Pesti Srácok

Egy kis meghasonlás liberális módra: bár hatalmas támogatója volt a Migration Aid a bevándorlásnak, most inkább az izraeliek mellett vannak

Egy kis meghasonlás liberális módra: bár hatalmas támogatója volt a Migration Aid a bevándorlásnak, most inkább az izraeliek mellett vannak

Talán mindannyian emlékszünk rá, amikor a Gyurcsány család befogadott néhány napra egy migráns családot, hogy jó példával járjon elő vagy amikor Szabó Tímea a kerítés ellen és a migránskvóta mellett foglalt állást, esetleg amikor Kunhalmi Ágnes álproblémának nevezte a bevándorlást, valamint arra is, amikor a Migration Aid a Keleti pályaudvarnál ölelte keblére a 2015-ben érkezőket. Mindezt az elfogadás jegyében, hiszen a hozzánk is beáramló emberekkel a világon semmi gond szerintük, ők csak nyugalmat és megélhetést keresnek a világban. Akik pedig támogatták a migrációt most hallgatnak vagy arcpirító magyarázatokkal állnak elő. Nézzük meg, mik is ezek pontosan.

A liberalizmus egyik alapelve, hogy mindenkinek a szabadsága csak addig terjed, amíg nem sérti a másik ember szabadságát. Sajnos ez a migrációt tekintve nem valósul meg, hiszen a muszlimok nem az elfogadásról híresek. Miattuk már a keresztények a vallásukat is félve ünnepelhetik, a német karácsonyi vásárok nem véletlenül vannak betontömbökkel körülvéve, amik az esetleges terrortámadások kivédését szolgálják, a francia pályaudvarok pedig már elképzelhetetlenek fegyveres erők nélkül.

Bár az LMBTQ-közösség imád mindenkit elfogadni - kivéve a politikailag tőlük jobbra gondolkodókat- azért az mégis furcsán veszi ki magát, hogy azokat is védik, akiknek ők célpontjaik.

Forrás: Reddit
PestiSracok facebook image

A Hamász és Izrael között kirobbant konfliktus viszont most összezavarja a világ "jóembereinek" gondolkodását. Gyurcsány Ferenc és népes családja például még 2015-ben egy bevándorló családot fogadott be az otthonába ezzel azt demonstrálva, hogy ezek az emberek békével jönnek, segítsünk nekik.

Forrás: Facebook

Most viszont azon kevesek közé tartozik a baloldalon, akik legalább egy posztot szenteltek háború kirobbanása kapcsán a témának. Gyurcsány ugyanis most az izraeli nép mellett van, annak ellenére, hogy a korábbi meggyőződése szerint a bevándorlók jó emberek. Azok a bevándorlók, akik terrorban tartják Európát, akik miatt no go zónák alakultak ki, akik között számos kegyetlen gyilkos van, akiket ő is beengedett volna és akik most ünneplik a zsidókkal való kegyetlenkedéseket. A poszt senkit ne tévesszen meg, hiszen szóban lehet, hogy a DK elnöke Izraellel van, de a migránskvótát most is támogatja a pártja.

Szabó szerint a migránskvóta jó, a vallás miatt meg ne aggódjunk

A párbeszédes Szabó Tímea pedig azon az állásponton volt még 2015-ben, hogy a keresztény kultúrát nem kell a bevándorlóktól félteni, meg egyébként is az ország nagy része szerinte ateista.

Ennek ellenére most azt látjuk, hogy a Izrael ellen tüntetnek a bevándorlók és Allah nevét kiáltva mészárolnak le embereket.

Szabó továbbá amellett is érvelt, hogy a migránskvóta jó megoldás.

-hangoztatta 2015-ben a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. S bár mindig mindenről neki és párttársának Karácsony Gergelynek is markáns véleménye van, most nem látjuk az állásfoglalását.

A szocialisták Kunhalmi Ágnese pedig azon a véleményen volt, hogy a migráció egy álprobléma. Ezt inkább nem is kommentálnám.

Köpönyegforgatás

A legbicskanyitogatóbb kommunikáció most mégsem a politikusoktól, hanem egy migrációt segítő szervezettől jön. A Migration Aid volt ugyanis az, amely a Keleti pályaudvarnál istápolta a bevándorlókat, most pedig, hogy munkájuk eredménye megtette hatását, hirtelen a zsidóknak akarnak segíteni. Közösségi oldalukon arra buzdítanak, hogy aki tud, fogadjon be izraeli családot magához. Mint fogalmaznak:

Kár, hogy nem teszik hozzá, hogy azért tartják biztonságos országnak hazánkat, mert itt nincs annyi bevándorló, de ez nem a Migration Aidnek, hanem annak ellenére van így, hogy ők itt tevékenykednek.

Mivel az ország nagyrésze tudja, hogy a Miration Aid segítette a bevándorlást, most azzal mosdatják magukat, hogy

Elérkeztünk tehát arra a pontra, amikor a kutya a saját farkát kergeti. A baloldali jóember most nem tud az LMBTQ és a zsidó emberek mellett állni egyszerre úgy, hogy közben ő hozta a nyakukra a bevándorlókat.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?