Pesti Srácok

Csődköltségvetéshez áll össze a Tisza Párt, Gyurcsányék és Karácsony?

Csődköltségvetéshez áll össze a Tisza Párt, Gyurcsányék és Karácsony?

Szép kis csapat alakul itt, hiszen a törvénytelenül működő Fővárosi Közgyűlésnek most már a csődről kell dönteni. Idáig jutott Budapest, ahol most a legborzongatóbb horrorfilm forgatókönyve alakul, hiszen még most is a kicsinyes alkuk a fontosak és úgy tűnik, hogy a tiszás képviselők a főpolgármesteri hatáskörök egy részéért, és az SZMSZ módosításáért cserébe támogatni fogják a jogellenes tervezetet, amelynek értelmében Budapest nem fizetné be a számára előirányzott mértékű szociális hozzájárulási adót. Előre a lenini úton!

A szebb napokat látott Fővárosi Közgyűlés immár fél éve nem tudott főpolgármester-helyetteseket választani, ellenben jókat poénkodtak az üléseken, most pedig a múlt havi karácsonyi húzást követően egymást ajándékozták meg a képviselők. Az érdemi munka viszont nem túl fontos, Karácsonyék jogszabályellenes csődköltségvetése eddig nem is ment át, de ma a tiszás képviselők egyes információk szerint némi hatalomért és pozíciókért megszavazhatják a főváros újabb megszégyenítésének bizonyítékát.

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén ugyanis a képviselőknek egy olyan büdzsétervezetről kell dönteniük, amelynek értelmében a főváros az előirányzott szolidaritási adónak csak egy részét fogja befizetni. A jogos vádakra, a több éves semmittevésre és kóklerségre Karácsonynak a következő kesergést sikerült előrántani a kalapból:

PestiSracok facebook image

Szegény Karigeri, talán most Gyurcsányék és Magyar Péterék segítségével újabb néhány évre a bohócsipka uralkodik majd a nemzet fővárosa felett. Nemsokára kiderül.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.