbörgéseket. Akkor is, mikor azt írják, nem is érkeznek „sztárok” a CPAC Hungaryre. Egyszer arról írnak, hogy „szélsőjobboldali szupertalálkozó” készül, aztán meg azt, hogy nincs is itt semmi látnivaló. A főigazgató elmondása szerint:

Szánthó Miklós hozzátette, nem érzi az elszigeteltséget, sem a politikai súly hiányát. Az irigykedést meg a frusztrációt igen – már a baloldal részéről.

A teljes interjú

ITT

tekinthető meg

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Lakatos Péter