Pesti Srácok

Orbán Viktor: a magyar együttműködés erősítése legyen a válasz a világ szétcsúszására

null
Budapest, 2023. november 17. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) beszédet mond a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén a Várkert Bazárban 2023. november 17-én. A kormányfõ mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b) és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ebben a pillanatban semmi sincs, amit Magyarország kínálni tudna Ukrajna számára. Tekintettel, hogy olyan útvonalon haladnak, amely meggyőződésük szerint a semmibe vezet, és ehhez nem akarunk asszisztálni – fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezleten tartott beszédében. A miniszterelnök arról is beszélt, "a világ, amely körülvesz bennünket és amely számunkra fontos, a szétcsúszás állapotában van". Mint hozzátette, ebben a leépülésben ráadásul semmi heroikus nincs, az Európai Unió nem fog látványosan összedőlni, egyszerűen csak szét fog csúszni. A miniszterelnök kiemelte, ezért a nemzetstratégia velejévé kell tenni, hogy ebben a széthullásban a magyar egység minél jobban fennmaradjon és tovább erősödjön.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a XXI. Magyar Állandó Értekezleten elhangzott beszédében tájékoztatta a határon túli szervezetek és egyházak képviselőit a magyar nemzetpolitika irányairól és a világhelyzet Magyarországra gyakorolt hatásairól.

Fotó: MTI

Ukrajna útja a semmibe vezet

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök a szomszédunkban zajló háború kapcsán elmondta, kulcskérdés, ha egy ország, mint Ukrajna is, honvédő háborúba kezd, hogy pontosan definiálja a hadi célokat. Ezek meghatározása nélkül erkölcsileg vállalhatatlan kockára tenni az ország polgárainak az életét. Mint Orbán Viktor hozzátette, nehéz, illetve lehetetlen olyan országot támogatnia, amely ezeken a céljain folyamatosan változtat, és Ukrajna polgárai szempontjából is igazságtalan, hogy nincsen tisztázva, pontosan meddig és miért érdemes vívni a háborút.

– fogalmazott a miniszterelnök. Mint megjegyezte, Ukrajna és egyes országok vezetői lassan az egész világot belehúzzák ebbe a konfliktusba, miközben a konfliktust kiváltó okot nem vizsgálják és nem is akarják feloldani. A miniszterelnök kiemelte, a magyar kormánynak ezért nem áll módjában külpolitikáját megváltoztatni, de a „legrosszabb érzésekkel teszi mindezt”. Hozzátette,

Megjegyezte, ez a magyar politika nehézzé teszi a kárpátaljai magyarság mindennapjait, de a stratégiaváltás az egész kárpát-medencei magyarság érdekeivel lenne ellentétes. Orbán Viktor kiemelte, sajnálatos, hogy a véres honvédő háborút folytató Ukrajnának van ideje vegzálni a kárpátaljai magyarokat.

-fogalmazott.

Itt az ideje a B-tervnek, csak nincs

Orbán Viktor hangsúlyozta ugyanakkor, egyedül Magyarország engedi meg magának az őszinteség luxusát, és ki meri mondani, hogy az orosz-ukrán háborúra kitalált nyugati stratégia összeomlott. Ennek a stratégiának három eleme volt, amely szerint az ukránok nyernek a fronton, amelyhez a nyugati világ technológiát és anyagi forrást biztosít majd, az oroszok pedig veszteni fognak, amely új belpolitikai helyzetet fog eredményezni. A miniszterelnök szerint mindhárom elem elbukott, és erről próbálta már meggyőzni az unió vezetőit a legutóbbi uniós csúcson is. Mint arra akkor csak felszólalásban, utóbb levélben is felhívta a figyelmet, szükség lenne egy reflexiós periódust tartani, és őszintén átgondolni: van-e értelme tovább folytatni az elhibázott uniós politikát, vagy a terv megbukott, és egy olyan B-tervre van szükség, amely nem hagyja magára Ukrajnát, de olyan megoldásra törekszik, amely minden félnek jobb, és gátat szab az emberek további pusztulásának.

Fotó: MTI

Az EU olyan migránsokat fogadott be, akik konkrét tervekkel érkeztek, de nem volt köztünk az integrálódás

A miniszterelnök kitért arra is, a legsúlyosabb közvetlen politikai kihívás, amellyel szembenéz ma Európa, a migráció. Mint felidézte, már a 2015-ös migrációs hullámot megelőzően már kérdés volt Brüsszelben, hogyan tudná az Európai Unió integrálni a nem európai országból érkezőket. Brüsszel álláspontja akkor az volt,

Orbán Viktor úgy vélte, a migrációt propagáló uniós politikusok a viták során úgy beszéltek az Európába érkezőkről,

Ugyanakkor a miniszterelnök kiemelte, a valóságban nem beszélő gépeket engedtek be az EU-ba, hanem hús-vér embereket, a saját kultúrájukkal, történelmükkel és terveikkel. Megjegyezte, bár Magyarországot hosszú évekig ütötték-vágták, amiért gátat szabott az illegális migrációnak, és ellenállt a migránsok kötelező szétosztásának, nemzeti hatáskörben tartva annak eldöntését, hogy a magyarok kikkel éljenek együtt és kikkel nem, mára az Izrael-ellenes agresszív tüntetéshullámok is igazolják, hogy hazánk jó döntést hozott.

Az európaiak véleménye sormintává vált

Két nap van az égen, és egyik sem Európa – fogalmazott a miniszterelnök, kifejtve Európát az a kérdés kínozza, hogy jelentőségének csökkenését keserűen megtapasztalva ebben a gazdasági térben hogyan viselkedjen.

-fogalmazott. A miniszterelnök elmondta, két iskola van jelenleg, az egyik, amelyhez Magyarország is tartozik a versenyben a kereskedésben hisz, és abban, hogy Európa vissza tud kapaszkodni az élmezőnybe. A másik iskola a bezárkózást, a kockázatok minimalizálását választaná. A miniszterelnök hangsúlyozta, Magyarország történelmi adottságainál, iparszerkezeténél fogva képtelen lesz az életszínvonalat tovább emelni, ha egy tízmilliós belső piacra alapoz.

-fogalmazott, kiemelve, az Európa Tanácsban is folyamatos vita van a bezárkózást vagy a verseny és a kereskedést propagáló országok között, de ebben az még eldöntetlen kérdésben hazánk egyértelműen az utóbbit támogatja.

Fotó: MTI

Az Európai Unió szétcsúszik

A miniszterelnök arról is beszélt, olyan viták zajlanak Brüsszellel, amelyek már nem segítik Magyarország fejlődését. Elmondta, a közeljövőben két súlyos vita is vár hazánkra. Az első arról szól, hogy fennmaradjon-e az egyhangú döntéshozatal, mivel a nagyobb államok azt szeretnék, hogy elég legyen a többségi szavazat a döntéshozatalhoz. Orbán Viktor úgy vélte, ha a hagyományosan szuverenista britek nem lépnek ki az EU-ból, akkor ilyen viták fel sem merülhettek volna. Távozásukkal azonban megbillent az egyensúly az Európai Egyesült Államokat létrehozni akaró államok javára. A miniszterelnök elmondta, ehhez kapcsolódik a másik vita, amely az unió bővítéséről szól. Kifejtette, érdekes módon Brüsszelben is egyre erősödnek a bővítést akaró hangok, ez azonban megtévesztés. Egyes államok ugyanis azzal érvelnek, hogy ha 36-ra bővülne a tagállamok aránya, akkor további központosításra van szükség. Orbán Viktor úgy vélte, Brüsszelben a bővítést akarják felhasználni annak a belső átalakításnak a keresztülviteléhez, amely még jobban megerősítené a központosítást.

– jelentette ki a miniszterelnök. Mint hozzátette, ebben a leépülésben ráadásul semmi heroikus nincs, az Európai Unió nem fog látványosan összedőlni, egyszerűen csak szét fog csúszni. Megjegyezte, ez a szétcsúszás elemészti az együttműködést is az országok között, és Magyarország nem vállalkozhat arra, hogy ezt megakadályozza. A miniszterelnök kiemelte,

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.