Pesti Srácok

Orbán Viktor a magyar bérekről: Még, még, még, ennyi nem elég! (Videó)

Az inflációról, a bérek emelkedéséről, az elmúlt napok diplomáciai eseményeiről és az atlétikai világbajnokságról is kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt a Kossuth Rádiónak adott szokásos, pénteki rádióinterjúja során.

Orbán Viktor az inflációs helyzet és a reálbérek alakulása tekintetében leszögezte, hogy az álláspont egyszerű:

A miniszterelnök felidézte, hogy a bérek tekintetében a gazdasági rendszerváltástól kezdődően történelmileg alacsonyabb bérek alakultak ki hazánkban, mint tőlünk nyugatabbra. A kormányfő ugyanakkor rámutatott, hogy napjainkban a legnagyobb kihívást az infláció jelenti, amely kapcsán kifejtette, hogy az augusztusi részadatok alapján ebben a hónapban már a bérek növekedése utoléri majd a pénzromlás mértékét.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a kormányfő.

ILYEN MÉG NEM VOLT

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 2010 óta idén történt meg először, hogy az árak nagyobb mértékben nőttek, mint a bérek. A miniszterelnök kifejtette, hogy bár az emberek ezt időnként lehet, másképp érezték, de a számok egyértelműek: több mint egy évtized után történt meg ez először, ilyen ugyanis 2010 óta nem volt. A kormányfő felidézte azonban azt a körülményt is, hogy a kormány gazdaságpolitikája nem változott, ellenben a háború és szankciók olyan terheket róttak az országra, amit forint-ezermilliárdokban lehet kifejezni. Ennek a pénznek a hiányát pedig érezzük a magyar gazdaságban is.

ÁRSPEKULÁNS MULTIK

- fogalmazott Orbán Viktor annak kapcsán, hogy egyes nagy szereplők nyerészkedni próbáltak a jelentős inflációs környezetben a magyar családokon. Ezt a miniszterelnök egyértelműen elfogadhatatlannak nevezte és leszögezte, hogy az illetékes hatóságok kemény fellépésére és folyamatos jelenlétére számíthatnak majd az árspekuláns multik.

A MUNKA AZ ELSŐ

A nehézségek kapcsán ugyanakkor a miniszterelnök felidézte azt is, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a munkaalapú társadalom koncepciója mellett. Ennek a meggyőződésnek az áll a középpontjában, hogy ha munka van, akkor minden van.

– mondta.

MEGVÁLTOZOTT AZ ENERGIAHELYZET

Orbán Viktor az európai energiahelyzetre vonatkozó kérdésre reagálva ismét kifejtette, hogy a magyarok fizetik Európában a legalacsonyabb energiaárakat.

– fogalmazott a kormányfő, aki elmondta azt is, hogy megváltozott az európai energiaimport helyzete is. A korábbi gyakorlat ugyanis az volt, hogy az oroszokkal megállapodtunk a földgázvásárlásokról, majd a gáz Ukrajnán keresztül megérkezett és ezzel minden rendben volt.

– fogalmazott.

ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG

A kormányfő elmondta, hogy követi a világbajnokság eseményeit, fantasztikusnak tartja a rendezvények helyszíneit és a helyszíneken uralkodó hangulatot is.

– tette hozzá.

– fogalmazott a miniszterelnök.

Vezető kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.