Pesti Srácok

Orosz Anna felügyelete alá tartozott korábban az az újbudai óvoda is, ahol egy pedofil élt vissza hatalmával – Kövesse velünk az Országgyűlés munkáját (VIDEÓ!)

Folytatja munkáját ma az Országgyűlés – elég sok kérdés merült fel a képviselőkben a gyerekek kapcsán, a tervek szerint lesz szó ugyanis az ingyenes SMA-szűrésről, de a politikusok gyerekeinek zsebpénzéről is. Még Varju László is tett fel kérdést a kormánynak a gyermekvédelemmel kapcsolatban, ugyanakkor Dömötör Csaba sérelmezte, hogy egy olyan képviselő oktatja ki a fideszes politikusokat, akit épp most ítélt el a bíróság. Tisztázták a képviselők továbbá az ukrán méz tilalmának feloldása körüli kérdéseket, és kiderült, hogy a momentumos Orosz Anna volt annak az újbudai óvodának a felügyelője is korábban, ahol egy pedofil férfi dolgozott és erőszakoskodott egy rá bízott gyerekkel. Kövesse velünk élőben!

A mai ülés a kérdésekkel kezdődött, a sort pedig az LMP-s Csárdi Antal kezdte. A politikus felidézte Orbán Viktor azon mondatát, hogy "ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt amit csinálok". Sóskúton ugyanis egy akkumulátor-feldolgozót terveznek, de az ott élők ezt nem szeretnék, folyamatban is van egy népszavazási kezdeményezés. Csárdi szerint a kormány mindent megtesz, hogy ezekről a kiemelt beruházásokról az emberek ne mondhassák el a véleményüket.

– ismertette.

PestiSracok facebook image

– emelte ki.

– szögezte le Csárdi Antal.

Ágh Péter államtitkár válaszában elmondta, hogy Magyarország tőkeszegény ország, ugyanakkor ma már az egyik legjobb tőkebevonzó ország lettünk, ami közös eredmény, siker. Nemcsak Nyugatról, hanem Keletről is beruháznak nálunk, ennek eredményeként pedig több mint egymillióval többen dolgoznak. Mint mondta, amit az LMP csinál, az ellentétes a magyar érdekkel. Természetesen az ott élő emberek véleményét figyelembe kell venni. Ezekrért a beruházásokért harc folyik. A nyugat-európai példákat figyelembe vette a kormány ezeknél a beruházásoknál.

Fényezték magukat a Mi Hazánkos politikusok

A Mi Hazánk frakcióvezetője, Toroczkai László arról beszélt, hogy pártja eredményeket ért el például a "végrehajtói maffia" tekintetében, amit mindenki lesöpört az asztalról. A Schadl-ügy kirobbantását például a saját sikerüknek könyvelték el. Ilyen továbbá a vendégmunkások kérdése is. A Covid kapcsán pedig meghátrálásra tudták kényszeríteni a kormányt bizonyos korlátozások tekintetében. A rendszerhasználati díj mértékét befagyasztatták. A fúrt és ásott kutak regisztrációját is ők akadályozták meg. Az elmúlt hónapokban is voltak ilyen ügyek. Decemberben lehetett volna dönteni a digitális szolgáltatások rendszeréről, amit a kormány átadott Brüsszelnek. A magyarok adatai most külföldi kézen lehetnek. A készpénz megtartására alkotmányos garanciát javasolt Orbán Viktor, és most itt a lehetőség, hogy ezt betartsák.

Répássy Róbert államtitkár elismerte, hogy a Mi Hazánk javaslatait valóban volt, hogy megfontolták, de csak olyanokat támogatnak, amit jónak látnak. A Schadl-ügyről az államtitkár elmondta, hogy ezt elsősorban a nyomozók tárták fel. Brüsszelben valóban változás kell, ebben egyetértés van. Az országok szuverenitására nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

A hazai méz tekintetében lépni kellett

Bencze János a Jobbiktól – aki maga is méhész – fájdalmasan konstatálta, hogy lehet már Ukrajna felől mézet behozni, a tilalom megszűnt. Mint mondta, ez, ami történt, a családok megélhetését veszélyezteti. Azt hitték a méhészek, a magyar méznek lesz piaca keleten, a nyitás azonban azt jelentette, hogy kelet jön ide és nem mi oda. A magyar méhészek úgy gondolják, hogy hamis méz jön Ukrajnából. Kezdetben örültek, hogy a kormány tilalmat vezetett be, most viszont újra jöhet. Az indok az, hogy elfogyott a magyar méz. Majd később azt mondták, hogy a palackozók miatt van. Ki árulta el őket? – ezt kérdezik a méhészek. A növénytermesztők is felkapták a fejüket: az ő kérdésük az, hogy meg tudják-e ígérni, nem járnak úgy, ahogy a méhészek.

Farkas Sándor miniszterhelyettes válaszában elmondta, hogy a kínai méz ellepte egész Európát, ami ráadásul nem is igazi méz. Ezzel félrevezették az embereket. A gabonaszállítmányokról elmondta, hogy a kormány többször is azt mondta, hogy mi nem engedünk Magyarországra ukrán gabonát. Ugyanakkor az átrakóépítés más, erre szükség volt, mert a tranzitfolyosóknak meg kell maradniuk. Piacként ez minket nem érint.

– jegyezte meg, hozzátéve: Kína alakítja az árakat a hamis mézzel, ez ellen az unióban süket fülekre találtunk.

A Momentum még mindig a kegyelmi ügynél tart

Hajnal Miklós még mindig a kegyelmi ügynél tart. Szerinte még mindig nem sikerült arra választ adni, miért kapott K. Endre elnöki kegyelmet. Szerinte hihetetlen, hogy egyik kormánytag sem tudott erről, csak két ember, akik lemondtak. Egy vidéki ügyvéd véletlen találata kellett ahhoz, hogy ez az ügy kirobbanjon. Sem akkor nem jó a helyzet, ha tudtak róla, sem akkor, ha nem tudtak.

– tette fel a kérdést Hajnal. Állítólag szokott Hajnal beszélgetni fideszes szavazókkal, de akivel beszélt, elmondta neki, hogy nem fog a Fideszre szavazni júniusban, inkább nem megy szavazni.

– mondta. Majd kitért arra, hogy nyilvánosságra kell hozni a kegyelmi ügy dokumentumait, amiről törvénymódosítást is benyújtanak.

Dömötör Csaba államtitkár elmondta, hogy a köztársasági elnök önállóan dönthet a kegyelmi ügyekről, a kormánynak ebben pedig nem osztottak és nem is fognak lapot osztani. Az elmúlt két hét eseményeiről elmondta, hogy ha pedofilügyekről van szó, ott nincs kegyelem és toleranicia. Ebben az ügyben is nemet kellett volna mondania a köztársasági elnöknek, aki a döntést hozta, és lemondott – a kormány szerint helyesen. A kormány csak ellenjegyzési felhatalmazást kap, de már az igazságügyi miniszter sincs a helyén. A gyermekvédelmi törvényt sosem támogatta a baloldal, sőt, még fel is jelentették Magyarországot emiatt. 2010-óta körülbelül ötszázzal több pedofil van börötönben. A jövőben átfogó vizsgálat lesz a gyermekotthonokban, kegyelmet pedofilnak adni nem lehet, a gyermekvédelmi szabályokat szigorítják. A felelősség kérdéséről elmondta, hogy ebben az ügyben a hibásak lemondtak, a baloldalon nincs következmény, pedig bíróságok ítéltek el baloldali képviselőket.

Varju szerint ő nem bűnöző, de a bíróság szerint igen

Varju László a DK-ból elmondta, hogy az Isten. Haza. Pedofília? feliratú plakátokkal van most tele az ország, amelyeket a DK megrendelésére készítettek, majd ez hangzott el a parlamentben is Varjutól, aki folytatta Hajnal Miklós gondolatmenetét.

– mondta el, hozzátéve: a jó fideszes lehet pedofil, mert a rendszer menti. Majd elmondta, hogy kormánypárti politikusok adtak a kitüntetéseket a pedofiloknak, adtak munkát pedofiloknak, és védik az ügyvédeik ezeket az embereket. Azt mondta Varju, hogy ő nem bűnöző, ami azért furcsa, mert most ítélte el a bíróság.

– jegyezte meg.

Dömötör Csaba válaszában úgy szólította Varjut, hogy V. László, majd elmondta: már ismerős, hogy az egyházakat gyalázza a DK, ám megkérte a DK-t, hogy ne sértegesse a hívőket. Arra is emlékeztetett: szövetségeseik azt mondták egyébként a plakátra, hogy hányingerkeltő. Majd Dömötör elmondta, mennyi olyan gyermekvédelmi javaslatot nem támogatott a DK, ami megelőző jelleggel született: sem a pedofil-nyilvántartást, sem a gyermekvédelmi törvényt nem támogattak és még sok mást sem. Emlékeztette Varjut, hogy két ügyben is elítélte a DK-s politikust a bíróság. Leszögezte: botrányos, hogy tüntetést szerveztek a bíróság ellen, sőt, a DK elnöke még fenyegette is a bírókat.

– mondta Dömötör, hozzátéve:

Kevés lakás épül a DK szerint

Dávid Ferenc a DK részéről a lakásépítésekről érdeklődött, mert 2022 óta az építés visszaesett. Dávid szerint nem tudnak a fiatalok lakást venni, bérelni, ha pedig nem épülnek még lakások, akkor ezek az emberek hajléktalanok lesznek.

– kérdezte.

Fónagy János államtitkár elmondta, hogy negyven éve ismerik egymást Dávid Ferenccel, szerinte ennél ő több. A baloldali kormáyok törölték el a családtámogatási rendszert, devizacsapdába csalták az embereket. A mostani kormány ezt a tendenciát a családpolitikával visszafordította. Nemcsak a tehetősöknek, mindenkinek szólnak.

– mondta.

A Momentum és a zsebpénz

Tóth Endre a Momentumból arról kérdezte Rétvári Bence államtitkárt, hogy mennyi zsebpénzt ad a gyerekeinek.

– ismertette. Szerinte a gyermekvédelem terén tartozásai vannak a kormánynak, majd azt kérdezte, mit tesz majd a kormány azért, hogy egy fiatal rendes oktatást kapjon és bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják. Ezekre a kérdésekre valódi tettek kellenek, a szociális ágazatban ehhez kellene bért emelni, az állami gondozottaknak pedig emberségesebb élet kellene.

Rétvári Bence államtitkár elmondta, hogy a kormánynak minden gyermek érték, ezért emelték a családtámogatási forrásokat: háromszor annyit költ a kormány gyermekvédelemre, mint az előző kormány. Emlékeztetett: a baloldal 13 milliárdot vont el annak idején a gyerekektől, a gyermekvédelemben dolgozóktól pedig egy havi fizetést vettek el. A szociális és gyermekjóléti források is nőttek, azokat a baloldal időszakához képest négyszeresére növelték, a szigorított büntető törvénykönyvnek köszönhetően pedig jóval több pedofil van a börtönben. Hozzátette: a nevelőszülői jogviszony ma már munkaviszonynak számít.

Van ingyenes SMA-szűrés

A szocialista Szabó Sándor a csecsemők ingyenes SMA-szűréséről érdeklődött, amely állítólag megszűnt. Sok tízezer tiltakozás volt az ügyben, amire azt a választ kapták, hogy vizsgálják a lehetőséget, majd a kormány döntött és Gulyás Gergely bejelentette, hogy folytatják az ingyenes SMA-szűrést. Szabó szerint több anyuka is sérelmezte, hogy még sincs szűrés. Takács Péter egészségügyi államtitkár viszont úgy tájékoztatott: lehet, hogy nem volt megfelelő a kommunikáció a kórházak felé.

– tette fel a kérdést.

Rétvári Bence válaszában elmondta, hogy először egy kutatási mintaprogramot indított a kormány, aminek többféle célja volt. Mennyire megbízható a teszt? Mennyire pontos az eredmény? A módszer mennyire költséghatékony? – ezek voltak a kérdések. A programot kiértékelték és arra jutottak, hogy 450 millió forintot fordítanak a program folytatására, fix díjat biztosítva a szülészeteken erre. A mintát az intézményben veszik le és eljutattják két laborba, onnan születik az eredmény.

A baloldalon elfér a pedofillal való fotózkodás és a velük való együttműködés

Komáromi Zoltán a DK részéről azért aggódott, mert kevés gyermek születik. A KSH szerint már ez a tizedik hónap, amikor kevesebb gyerek születik. Azt kérdezte, hogy hogyan vállaljanak gyereket a fiatalok, ha mindenhol pedofilok vannak, a Karmelita kolostorban is. Komáromi szerint fontosak a kormánynak a pedofilok.

Vitályos Eszter államtitkár szerint önuralom kell, hogy az ember ezeket a felszólalásokat végighallgassa, majd feltette a kérdést, hogy hol volt a DK akkor, amikor Jámbor András párttársánál 70 ezer pedofil felvétel került elő, vagy amikor Pikó András együtt fotózkodott és kampányolt B. Zsolttal, vagy amikor az ismert politikai elemző azt mondta, hogy a pedofilokkal együtt lehet érezni. Majd felsorolta, hogy mennyi pedofilellenes intézkedést nem támogatott a DK.

– zárta gondolatát Vitályos.

Orosz Anna felügyelte korábban azt az újbudai óvodát, ahol most pedofilbotrány robbant ki

Novák Előd Lázár János azon kijelentésére várta a választ, hogy állítólag tudták, hogy a bicskei igazgató homoszexuális, és ez nem független a kitüntetési és kegyelmi döntéstől. Megkérdezte: részben a homoszexualitásának köszönheti a kegyelmet? Megemlítette, hogy Újbudán most elfogtak egy óvodában dolgozó pedofilt, akit Győrfi Péternek hívnak, és a Mi Hazánk politikusa szerint ő a fia Győrfiné Molnár Ilonának, akit az Újbuda óvodáiért felelős humánszolgálati igazgatónak neveztek ki, ezért nem mertek fellépni állítólag ellene. Homoszexuális továbbá Újbuda mindkét alpolgármestere is, akik kitűzték az LMBTQ-zászlót az önkormányzat hivatalára. Elmondta továbbá, hogy Orosz Anna volt Győrfiné elődje az újbudai óvodákért felelős pozícióban.

– tette fel a kérdést.

Ágh Péter Lázár kijelentéséről elmondta, hogy ez az ügy fájdalmas, bánt bennünket. Ma is fenntartja a miniszter, hogy V. Jánosnak a börtönben lenne egy életre a helye, és K. Endrének is egy jó időre ott kellene ülnie. Ha megvan az esélye, hogy a feladatkört betöltő személy szexuális orientációja kockázatot jelenthet a rá bízott gyerekekre. akkor ki kell zárni ebből a körből – erről beszélt Lázár János.

Orosz Anna vádaskodik, de a saját érintettségéről hallgat

Az azonnali kérdések órájában Orosz Anna szólalt fel a kegyelmi ügy kapcsán. Szerinte senki nem hiszi el, hogy ne lenne köze ehhez az ügyhöz Orbán Viktornak, majd kitért arra, hogy a miniszterelnökhöz közel álló ügyvéd védte V. Jánost és ki is tüntette, K. Endre pedig presbiter lett. Aztán azt kérdezte, hogy mikor kérnek ezekért bocsánatot. A saját érintettségéről viszont egy szót sem szólt a momentumos politikus.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter válaszolt és elmondta, hogy még Demszky Gábor nevezte ki V. Jánost és tartotta a székében húsz évig, majd felídézte, hogy sokkal több pedofil van már börtönben, jó pár szabály elfogadásának eredményeként.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.