Pesti Srácok

A Tisza szerint a „nőügyek” közügynek minősülnek, míg Magyar Péter „nőügye” magánügy

null

Bár a Tisza párttól már megszokhattuk, hogy azokban az ügyekben is a magasztos kiállást, iránymutatást képviselnek, amelyekben ők maguk, vagyis pártjuk tagjai és képviselői nem éppen az általuk hangoztatott magatartást tanúsítják, de azért még mindig képesek meglepetéssel szolgálni.

Legutóbb ugyanis Porcher Áron, a Fővárosi Közgyűlés Tisza-párti képviselője „Szakpolitikai Szerda” címmel posztolt arról, hogyan is lehetne a nők jogait még szélesebb körben érvényesíteni, illetve segítséget nyújtani számukra, hogy biztonságban éljenek. A párt szerint „egyetlen nőnek sem szabadna félelembe élnie a saját otthonában”. Ezzel természetesen, kivétel nélkül mindannyian egyet is értünk. A probléma csupán ott van, hogy ezt egy olyan párt tűzte zászlajára, amelynek elnöke több éven keresztül is erőszakosan, hataloméhesen viselkedett a feleségével szemben. Most nem célunk, hogy pontról pontra felidézzük azt, hogy Magyar Péter volt feleségének, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszternek mit kellett az évek során napi szinten átélnie a férje viselkedése miatt. Azt a volt miniszter asszony már elmesélte nekünk: az ordibálásoktól kezdve, a fenyegetéseken át, egészen a lelki-terrorig. A hallottak és a látottak alapján egyben biztosak lehettünk, hogy az ex-férj rengeteg szenvedést okozott az általa „szeretett” nőnek, gyermekei édesanyjának.

Most pedig ez a párt hirdeti büszkén és teljes mellszélességgel, hogy

PestiSracok facebook image

Emellett egy olyan országot akarnak, ahol a nők biztonságban élhetnek: egy „igazságos társadalmat”. Nos, ennek az általuk igazságosnak és biztonságosnak mondott ország kiépítésének a megkezdéséhez nem kellene messzire menniük, elég lenne csak a pártelnökük ajtaján bekopogtatni. Magyar Péter talán választ tudna adni arra a kérdésükre is, hogy „miért maradnak magukra az áldozatok?” De, mint tudjuk a Tisza és az elvek nehezen férnek meg egymás mellett: az egyik ugyanis szükségképpen mindig kizárja a másikat. Magyar Péternek a feleségével kapcsolatos „viszonyát” pedig az igazságos Magyarország jegyében a föld alá ássák, mert a pártelnöknek a magánéletébe semmilyen körülmények között nem szólhat bele a társadalom igazságérzete, az továbbra is az ő magánügye. Nekünk viszont marad a kérdés: hogyan lehet hinni ebben a témában egy olyan pártnak, amelynek vezetője mellett a felesége nem érezte magát biztonságban? Vagy másképp: hogyan tudnak a Tisza női képviselői beállni csupán a hatalom egy szeletének az élvezetéért egy olyan ember mögé, aki pont azzal ellentétesen cselekszik, amit ők hirdetnek? És itt megint csak ugyanahhoz térünk vissza: a Tisza és az elvek, mint a tűz és a víz, egymás ellen hatnak.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.