Pesti Srácok

Szürreális jelenetek - Egyetlen baloldali képviselő sem jelent meg a terézvárosi testületi ülésen

null

Határozatképtelen volt a keddi terézvárosi testületi ülés, már ha jelen lett volna olyan személy, aki ezt jogszabály szerint megállapíthatta volna. Ugyanis Soproni Tamás polgármester és a VI. kerületi baloldal kollektíven távol maradtak az üléstől. A kormánypárti képviselők szerint megdöbbentő, ami történt, hiszen ilyen még nem fordult elő Terézvárosban. Ráadásul a polgármester még a helyettesítéséről sem gondoskodott. Úgy tűnik kellemetlen lett volna szembenéznie azokkal a kérdésekkel, amelyek a terézvárosi szakrendelőhöz köthető szabálytalanságokról szólnak. Továbbá meg kellett volna magyaráznia, miért okozott megközelítőleg 118 millió forintos kárt a kerületi lakosoknak.

Mint korábban lapunk is beszámolt róla, súlyos jogsértések történtek a VI. kerületi önkormányzat beruházásainál a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint. Kovács Balázs, a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöke azt mondta, hogy a közbeszerzési bírsággal és kötbérrel, valamint az elvesztett európai uniós forrásokkal együtt már 118 millió forintos hátrányt okozott a “dollárbaloldali vezetés” a kerületieknek.

– fűzte hozzá. Kovács Balázs hangsúlyozta, hogy Soproni Tamás (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) polgármesternek és Terézváros “dollárbaloldali vezetésének” rendkívüli képviselőtestületi ülésen kell tisztáznia, hogy “ki a felelős” a történtekért. A politikus szerint Soproni Tamáséknak többek közt arra is választ kell adniuk, hogy milyen módon lesz megtérítve az okozott kár, miért hagyták figyelmen kívül a jogsértésekre való korábbi figyelmeztetéseket, miért mondtak le 35 millió forint jogszerű kötbérről, más esetben is csak a kötbér négy százalékát kérték-e el, illetve hány esetben módosították utólag a közbeszerzési szerződéseket.

A terézvárosi szakrendelő felújításával kapcsolatban súlyos szabálytalanságokat miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság bírsága 30 millió forint, a nem érvényesített kötbér 35 millió forint, korábbi közbeszerzési bírság 3 millió forint, továbbá 50 milliós EU-s forrástól is elesett a kerület.

PestiSracok facebook image

Kedden végül összehívták a terézvárosi testületi ülést, azonban meglepő módon az ellenzéki képviselők közül senki nem jelent meg. Még a momentumos polgármester Soproni Tamás sem tette tiszteletét, hogy megállapítsa a határozatképtelenséget.

Soproni Tamás és az ellenzéki képviselők nem jelentek meg a terézvárosi testületi ülésen

A kormánypárti képviselők szerint megdöbbentő, ami történt, hiszen hasonló esetre még nem volt precedens Terézvárosban. Lindmayer Viktor a Fidesz terézvárosi frakcióvezetője lapunknak úgy fogalmazott:

A következő testületi ülésre csütörtökön fog sor kerülni. Lindmayer Viktor szerint amennyiben ott sem jelenik meg a polgármester, az már a "végső szög". A frakcióvezető szerint azonban nagyobb annak a valószínűsége, hogy Soproni Tamás meg fog jelenni és rendkívül arrogánsan le fogja szavaztatni a képviselő-testület a napirendet. Hozzátette,

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.