"Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk" - A kitelepített magyarországi németek emlékére
Mi a közös Puskás Ferencben, Semmelweis Ignácban és Erkel Ferencben? Mindannyian büszkélkedhetnek német felmenőkkel. Csakúgy, mint Liszt Ferenc, Ybl Miklós, Steindl Imre, Munkácsy Mihály, Blaha Lujza és még sokan mások. Január 19-én a magyarországi németek elhurcolásának emléknapján emlékezzünk meg az áldozatokról és pillantsunk rá a magyarországi svábok történelmére. Vagyis… egyáltalán sváb-e a sváb, vagy inkább magyarországi német?
Mindenki bűnös, aki német
1946 január 19-én indult el az első svábokkal teli vonat. Nagy Imre belügyminiszter írta alá azt a rendeletet, mellyel megpecsételődött a magyarországi németek sorsa: 1946-tól 1948-ig körülbelül 220-230 ezer embert fosztottak meg a vagyonától és indítottak útnak marhavagonokban a szétbombázott Németország felé. Indokként a kollektív bűnösség elvét alkalmazták, tehát abból indultak ki, hogy mindenki bűnös, aki németnek vallotta magát a legutóbbi népszámláláson. Az ártatlanság vélelme helyett az „alapból bűnösnek” titulált személy próbálhatta meg bizonygatni az ártatlanságát például azzal, hogy magyar házastársa volt. Jogi abszurdum, de akkoriban így mentek a dolgok. A kommunisták és a Nemzeti Parasztpárt képviselői nem tétlenkedtek. Ez utóbbi képviselője, Kovács Imre így fogalmazott:
„Nincs irgalom, nincs kegyelem. A legradikálisabb megoldást követeljük: a svábokat egytől egyig ki kell telepíteni az országból!”
Itt álljunk meg egy pillanatra: kik azok a svábok? Valójában a magyarországi német felmenőkkel rendelkező lakosságnak csak a töredék része valóban sváb. Többségük bajor, frank, osztrák és egyéb felmenőkkel rendelkezik. A sváb, egy általánosan elterjedt téves kifejezés a magyarországi németekre, mely azonban mára már annyira elterjedt, hogy a többség elfogadja. Még maguk a svábok – akarom mondani: magyarországi németek is.
Háromszáz, vagy ezeregyszáz év?
A magyarországi svábok történetét legtöbben 300 évre visszamenőlegesen írják. Stabilan tartja magát az a tévhit, hogy „vannak a svábok, akiket a török dúlás után hoztak be a Habsburgok, hogy elnémetesítsék az országot és hogy munkáskezeket toborozzanak.” Ahogy maga a sváb szó is egy általánosan elterjed tévedés, úgy a fenti állítás is. A Habsburgokat nem kell feltétlenül szeretni, de azt látni kell, hogy fő céljuk az ország gazdaságának újraindítása volt, és ehhez bizony a betelepült németek nagyban hozzájárultak a mezőgazdaság és az ipar területén. A magyarországi németek története ennél azonban sokkal régebbi és összetettebb. Elég csak arra gondolunk, hogy már Szent István királyunk is a németeket választotta az európai betagozódáshoz partnernek, ezért is vette feleségül Bajor Gizellát. A középkor során az erdélyi szászok, vagy a felvidékre települt németek nagyban hozzájárultak az ipar és a bányászat fellendüléséhez. Németnek lenni akkoriban nem nemzetiséget, hanem jogállást jelentett. Ezért is jöttek létre később a német jogú városok. A következő nagy betelepülési hullám valóban az 1722-23-as pozsonyi országgyűlés után következett be, melyen megszavazták azt a törvénycikket, amely lehetővé tette az újabb német betelepülést. Ha a Habsburgoknak az ország „elnémetesítése” lett volna a célja, akkor bizony jól melléfogtak, mert – az erdélyi szászok kivételével – a 48-as szabadságharcban bizony a legtöbben a magyarok mellé álltak a császári sereggel szemben. Így történhetett meg, hogy egy magyar oldalon harcoló szepességi németekből álló vadászgerilla csapat tagja németül – hiszen magyarul nem is tudott – odakiáltott az ellenséges császári katonának: „Megállj, te átkozott német kutya!” Ugyanezt a kettős identitást tükrözi a mondat, mely egy kitelepített sváb szájából hangzott el: „Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk”
Ezzel a címmel a Pesti Srácok egy 52 perces dokumentumfilmet készített, mely az alábbi linken nézhető meg:
