Pesti Srácok

Krisztusi korba ért Tusványos - Szerdán rajtol a magyarság legnagyobb nemzetpolitikai brainstormingja (VIDEÓ)

Nagyon sűrű hazai és nemzetközi politikai időszakban kerül megrendezésre az esemény - fogalmazott a 33. alkalommal megrendezésre kerülő Tusványos nyári szabadegyetem és diáktábor kapcsán Németh Zsolt, a Pro Minoritate Alapítvány elnöke. Mint kiemelte, a Békemissziónak is egy nagyon fontos színhelye lesz a tusnádfürdői rendezvény. Toró T. Tibor a Székely Nemzeti Tanács vezetője kiemelte, Tusványosnak a világpolitikai folyamatok értékelése mellett továbbra is fontos feladata az autonómiatörekvések napirenden tartása.

Forradalmi Időszak szülötte Tusványos – idézte fel a sajtótájékoztatón Németh Zsolt, kifejtve, hogy 1989 decemberében, a romániai forradalom kitörésének idején találkoztak a tábor alapítói azokkal a székelyföldi fiatalokkal, akikkel közösen megszületett egy olyan szabadegyetem ötlete,

Mint megjegyezte, Tusványos egyik legfőbb erénye, hogy az évek során mindig a kooperációt, és nem pedig konfrontációt; a párbeszédet, nem pedig a monológok sorát tekintette a sajátjának, amelyre a jelen időszakban is nagy szükség van

PestiSracok facebook image

-emelte ki Németh Zsolt, hozzátéve,

Úgy vélte, a háború egy korszakhatár, a béke kérdése a következő évek évtizedek közéleti, gazdasági szellemi jövőjét is meg fogja határozni, ezért a rendezvény értelemszerűen kiemelten foglalkozik majd a konfliktussal. Hasonlóképpen a soros magyar uniós elnökség, de a Patrióták Európáért frakciócsoport megalakulása is kitüntetett helyen szerepelnek az előadók témái között.

-fogalmazott.

Fotó: MTI

A jobbra való törekvés

"Kínálja magát, hogy a 33. alkalommal megrendezett Tusványossal a rendezvény krisztusi korba ért" – fogalmazott Toró T. Tibor, aki ugyanakkor, elismerte, azt ugyan nem tűzték ki célul, hogy meg akarják váltani a világot, csak titkon reménykedtek abban, hogy idővel talán sikerül. Az idei „Jobb pályán” mottóra kitérve elmondta, abban benne foglaltatik a jobbra való törekvés is, ami folyamatosan jellemezte a szervezők, koncepcióalkotók munkáját. Úgy vélte, hogy ez a hozzáállás különösen fontos, mivel a háború árnyékában nem mindegy, milyen válaszokat tudnak adni a kihívásokra, főleg,

Toró T. Tibor kitért arra is, az innovációnak olyan fajtáját gyakorolja a magyar kormány, ami nem gyakori a világpolitikában és a külpolitikában.

-hangsúlyozta.

A béke egy keresztény missziós feladat, lehet hozzá csatlakozni

Portálunk érdeklődésére Németh Zsolt külön kitért arra, hogy Szent Kinga születésének 800 éves évfordulója kapcsán négy ország püspöki konferenciája egy közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy a népek közötti együttműködésben, megbékélésben a kereszténységnek fontos feladata van,

Hozzátette, a táborban lehetőség lesz a közös nyilatkozathoz csatlakozni.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.