Pesti Srácok

Kapaszkodjanak meg, Magyar Péter már Tisza-kormányról vizionál és győztes országot épít - képzeletben

null

A Margitszigeti Nagyrétre hirdetett meg a Tisza Párt szimpatizánsainak egyfajta pikniket, melynek csúcspontjaként Magyar Péter mondott "ünnepi beszédet", hogy aztán egészen szürreális módon zárják a rendezvényt: felemelt kézzel énekelték a "Tavaszi szél vizet áraszt" című népdalt, amit feltételezésünk szerint a Himnusz követett, amit finoman szólva is autentikusan sikerült előadniuk. De legalább nekik tetszett, a színpadon állók ugyanis visszatapsolták - saját magukat. Magyar egyébként azt taglalta az államalapítás ünnepén, hogy készen kell állniuk a kormányzásra (igen, nekik), mire megkapják a felhatalmazást a magyaroktól arra, hogy átvegyék az ország irányítását. Arra is kitért, hogy ehhez már az anyagi bázis megteremtésén is gőzerővel dolgoznak (jelentsen ez bármit is). A Tisza Párt elnöke arról is szónokolt, hogy "a jelenlegi kormány hátat fordított mindannak, ami Szent István király akarata volt", de mindenki nyugodjon meg, mert úgyis lebontják majd "tégláról-téglára" a NER-t, és "újra virágozni fog ez az ország". Mindeközben a vidéki gazdáktól azt kérte, hogy tartsanak ki a Tisza-kormány megalakulásáig, és ne külföldön kezdjék el a gazdálkodást. (?) Az Index pedig arról számolt be, hogy biztonsági őrök dobták ki stábjukat a Tisza Piknikről.

Piknikezni hívta a Tisza Párt támogatóit Magyar Péter, a Margitszigeten tartott rendezvény fénypontjaként pedig még ünnepi beszédet is mondott a mérsékelt létszámú közönség előtt. Ebben Magyar olyan új gondolatokkal rukkolt elő, mint például az egészségügy, az oktatás, és a gazdaság, amiket kiemelt területként kezelnek majd, ha megalakul a Tisza-kormány. "PetiKÉM" arról is beszélt, hogy szerinte sokan újra a csodaszarvast várják. Azt nem fejtette ki, hogy ezt pontosan hogyan is kellene értelmezi, így mi is az Önök fantáziájára bízzuk a megértést. A gyurcsányi pátosszal átszőtt ideológiai megamix részletes ismertetésétől most eltekintenénk, aki kíváncsi arra, nézzék meg PetiKÉMék közösségi csatornáján. Mondandójának csúcspontjaként egyértelműen a miniszterelnöknek címzett üzenetet szánhatta, amiben egyebek mellett arról beszélt, hogy "a kapitány nem hagyja el a parancsnoki hidat, aki meg igen, az alkalmatlan arra, hogy kapitány legyen". (?) Majd közölte:

Magyar szerint a szomszéd népekkel való barátság építésére, és még megannyi akcióra lenne szükség, na és persze az Európai Unióra. Olyan általános lózungokat is pufogtatott, amiket évek óta mantráznak a baloldali politikusok, mint például: "egészség nélkül semmi sincs", ezt pedig a gonoszorbánkormány miatt kell elszenvednie a magyaroknak. Az egészségügyi válság megoldását pedig nyilván csak ők tudnák megoldani. A magyarországi kórházakat úgy jellemezte, hogy azok "elhagyott orosz laktanyáknak néznek ki", amire a hallgatóság rögtön "mocskos Fidesz" rigmust kezdett skandálni, bár nem túl sokáig, hiszen vezérüket nem szakíthatták félbe sokáig....Említett pártelnök úr pedig éppen arról fantáziált, miként épít fel majd egy győztes országot a Tisza Párttal, amihez előbb azért lebontják a jelenlegi rendkívül működésképtelen rendszert, és majd "betömik az árkokat." (Itt halkan jegyeznénk meg, hogy a Fidesz-KDNP kormányzattal PetiKÉM idén januárig mégiscsak nagyon elégedett volt, amit nem is rejtett véka alá.) A Margisztigeti Nagyréten tartott pikniket egy szürreális dalolászást követően végül (végre) azzal zárta Magyar Péter, hogy "vigyázzanak magukra, nehogy kórházba kerüljenek."

PestiSracok facebook image

(Bízunk benne, hogy ez alatt nem arra gondolt, hogy esetleg a kórházi ellátást biztosító személyzet szakértelme, elhivatottsága megkérdőjelezhető lenne számára. Mert az még egy Gyurcsány 2.0 avvatartól is sok(k) lenne - a szerk.)

Biztonsági őrök dobták ki az Index stábját a Tisza Piknikről

Közben az Index arról ír, hogy a Tisza Piknik nevű rendezvényre az Index stábja is ellátogatott, hogy beszámoljon a pártelnök nemzeti ünnepen mondott beszédéről, valamint hogy olyan „provokatív” kérdéseket tegyen fel Magyar Péter támogatóinak, hogy miért tartották fontosnak, hogy ellátogassanak az eseményre, és mit szólnak a Tisza Párt EP- és önkormányzati választáson elért eredményéhez.

– olvasható az Index beszámolójában.

Forrás: Facebook; IndexFotó: Képernyőkép