Pesti Srácok

Terrorszervezetté nyilvánítaná a Hamászt a Demokratikus Koalíció – Tudják, akik lebontanák a határkerítést...

null

Nyilatkozatot adott ki a Demokratikus Koalíció arról, hogy terrorszervezetté kell nyilvánítani a Hamászt, valamint arra is felszólították az Országgyűlést, hogy "hivatalosan ítélje el a Hamászt az ártatlan civilek tömeges meggyilkolásáért, fejezze ki szolidaritását az izraeli néppel és együttérzését az áldozatok családtagjaival". Itt halkan emlékeztetnénk a Gyurcsány-pártot arra az egyébként semmiképpen sem elhanyagolható tényre, hogy a DK oszlopos tagja, Niedermüller Péter saját szavai szerint lebontaná a határkerítést, hogy a migránsok szabadon Európába juthassanak, ami bizonyítottan segítette például az Iszlám Állam katonái számára az elrejtőzés lehetőségét.

Határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlés elé a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója, amely elítéli a Hamász terrorszervezet 2023. október 7-én Izrael ellen indított támadását. Indoklásuk szerint a Gázai övezetből behatoló iszlamista fegyveresek válogatás nélkül öltek meg teljes családokat, időseket, anyákat és csecsemőket. A Demokratikus Koalíció határozati javaslata felszólítja az Országgyűlést, hogy hivatalosan ítélje el a Hamászt az ártatlan civilek tömeges meggyilkolásáért, fejezze ki szolidaritását az izraeli néppel és együttérzését az áldozatok családtagjaival. A határozat arra is felszólítja az Országgyűlést, hogy az Európai Unió Tanácsának vonatkozó határozata értelmében nyilvánítsa terrorszervezetté a Hamászt. A DK határozati javaslata továbbá követeli a Hamásztól az elhurcolt túszok azonnali szabadon bocsátását, valamint a foglyokkal való embertelen bánásmód és a kínzások azonnali leállítását – olvasható a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója által kiadott közleményben.

Itt idéznénk fel Niedermüller Péter (DK) korábbi nyilatkozatát, amelyben a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva arról beszélt: nagyon fontosnak tartja, hogy minden ország egyenlő részt vállaljon a menekültek befogadásából, így Magyarország is. Majd közölte: ő bizony lebontaná a határkerítést, mert így nem hazánkba jönnek a bevándorlók, hanem más országokba. Niedermüller Péter ezt egyébként nem tartja nemzetellenes cselekedetnek. Kifejtette:

PestiSracok facebook image
Niedermüller Péter szerint nincs összefüggés a migráció és a terrorizmus között

Bár az ominózus kijelentés óta eltelt néhány év és történt jó néhány tragikus terrorcselekmény Európában, valamint a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma is jelentős mértékben emelkedett, a Demokratikus Koalíció eddig a migránspárti tábort erősítette az Európai Parlamentben is. Jó kérdés, hogy vajon most akkor hogyan is vélekednek arról, hogy valóban érdemes-e kontroll nélkül beengedni a jórészt iszlamista háttérrel rendelkező migránsokat hazánkba...? (A kérdés nyilván költői... hiszen a Gyurcsány-párt nem szokott válaszolni megkeresésünkre.)

DK-közlemény/PestiSrácok.hu; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.