Pesti Srácok

Fidesz-kongresszus – A katasztrófaturisták az IMF-fel együtt távoztak Magyarországról

null

A baloldal által hagyott romokon a Fidesz felépítette az utat a gazdasági növekedéshez – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Fidesz kongresszusán. A miniszter szerint a hét szűk év negyedik évében vagyunk, azonban Magyarország a gazdasági növekedés pályájára állt. Gál Kinga felszólalásában arról beszélt, hogy a liberális mainstream már ott tart, hogy Spanyolországban feljelentik azt a szülőt, aki nem támogatja gyermeke nemváltását, míg Angliában azért lépett fel a terrorelhárítás, mert egy lelkész szerint nem kell egyetérteni az LMBT-lobbival. Hozzátette: mindeközben a nyugati hatóságok hagyják, hogy az elhibázott migrációs politika miatt fenyegető valódi terrorveszély fennmaradjon. Nagy István szerint a 2004–2010 közötti időszak sáskajárás volt a magyar agráriumban, de mára sikerült talpra állítani a gazdákat.

– jelentette ki Varga Mihály.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá, majd felsorolta az olyan válságtényezőket, mint a világjárvány, az orosz–ukrán háború, vagy az annak nyomában járó energiaválság. Varga szerint így van összevetési alapunk azzal, amit a baloldal csinált 2010-ben.

– fogalmazott, kifejtve, hogy a magyar gazdaság 2010-ben úgy állt, mint Hannibál az Alpok előtt: vagy utat kell találni, vagy meg kell építeni azt.

– jelentette ki Varga, aki szerint 2025-ben a magyar gazdaság teljesíthet a legjobban az EU-ban, de a bizottság adatai szerint már most is növekedő pályára állt a gazdaság. A miniszter hangsúlyozta a családtámogatás jelentőségét is, és elmondta: a KSH adatai szerint 160 ezerrel több gyermek született a kormány családpolitikájának köszönhetően.

– jelezte. Elmondta azt is, hogy a tao-rendszer bevezetése a nemzeti büszkeséget növelő sportsikerek egyik alapja, de a filmiparnak is kedvelt célpontja lett Budapest és Magyarország. Az adókedvezmények felvetik az államadósság kérdését is, amelynek kapcsán elmondta: a pandémia óta sikerült csökkenteni az adósságállományt, ami így az uniós átlag alatt van 10 százalékkal. Az állam hitelezésébe a lakosság is beszállt az állampapírokon keresztül, így az államháztartás kamatkiadásainak 20 százaléka a magyar háztartásoknál realizálódik.

– húzta alá Varga, hozzátéve: a beruházási intenzitás világvezető Magyarországon, azok összetettsége – a kritikákkal ellentétben – a 9. helyen áll világviszonylatban.

– jelentette ki Varga.

Gál Kinga: Egész Európa lelkének megmentése a cél

– vélekedett Gál Kinga, aki szerint retorzió éri azt a politikust, aki kijelenti, hogy a család egy férfiből és nőből áll. Elmondta azt is, hogy Spanyolországban feljelentik azt a szülőt, aki nem támogatja gyermeke nemváltását, míg Angliában azért lépett fel a terrorelhárítás, mert egy lelkész szerint nem kell egyetérteni az LMBT-lobbival. Hozzátette: mindeközben a nyugati hatóságok hagyják, hogy az elhibázott migrációs politika miatt fenyegető valódi terrorveszély fennmaradjon.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Gál Kinga szerint Brüsszel a gyermekvédelmi törvény miatt nyomást gyakorol Magyarországra, ezért Brüsszelben változásra van szükség.

– idézte Kövér Lászlót. Hozzátette: a harcban számos szövetségesük van tengeren innen és túl, akik Magyarországot a béke szigetének és megbízható szövetségesnek tekintik.

Nagy István: A 2004–2010 közötti időszak sáskajárás volt a magyar agráriumban

– fogalmazott Nagy István. Az agrárminiszter szerint a baloldal többször elárulta a magyar vidéket, a föld eladásától a padlássöprésekig.

– mondta, hozzátéve: a balliberális elitnek könnyebb volt Brüsszelben hajbókolni, mint kiállni a gazdákért.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nagy István szerint ugyanakkor 2010 után sikerült az agráriumot talpra állítani, amit az uniós második helyet érő termelési ráta növekedés is jelez. Az ukrán gabonáról szólva a miniszter kifejtette: az uniós várakozással szemben a "szolidaritási sávokon" keresztül a harmadik világba exportált mezőgazdasági termény nem ért el céljához, hanem a frontországokban ragadt.

– fogalmazott az ukrán gabona importja kapcsán.

– húzta alá.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.