Pesti Srácok

Folytatódik a békemisszió

Folytatódik a békemisszió

Tovább kell erősíteni a magyar békemissziót, mivel miközben az amerikai elnökválasztás nyomán még soha nem volt ilyen jó esély az ukrajnai háború lezárására, az eszkaláció kockázata is most a legerősebb - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Vallettában. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz és vatikáni kollégájával is egyeztetett csütörtökön az EBESZ külügyminiszteri szintű tanácsülésének margóján Vallettában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsülésén arról számolt be, hogy az emberiség ma a veszélyek korában él, a kontinens is számos súlyos válsággal került szembe az elmúlt években, például a tömeges illegális bevándorlással, a koronavírus-járvánnyal, majd az ukrajnai háborúval. Utóbbi kapcsán kifejtette, hogy Magyarország szomszédos országként közvetlen szembesül a fegyveres konfliktus negatív hatásaival, ennek ellenére a valaha volt legnagyobb humanitárius műveletét hajtotta végre, beengedve 1,4 millió menekültet Ukrajnából.

- szögezte le.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá.

- folytatta. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ezért indított a magyar kormány idén nyáron békemissziót, amelyet most tovább kell erősíteni, mivel egyfajta kettős helyzet állt elő azáltal, hogy noha az amerikai elnökválasztás nyomán soha nem volt ilyen jó esély az ukrajnai háború gyors lezárására, de másrészt minden eddiginél erősebb jelenleg az eszkaláció veszélye.

- mondta.

- emelte ki. A miniszter végül arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban számos esemény demonstrálta, hogy jelentősen megerősödött a vallási alapú megkülönböztetés a világban.

- sorolta. Majd emlékeztetett a tíz éve elfogadott bázeli nyilatkozatra az antiszemitizmus elleni fellépésről, s azt is felidézte, hogy akkor célként lett kitűzve egy hasonló dokumentum elfogadása más vallások védelme érdekében is, ami azóta sem történt meg.

- tette hozzá.

Szijjártó Péter az orosz és a vatikáni kollégájával is tárgyalt a békemisszió keretében

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott tárgyalását követően, hogy folytatódik a magyar békemisszió, ugyanis az elmúlt időszakban olyan helyzet állt elő az amerikai elnökválasztás nyomán, hogy minden eddiginél közelebb került az ukrajnai háború vége, miközben az eszkaláció veszélye is most a legnagyobb.

- hangsúlyozta Facebook-bejegyzésében.

- tette hozzá. Szijjártó Péter a Paul Richard Gallagher vatikáni külügyminiszterrel folytatott megbeszélése kapcsán azt emelte ki, hogy Magyarország nagyra becsüli a Vatikán bölcs, békepárti álláspontját.

- közölte. Majd arra is figyelmeztetett, hogy a világ számos pontján üldözik a keresztény közösségeket, s ezt meg kell állítani. És különös aggodalmát fejezte ki az aleppói keresztényekkel szembeni atrocitások miatt.

- szögezte le.

Szijjártó Péter: az új izraeli külügyminiszter nagyrabecsülését fejezte ki Magyarország korrekt álláspontjáért

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az új izraeli kollégájával folytatott első találkozóját követően arról számolt be Facebook-posztjában, hogy Gideon Szaár nagyrabecsülését fejezte ki Magyarország korrekt álláspontjáért.

- szögezte le.

- folytatta.

- tette hozzá. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy hazánk elkötelezetten támogatja a libanoni tűzszünet tiszteletben tartását, mert ez nagymértékben hozzájárul a keresztény közösségek biztonságának megvédéséhez is.

- írta.

Forrás: MTI, Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.