Pesti Srácok

A Kúria kimondta: jogsértően bírságolta az autósokat Zugló baloldali önkormányzata

A Kúria kimondta: jogsértően bírságolta az autósokat Zugló baloldali önkormányzata

A Horváth Csaba vezette önkormányzat bírságolni akarta a zöldfelületen parkoló autókat, azonban a Kúria kimondta, hogy az erre vonatkozó önkormányzati rendelet jogsértő, ezért visszamenőleg megsemmisítette azt, valamint bírságot szabott ki.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Kúria Önkormányzati Tanácsa megállapította, hogy

A Kúria az önkormányzati rendelet megsemmisítése mellett a “a zöldterületek, közterületi zöldfelületek rendeltetéstől eltérő használatával megvalósuló, közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértése miatt” 45.000 forint közigazgatási bírságot szabott ki.

PestiSracok facebook image

Az indoklás szerint a Zuglói Önkormányzati Rendészet több alkalommal is bírságot szabott ki zöldfelületen parkoló autókra, holott a bírságolásra vonatkozó rendelettel az önkormányzat “törvénnyel azonos társadalmi viszonyt szabályozott helyi szinten, amellyel lényegében a közúti közlekedésre vonatkozó szabályozást, felhatalmazás nélkül, indokolatlanul többszintűvé tette”.

Zavar az önkormányzat vezetésében

A képviselő testület számára a legutóbbi (10.28-i) ülés napirendjének elfogadásakor derült ki, hogy nem tárgyalják azt az előterjesztést, amely egy zöldterületen parkolási bírságolás elleni fellebbezést tartalmazott. A zuglói Fidesz szerint egy-egy előterjesztés levétele nem szokatlan. Azonban ez esetben az ok mindenképpen szokatlan, még ha erről ott az ülésen tájékoztatást a képviselő testület nem kapott.

- hívja fel a figyelmet a kormánypárt helyi frakciója, hozzátéve, hogy a zöldterületen parkolás bírságolásának alapjául szolgáló önkormányzati rendelet vonatkozó részét a Kúria visszamenőleg megsemmisítette, egyúttal megállapította, hogy már nem először „az önkormányzat a jogbiztonságra is különösen veszélyes jogalkotói joggal való visszaélést valósít meg”.

- teszi fel a kérdést a Fidesz zuglói frakciója.

Káosz a baloldali hatalmi koalíción belül

Az elmúlt időszak nem "lehetett könnyű" Horváth Csaba számára, aki alatt elég erősen rezeg a léc nyolc hónappal az önkormányzati választások előtt. Pár nappal ezelőtt ugyanis Rózsa András eddigi alpolgármester benyújtotta lemondását.

- reagált a hírre Borbély Ádám, a helyi Fidesz elnöke.

Ezt követően a lemondott alpolgármester Rózsa András Gelencsér Ferenccel és Hadházy Ákossal karöltve bejelentették: a Momentum saját polgármester-jelöltet indít Horváth Csabával szemben.

Zugló szocialista polgármestere ráadásul Hadházy Ákosnak is nekiment a napokban. Horváth Csabát "mélyen megdöbbentette", hogy Hadházy nemmel szavazott az Országgyűlésben a Hamász Izrael elleni terrortámadását elítélő nyilatkozatra. A politikus szerint ezzel a lépésével Hadházy méltatlanná vált arra, hogy a zuglóiakat képviselje.

A zuglói baloldal felett tehát gyűlnek a felhők, minden bizonnyal izgalmas meccsnek lehetünk majd szemtanúi az elkövetkező hónapokban.

(Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.