A TISZA-elnök új társadalompolitikai tanácsadója ezúttal szemérmesen hallgatott a "Csipke Józsikáról" és az LMBTQ-mozgalomról

Magyar Péterék megnyerték a Soros-hálózat egyik gyöngyét, a társadalmi igazságosság és a magyarországi Pride-rendezvények LMBTQ-s csillagát, Bódis Krisztina írót, a Van Helyed Alapítvány elnökét, aki - mint kiderült - immár a TISZA Párt társadalompolitikai szaktanácsadójaként is tevékenykedik. Az új ellenzéki párt első kongresszusán azzal méltatták, hogy Bódis "hét regény szerzője", azt azonban szemérmesen elhallgatták, hogy irodalmi munkásságának része a gyermekek és fiatalok érzékenyítése a genderideológia felé, s például ő írta a Csipke Józsika című elhíresült mesekönyvet. Beszédében maga Bódis is inkább az igazságos társadalomról és édesapja bitumenlemezes jótékonykodásáról beszélt a híveknek.
A Soros-hálózat is képviseltette magát a Tisza Párt első kongresszusának hétórás programján. Bódis Krisztina, a Van Helyed Alapítvány vezetője ugyanis felszólalt a párt dzsemboriján (előadása a közvetítés videóján épp az 5. óránál kezdődik, érthető, hogy a rajongótáboron túl nem sokan nézték odáig a felvételt).
A Soros-hálózathoz tartozó Autonómia Alapítvány Tolerancia-díjával, s Wallenberg-díjjal is kitüntetett író korábban egy hosszas cikkben fejtette ki, hogy támogatja az illegális migrációt, emellett pedig álvalóságnak nevezte, hogy a bevándorlók terroristák lennének.
A migráció nem válság, hanem esélyt ad arra, hogy tegyük, ami alapkötelességünk: meg kell osztani embertesvéreddel, amid van, vagy amire szüksége van. Ha erre a hétköznapi gyakorlatra épül a társadalom, akkor a cselekvésben életre kelő, mindent átitató, tudatos szeretet visszaáramlik. Éljünk ezzel a csodálatos eséllyel! Igen, lehet, hogy ez itt valaminek a vége, de egyúttal valami új kezdete is

– fogalmazott.
Bódis neve az LMBTQ-megmozdulás, a Budapest Pride fesztivál kapcsán is visszatérően, régóta feltűnik. A 2006-os Pride Fesztiválon a vezetése mellett rendezték meg az Irodalmi Centrifuga homoszexuális tematikus estjét. A 2013-as Pride Fesztiválon pedig Bódis a mozgalmat támogató költők, írók egyik hazai képviselőjeként olvasott fel saját verseiből az LMBTQ-megmozdulás során, és az ő tollából származik a Csipke Józsika című LMBTQ-mese is.
Soros Györgytől a Tiszáig
Bódis Krisztina nem akármit, hanem a Tisza párt társadalompolitikai szaktanácsadói pozícióját célozta meg azért, hogy velünk, magyar emberekkel megoszthassa az évek alatt megszerzett tudását, ahol nincs helye a "meghátrálásának" - derült ki az unott mint lelkesüléstől duzzadó hangon elmondott kongresszusi beszédéből, amint az is:
az elmúlt évben világossá vált, eljött a cselekvés ideje.
És ezzel megnyílt a lehetőég a valódi változásra - mondta. Majd a többi ellenzéki politikussal ellentétben, akik folyamatosan a rendszerváltás szükségességét szajkózzák, most az író azt mondta, hogy "változtatni akaró emberek nélkül nincsen rendszerváltozás". Úgy tűnik annyira mégsem rossz az Orbán-kormány...
Szerinte
a társadalompolitika az, amivel a Karmelitában nem akarnak foglalkozni.
Se több, se kevesebb. És mivel nem akarnak foglalkozni ott? A Bódis el is húzta egyből a demagóg madzagot azzal, hogy a magyar kormány valójában semmit sem tett a magyar emberekért, de ha tett is, az is csak rossz lehetett. Mert az Orbánék bizony nem segítették elő a társadalom tagjainak jólétét és egyenlőségét, és így a társadalmi igazságot, amely magával hozza a nyugalmat, amiben Bódis szeretne élni.
LMBTQ-s írónk elmesélte nekünk, hogy
édesapja és követői arra tették fel az életüket, hogy a mindennapok részévé teszik az evangéliumot.
Amit Bódis azzal az igen megható történettel szemléltetett, hogy édesapja és barátai a vonatról megláttak egy felázott házat, a amiben egy egyedülálló nő élt gyermekeivel. Ezért leszálltak segíteni és, bár fogalmuk sem volt, hogy a bitumenes lemezt hogyan kell felhelyezni, de mégis megcsinálták a kis ház szigetelését. Megtudhattuk, hogy ma ezt a fajta szolidaritást a Tisza-szigetek aktivistái nemcsak elhozzák elhozzák nekünk, de meg is valósítják álmaink országát, illetve Bódis szerint álmaink "világát" is.
Mondataiból az derül ki, hogy csak azok lehetnek tagjaik, akiknek "mentális keretrendszerük" ezt lehetővé teszi, mert a hatalom bizony eltérő mentális keretrendszert sulykol. Szerinte "nem a mesterséges intelligenciától kell félni, hanem azoktól a hatalmasoktól, akik megpróbálnak minket kívülről irányítható robotokká tenni." Sajnos azt nem tudtuk meg ennél a résznél, hogy Bódis nem tartja-e ilyen robotnak a Tisza párt képviselőit, akik jól fizetett robotokként hajtják végre a külföldi irányítók utasításait.
Bódis kifejezte "elismerését a Tisza szakpolitikai munkacsoportja iránt", akik állítása szerint eddig is "heroikus munkát végeztek". Mégpedig azért illeti meg őket a magas szintű elismerés, mert hozták azt a kritikus elemzést, ami tudatja velünk, hogy "a magyar kormány hogyan okoz súlyos károkat a társadalom minden területén". Bódis még hosszan taglalta az "igazságos társadalom" létrehozásának a feltételeit, amelyeket természetesen csak a Tisza tud megteremteni.
Kedvenc területéről, az LMBTQ-témákról ezúttal mégis inkább hallgatott Magyar Péter szaktanácsadója.
A vezető képen Bódis Krisztina látható a szombati felszólalása közben.