Pesti Srácok

PS-Árvízinfó: a Lajtán "levágták" a tetőző árhullámot és kiengednek egymillió köbmétert a szükségtározóba, a Duna rohamosan árad (videó)

Hogyan védjük Mosonmagyaróvárt az ártól? Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a szükségtározó megnyitásáról. Ma éjjel 1 órától 4 óráig tartott, amíg megnyitották az árvízi szükségtározót a Lajtán. Hajnaltól 48 órán át tartják nyitva a szükségtározót és oda engednek ki egymillió köbmétert a tetőző Lajtából. A főigazgató pontosan elmondja, miért nem korábban, illetve miért nem később nyitották meg a szükségtározót. Arra is választ kapunk, hogyan lehet "levágni" a tetőző árhullámot. Közben már ezrek dolgoznak a gátak megerősítésén, az árhullám pedig közelít a Dunakanyarhoz, illetve Budapesthez. Nehéz napok jönnek.

Erősödik az árhullám, már a Dunakanyarban és Budapesten is ezrek dolgoznak a gátak megerősítésén, ideiglenes gátak kiépítésén.

Mindenáron megvédik Mosonmagyaróvárt az évtized áradásától.

PestiSracok facebook image

Az ár levonulása után a kiengedett egymillió köbmétert majd visszavezetik a folyóba, de az még odébb van, lehet hogy hetekre. A vízügy ugyanis elhúzódó árvízre számít. Egy átlagos árvíz 5 - 8 nap alatt lefut, ám a jelenleginek utánpótlást jelent az Alpokban olvadásnak indult, a napokban lehullott, helyenként 2 méteres hó.

Árvízhelyzet ma délelőtt (Forrás: Magyarország Kormánya)

Több száz polgárőr és civil segíti az árvízi védekezést

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a szövetség vármegyei elnökeinek írt körlevelében vasárnap hívta fel a polgárőr szövetségek és egyesületek figyelmét arra, hogy az elmúlt időszakban lehulló nagy mennyiségű csapadék miatt jelentős, akár kettős árhullám levonulására lehet számítani a Duna és mellékvízfolyásain (Rába, Lajta, Dráva, Mura) az elkövetkező napokban. Emiatt pedig a hatóságok nagy számban kérhetik a polgárőrség segítségét a védekezésben.

Az érintett polgárőr egyesületek a védművek őrzése mellett az aktív védekezésben is feladatokat kapnak.

Polgárőrök tömörítik a homokzsákokból készített ideiglenes gátat (Forrás: Magyarország Kormánya)

A szabadidejükben szolgáló polgárőrök mellett több száz civil is dolgozik a gátak megerősítésén. Nemcsak az érintett települések lakói, hanem az ország számos területéről érkeztek, érkeznek civilek, hogy segítsenek a hivatásosaknak és veszélyben lévő embertársaiknak. Jó látni az összefogást a bajban. A gátak megerősítését végzőknek ételt, italt hordanak helybéliek, de olyan is előfordult, hogy Budapestről egy hölgy saját készítésű süteménnyel kedveskedett a nagymarosi árvízvédekezésen résztvevőknek.

Civilek zsákolnak a Duna mentén (Forrás: Magyarország Kormánya)

A katonák a gátakon vitézkednek

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a Magyar Honvédség egy kicsit úgy fogja fel ezt az árvízvédelmi feladatot, mint egy hadműveletet. Kiemelte, hogy most a védművek megerősítése a legfontosabb és ebben a helyzetben a katonák a civilek, önkéntesek által elkészített homokzsákok szükséges helyekre történő elszállításában tudnak a legnagyobb segítséget nyújtani.

Hivatásos és szerződéses katonák mellett területvédelmi tartalékosok is a gátakon dolgoznak (Forrás: Magyarország Kormánya)

A honvédelmi miniszter megerősítette, hogy a várható vízszint mintegy 30-40 centiméterrel a 2013-as nagy árvíz idején mért alatt lehet, de

Az elmúlt éjszaka folyamán négy helyszínen, Mosonmagyaróváron, Pilismaróton, Vácott és Leányfalun voltak jelen a különböző alakulatokból - így például Hódmezővásárhelyről, Debrecenből, Kiskunhalasról, Tatáról átvezényelt katonákból- összeállított 50 fős munkacsoportjaik és a nap folyamán ez kiegészül Neszmély, Esztergom, Szob, Zebegény, Kismaros, Verőce, Dunabogdány, Szentendre, Budakalász helyszínekkel és ezt szükség esetén bármikor lehet további településekkel bővíteni.

Tűzoltók, katasztrófavédők, rendőrök, vízügyesek mind a gáton

Az ország távolabbi részéről is a Dunához rendelték a szükséges erőket az operatív törzs vezetői. Megfeszített tempóban, egymást támogatva, a vízügyesek szakmai irányításával építik homokzsákokból az ideiglenes védműveket, gátakat. Az Országos Rendőr-főkapitányság ezúton is kéri, hogy ne induljon be a katasztrófaturizmus, mivel a védekezést hátráltatják a bámészkodók. A védett gátakra egyébként is tilos felmenni.

Tűzoltók homokzsákokat töltenek (Forrás: Magyarország Kormánya)
A vízügyesek kettős szerepben dolgoznak a gátakon. Egyfelől ők mutatják meg például a civileknek, hogy miként kell építeni szakszerűen az ideiglenes gátat, másfelől maguk is zsákolnak (Forrás: Magyarország Kormánya)

Budapesten egyre nehezebb a helyzet

Budapesten elképesztő iramban növekszik az ár. Reggeltől egyre több helyen önti el a víz az alsó rakpartokat.

A H5-ös HÉV már nem tud lemenni a Margit hídnál az alagútba, amit lezártak. Így ideiglenes, felszíni végállomásra érkezik és indul Békásmegyerre, illetve Szentendrére. Az ár betört a Lánchídnál a villamos aluljáró alagútba, így a 2-es villamos már nem tud a teljes vonalán közlekedni.

A 2-es metró Batthyány téri megállóját előreláthatóan csütörtökön lezárják, a vonatok áthaladnak majd az állomáson, ám sem a metróba, sem az aluljáróba nem szabad majd lemenni. A felszínen már most homokzsákfallal vették körbe az állomást és az aluljáró lejáratait.

Utazás előtt érdemes tájékozódni a BKK, illetve a HÉV-MÁV honlapján.

A Margitsziget hamarosan teljesen elesik. Órák kérdése, hogy a sziget északi bejáróját is lezárják. A déli bejáró már kedd óta csak a védekezésben résztvevőknek van nyitva.