Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc a letartóztatott Kiss Lászlóról: Ha valakiről kiderül, hogy lopott, nem csak a szemöldökömet fogom felhúzni

Gyurcsány Ferenc a letartóztatott Kiss Lászlóról: Ha valakiről kiderül, hogy lopott, nem csak a szemöldökömet fogom felhúzni

"Szezonnyitó" sajtótájékoztatót tartott Gyurcsány Ferenc pártja székházában, ahol egyből elismerte, gyakorlatilag padlóra került a DK támogatottsága, mintegy 600 ezer szavazó pártolt el tőlük néhány hónap alatt az elnök szerint. A visszaesés mögött Magyar Péter berobbanását sejti Gyurcsány, ennek megfelelően ígéretet tett arra, hogy igyekezni fog nem üzengetni a Tisza vezetőjének. A DK elnöke egyúttal azt is elmondta, nem változtatják meg politikájukat, ugyanakkor hallgatni kell az emberekre is, akik most elpártoltak a DK-tól. És bár jobboldali szövetségest nem akarnak, explicit módon nem zárta ki egy DK-Tisza szövetség megalakulását a választásra. S hogy ezek után mégis miért lehet még válságban pártja, arra választ adhat a hetek óta előzetes letartóztatásban ülő Kiss László esete, akivel kapcsolatban Gyurcsány úgy fogalmazott, „a valakiről kiderül, hogy lopott, nem csak a szemöldökömet fogom felhúzni”.

Szomorú napok járnak a DK-nál, ugyanis ismét Apró Antal örökségének feldolgozásával kell szembenéznie a Gyurcsány-pártnak. Ezúttal egy sajtótájékoztató keretei közt elmélkedett Gyurcsány Ferenc '56 örökségéről, miután Orbán Balázs szerencsétlen hasonlatát felkapva arról értekezett, hogy

A Putyin orosz elnöknek kutyát ajándékozó volt kormányfő szerint Orbán Viktor Magyarország valaha volt legoroszbarátabb miniszterelnöke, Orbán Balázs pedig csak ezt húzta alá, mikor egy lapon említette '56-ot az orosz-ukrán háborúval. Bár a Dobrev-Gyurcsány párosnak valóban beható ismeretei lehetnek az 1956-os eseményekről, némiképp meglepő pozícióba manőverezte magát a DK elnöke, mikor arról beszélt monológja végéhez érve, hogy

PestiSracok facebook image

Amelynek letéteményese értelemszerűen a szociáldemokrata tábor, de leginkább a DK. Még akkor is, ha kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc kifejtette, néhány hónap leforgása alatt saját becsléseik szerint is mintegy 600 ezer szavazót, támogatóik mintegy kétharmadát veszítették; mondhatni egy újabb kétharmados vereséget szenvedve ezzel– ezúttal saját választóiktól. A köztársaság demokratikus helyreállítását tehát mintegy 3 százaléknyi biztos pártválasztó támogatásával tenné meg Gyurcsány, ennek jogalapját pedig abban találta meg, hogy véleménye szerint

A DK elnöke szerint ez pedig azt is jelenti, hogy bátrabb, őszintébb politikára van szükség, és ha a választók ezt a hangot (Magyarét) érzik sajátjuknak, akkor ezt fogják ők is képviselni– jelentsen ez bármit.

Fotó: Hatlaczki Balázs

A fenti homályos kijelentésre reagálva a PestiSrácok.hu arról kérdezte Gyurcsány Ferencet, hogy átgondolja-e politikáját a pártja, tartja-e azt a 2022-es megállapítást, miszerint szociáldemokrata programmal, magukat jobboldaliként azonosító jelöltek nélkül lehet csak kormányt váltani.

Válaszul a pártelnök közölte, ők immáron soha nem is támogatták Márki-Zay Pétert, a DK pedig soha nem adja fel politikáját és identitását– ahogy tette azt 2022-ben, mikor mégis beállt egy magát jobboldalinak nevező jelölt mögé–, így természetesen nem tervezik támogatni Magyar Pétert sem. Legfeljebb ügyek és értékek mentén, majd hosszas felsorolásba kezdett arról, hogy milyen területeken értenek egyet a Tisza Párt programjával.

Politikai felügyelet kell az egyházak fölé?

Természetesen az aktualitások sorából az egyházak autonómiájának megszüntetése sem maradhatott ki, csakhogy a működő szociáldemokrácia mibenlétéből is ízelítőt kapjanak a résztvevők. Gyurcsány Ferenc ugyanis ismét érzelmes kirohanást idézett az egyházak ellen kifejtve, azok nem az isteni szeretet, hanem a bűn szeretetének talaján állnak.

–vélekedett, majd úgy folytatta, hogy az egyház belügye nem magánügy, ezeket akár a kormány felülvizsgálatával kellene vizsgálnia egy erre hivatott bizottság. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy az egyházüldözés 2024-re sem kopott ki a baloldal programpontjai közül.

Ha valakiről kiderül, hogy lopott, nem csak a szemöldökömet fogom felhúzni

A DK-t érintő válságok kapcsán stábunk Kiss László ügyéről is kérdezte a párt elnökét, aki elmondta, az utolsó pillanatig hinni fog a III. kerületi polgármester ártatlanságában. Egyúttal közölte, rendkívül szomorúnak, sőt „brutálisnak” tartja, hogy Kiss Lászlót letartóztatták, ahogy azt is, hogy Magyarországon véleménye szerint túl magas az őrizetbe vételek száma a bizonyított bűncselekmények számához képest. Utóbbi vélhetően új álláspont a DK köreiben, hiszen 2006-ban kormányfőként még nem mutatott ilyen affinitást és érzékenységet a rendőri intézkedések kapcsán.

Itt azonban nem állt meg a szürrealitás, hiszen a trükkök százainak szónoka azt is elmondta, a DK-ban két dolog tilos: emberek hátrányos megkülönböztetése és a lopás. Az őrizetbe vételt korábban személyesen is csak az elévülési törvények miatt megúszó pártelnök szerint ő lenne az első, aki kihajítaná azt, aki elvesz a közösből, Kiss László tehát őrizetben töltött szabadidejében talán fel is ütheti az álláskereső portálokat.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.