Pesti Srácok

Karácsony elismerte, hogy járatritkítás van, majd rákente az egészet a kormányra

null

Most éppen a hármas számú Karácsony Gergely- személyiséghez van szerencsénk a Facebookon, a főpolgármester ezúttal (is) a durcás stílust választotta, és miután elfogytak a legbénább kifogások is, elkezdett a kormányra mutogatni a BKV járatritkításainak ügyében. A taktika ugyanakkor egyre átlátszóbb, hiszen már Karácsony politikai szövetségesei szerint is inkább egy főállású főpolgármesterre van szükség egy főállású óvodás helyett.

"Váratlant" húzott Karácsony Gergely: munka, vagy annak hiányában a felelősségvállalás helyett az évek óta egyre gyatrább hatásfokkal működő mutogatást választotta "Budapest felelős főpolgármestere".

Mint ismert, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatrikítása összesen 53 kifejezetten fontos és kihasznált járatot érint, köztük

  • 43 buszjáratot,
  • 4 villamosjáratot és
  • 6 trolibusz-járatot.

PestiSracok facebook image

Az ügyre reagált Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezetője is, a szakpolitikus szerint:

Karácsony az ATV-ben már múlt héten elkezdett magyarázkodni, hogy nincsenek is járatritkítások, aztán végül csak beismerte, hogy mégis vannak. A mellébeszélés pedig a Facebookon folytatódott, ahol a főpolgármester durcás kirohanással próbálta menteni a menthetőt– sikertelenül.

– írta a főpolgármester, ezzel pedig minden meg is van oldva. Kivéve, ha Ön éppen egy megállóban várja hiába a buszt a kellemes, téli időjárásban. Akkor mégiscsak ritkítottnak fog tűnni a menetrend.

A poszt alatt kommentben reagált Vitézy is, aki elmondta, a múlt héten a járatritkítás ügye a lebukással kezdődött, hisz fű alatt, bejelentés és egyeztetés nélkül ritkított ki a BKK 53 járatot.

– olvasható a hozzászólásban.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS