Húsz éve Európa részei a barbár magyarok – Az uniós csatlakozás pillanatképei
Húsz évvel ezelőtt, 2004. május 1-jén, az uniós csatlakozás pillanatában még azt hittük, hogy az Európai Unióban csillámpónik szökellnek. Pokorni Zoltán a Fidesz alelnökeként úgy hitte: "nem a veszekedés, hanem az értelmes vita, nem az ellenfél lerohanása, eltiprása, hanem az etikai kódexek betartása szokás Európában". Persze a brüsszeli nagykövet már akkor lebarbározta a magyarokat, amelyhez Demszky – aki egy nagymellű úszónő képével díszítette fel az Erzsébet hidat a csatlakozás örömére – lelkesen asszisztált. A britek kedélyét azzal borzolta a The Sun, hogy kelet-európai migránsok az ingyenes mellplasztikai műtét miatt tömegével indulnak Anglia felé, Orbán Viktor pedig gyenge ajánlatnak tartotta, hogy 34 év kell a gazdasági felzárkózáshoz. Az uniós csatlakozás pillanatképei húsz évvel ezelőttről.
Húsz évvel ezelőtt, 2004. május 1-én, egy szombati napon valósult meg az Európai Unió történetének legnagyobb bővítése, amelynek során tíz ország, köztük Magyarország csatlakozott a közösséghez. A bővítés közép-európai idő szerint szombaton nulla órakor lépett hatályba, szombatra virradóra Európa-szerte százezrek ünnepelték kulturális programok, koncertek, népünnepélyek, tűzijátékok sorozatával; a csatlakozó országok fővárosaiban felvonták az unió kék alapon tizenkét sárga csillagot ábrázoló lobogóját, a politikusok pedig a bővítés jelentőségét méltatták ünnepi beszédeikben. Az alábbiakban sajtószemléken keresztül idéznénk fel egy-két igen jellemző momentumot.
A brüsszeli bürokraták és a magyar baloldali elit abban már akkor egyetértett, hogy a barbár magyarok ezer év után tértek meg Európába
Bár Magyarország és a magyar kultúra minimum ezerszáz éve része és alakítója az európainak, Brüsszel a csatlakozás pillanatától érzékeltette nyilván tudatlanságból, rosszindulatból és lenézésből, hogy Magyarország csak valójában csak 2004-ben lett Európa része. Jürgen Köppen, az Európai Unió budapesti nagykövete az emlékezetes szombaton Budapesten például arról beszélt a magyaroknak:
Mi, nyugat-európaiak, ezer évvel ezelőtt rettegtünk a magyaroktól. Ezer év elmúltával a mai napon már nem félünk Önöktől, és sok szeretettel üdvözöljük Önöket családunkban.
Ma az ilyen figurákat Szijjártó Péter a helyszínről rendelte volna rapportra a külügyminisztériumba, de az akkori szocialista vezetés elengedte az ilyen utalgatásokat a füle mellett. Pláne, mivel a koalíciós partner SZDSZ – a kommunista elit gyermekeiből létrejött, belvárosi baloldali értelmiségieket tömörítő párt – lelkes örömmel nyalt alá a brüsszeli pökhendiségnek, amely ilyen finom üzenetekkel alázta a magyarokat. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, a főváros első számú liberálisa azonnal megerősítette a brüsszeli tézist, kijelentve:
ezer éve vártunk erre.
Mármint az unióhoz, Európához való csatlakozásra. De még Kovács László szocialista külügyminiszter is megérzett valamit abból, mit is vetít előre Brüsszel üzenete, amikor reménykedve arról beszélt a Városligetben, az MSZP majálisán:
nem vagyunk többé lesajnált, másodosztályú európaiak.
Jaj, dehogyisnem! Húsz év óta mit sem változott ez.
Harmincnégy évből húsz letelt
Brüsszeli statisztikusok akkori becslése szerint a magyar gazdaság 34 év alatt zárkózhat fel a korábbi, 15 tagú EU nemzeti össztermék-átlagához. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTV Nap-kelte című műsorának reagált erre a felvetésre, mondván:
éppen 74 éves lennék, ha igazuk lenne ezeknek a derék statisztikusoknak; nem vagyok megelégedve az ajánlattal, hamarabb szeretnék odaérni.
Románia már bent, Szerbia még mindig kint
A tíz tagállam csatlakozásával maradtak még várakozók a listán, többek közt Románia, és a szerencsétlen Szerbia, amelyet azóta is elkerül Brüsszel kegyelme. Bár Medgyessy Péter akkori kormányfő látványosan jó viszonyt ápolt az akkori román vezetéssel, olyannyira, hogy 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolásának évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgőzgetett román kollégájával, Adrian Năstaséval (a magyar nemzeti önbecsülést sárba tipró csapatban különben ott találjuk Göncz Árpád volt államfőt és Kovács László külügyminisztert, valamint az RMDSZ több magas rangú politikusát is). Mindettől függetlenül csikoroghattak Mircea Geoană román külügyminiszter fogai alatt a szavak, amikor arról kellett beszélnie, Magyarország EU-csatlakozása öröm a román nép számára, de legalább Románia a „Nyugat szomszédságába kerül”. Úgy vélte,
magunk mögött hagytuk a történelemkönyvek logikáját, beléptünk a harmadik évezred logikájába, abba a korszakba, amelyben az európai nemzetek egyre inkább a sokrétű integráció folyamatának a részesei, s amelyben a globalizáció követelményei szükségessé teszik az egymásra utaltságot.
Ki tudja, mire utalhatott is Mircea Geoană, talán úgy érezte már akkor is, hogy a túlzott európai integrációnak és a globalizációnak egyes tagállamok a vesztesei lehetnek, és érdemes a tagországoknak egymásra is támaszkodniuk. Elég találó jóslat volt, de láthatóan Románia még így is kevésbé élte meg tragikusan, hogy hazánk előbb csatlakozott az EU-hoz – tudták, hogy pár év múlva ők következnek, túlságosan stratégiai helyen fekszenek. Nem úgy Szerbia, ahol a belgrádi lapok például egyáltalán nem kommentálták az EU-bővítést, pusztán tárgyszerűen beszámoltak arról. Pedig Szerbia határaihoz is elért az Európai Unió, és joggal várhatták volna, hogy az ő csatlakozásukat is felkarolja Brüsszel, hiszen infrastrukturálisan akkor még nem álltak rosszabbul Romániánál. Mégis, ha brüsszeli fejjel gondolkodunk, akkor Szerbia máig nem része Európának.
A britek örültek, hogy a francia és a német érdekérvényesítés gyengülni fog, de azért ők is kellően magas lóról tekintettek az új tagállamokra
De fontos látni, különösen a Brexit fényében, hogy miben reménykedett a brit sajtó a tíz új tagállam felvételével, amely a "francia–német diktátum" végét ünnepelte a május 1-jei csatlakozási hullám kapcsán. A The Daily Telegraph például arról cikkezett, Franciaország és Németország többé nem erőltetheti akaratát az unióra, mert a nyolc kelet-európai tagországnak, valamint Máltának és Ciprusnak elegendő voksa lesz az EU-intézményekben ahhoz, hogy felborítsa a hatalmi egyensúlyt. A birt konzervatív lap ráadásul úgy ítélte meg, hogy a szovjet iga alól kiszabaduló kelet-európai országok nem fognak egykönnyen ismételten diktátumokat elfogadni a brüsszeli bürokratáktól. Pláne, hogy elég a fösvény módon végrehajtott bővítésért, amelyet az EU "fillérekből próbál finanszírozni", Brüsszel nem is igen várhat el hálát.
A múlt és a jövő európai nemzedékei csodálkozva fogják felidézni a szombati EU-bővítést kísérő negatív felhangokat. A leghangosabban éppen a "régi Európa" azon vezetői panaszkodnak, akiknek a legjobban kellene látniuk, milyen fontos volt ez a bővítés az uniónak
– írta a Financial Times balliberális lap, amelyet húsz év távlatából csak azzal egészítenénk ki, hogy valóban fontos volt a bővítés, de leginkább a „régi Európának”, és valóban csodálkozunk az akkor negatív hangokon, mert mára ezek váltak a valóságunkká. Milyen, akár megmosolyogtató részlet, hogy a The Sun a csatlakozást megelőző hetekben kelet-európai migránsok százezreivel riogatta a brit lakosságot. A The Sun – amelynek sokak szerint komoly része volt abban, hogy a brit kormány szinte az utolsó pillanatban megszigorította az új tagok polgárainak járó szociális ellátást – egy kis pikírt cikkecskével üdvözölte a május 1-jei csatlakozást, azokhoz a bevándorlókhoz szólva, aki máris százával indultak Anglia felé. Az említett írásban olyan angol kifejezéseket fordítottak le, amelyre a The Sun szerint a Nagy-Britanniába érkező "bevándorlóknak" szüksége lehet. A legfontosabbnak ítélt kérdések egyike:
fedezi-e a Nemzeti Egészségügy a mellimplantációt, ha igénylem?
Ezt a piszkos kis viccelődést mi, magyarok húsz év után már azzal ütjük el, hogy Londonnak azóta egy Sadiq Khan nevű ember a polgármestere, aki szerint a terrorcselekmények a nagyvárosi élet részei.
Mikor Európában még csillámpónik szökelltek
Végezetül idézzük fel Pokorni Zoltán, a Fidesz akkori alelnöke által elmondott beszédet, milyennek is álmodta akkor a jobboldali tábor (egy része) az Európai Uniót. Mint Pokorni elmondta, Európa nem arról szól, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek. Mint hozzátette, Európát
nem a harci politizálás, hanem az összefogás jellemzi. Nem a veszekedés, hanem az értelmes vita, nem az ellenfél lerohanása, eltiprása, hanem az etikai kódexek betartása szokás Európában.
Hát, húsz év, de különösen a polgári kormányzás fényében kicsit megkoptak már ezek a remények. Talán nem is véletlen, hogy Kovács László akkori külügyminiszter külön közleményben kérdezte fel Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, amiért nem volt jelen az EU-csatlakozásról szóló szerződés kihirdetéséről és az ehhez kapcsolódó politikai nyilatkozatról való szavazásokon.
A távolmaradás tulajdonképpen csak a valódi véleményét fejezte ki a Fidesz elnökének. Azt a véleményt, hogy nem fontos számára Magyarország európai uniós csatlakozása
– hangsúlyozta az MSZP elnöke, külügyminiszter. Mint mondta, a Fidesz elnöke és Áder János frakcióvezető a csatlakozási szerződés ratifikációs szavazásánál sem volt jelen az Országgyűlésbe, bezzeg ő egy külföldi útját is lemondta miatta. A Fidesz–KDNP persze azóta már legalább évente egyszer kiléptette Magyarországot az unióból, vagy zárták ki a pártszövetség miatt hazánkat az EU-ból. A valóságban húsz év kemény tapasztalatunk van arról, milyen is ez az Európai Unió valójában, és ennek ellenére közel sem a kilépést fontolgatjuk. Sokkal inkább egy „brüsszeli kalandot”, ha már a bürokraták oly jól emlékeznek azokra az évszázadokra, amikor félni kellett a magyaroktól. Félnek ők azóta is.
Vezetőkép: MTI/Honéczy Barnabás
