Pesti Srácok

A tiszás EP-képviselő szerint a magyarok csak most értik meg, milyen az EU-ban élni

A tiszás EP-képviselő szerint a magyarok csak most értik meg, milyen az EU-ban élni

A Tisza párt parlamenti képviselője ismét a gázpedálra lépett. Persze nem az erkölcsi magaslatokat célozta meg, a Tiszánál abban már ne is reménykedjünk, de egy újabb közönségszórakoztató kvízig mégiscsak eljutott. De vajon mi késztethette erre a képviselő asszonyt?

Gerzsenyi Gabriella egy, a Facebookon közzétett videójában mesél nekünk arról a tudásról, amit ők, tiszások megosztottak és fognak még megosztani velünk, magyarokkal. Mégpedig azt, hogy a magyar emberek végre megértették és még jobban megérthetik, hogy hogyan is működik az Európai Unió, amire – a képviselő állítása szerint – „erre eddig nem volt példa magyar politikai életben”. Nem számít, hogy már 2004 óta, tehát több mint húsz éve ennek a közösségnek a keretein belül élünk. A lényeg: ahogy megjelent a Tisza párt, ami azon túl, hogy fényes csillagként kezdett ragyogni fölöttünk, a felvilágosodás magjait is elszórta hazánk földjén, vagyis a magyar emberek elméjében is lángot csiholt, akik végre rájöhettek arra, valójában hogyan is forognak a kerekek a mi, nagy Európai Uniónkban, valamint arra, hogy a képviselők vajon mit is csinálnak a strasbourgi épület falai között. Mert hiába a többi párt mesterkedése, mindig kellenek forradalmárok, akik a saját egyedi és megkérdőjelezhetetlen tudásukkal megmutatják nekünk a valóságot, amely olykor számukra nem kevés fáradtsággal és lemondással jár. De nem a Tisza képviselőjének! Akitől megtudhatunk majd mindent az Európai Unióról és képviselőik tevékenységéről. Utóbbi esetében az objektív megközelítés feltehetőleg annyiban fog kimerülni, hogy a tiszások képviselik a hazát, a többiekből – főleg, akik kritikával illetik őket – pedig a hazafiasság és szeretet legapróbb szikrája is hiányzik.

Tehát, akit eddig nem érdekelt a téma, az tavaly Magyar Péter megjelenésével megváltást nyert, és minden bizonnyal készen áll egy kis uniós szakismeret elsajátítására. Éppen ezért az EP-képviselő „oktatási” jelleggel – ha már szerintük az úgyis színvonal alatti – egy egész kvízsort is összeállított, amelyből majd lesz azért több is, hogy a magyarok még több „tisz(t)a tudást” szívhassanak magukba. Halkan megjegyzem: céljukat csak akkor érik el, ha az elme csiszolása a Tisza áramlata felé fordítja őket. Persze, sokan most csak "mosolyognak" Gerzsenyin, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ő legalább megpróbálja behozni azt a lemaradást, amit a magyarok ilyen hosszú idő alatt felhalmoztak. Mert ugye, mi, dilettáns, tanulatlan magyar emberek nem tapasztaltunk eddig semmit, fogalmunk sincs a dolgok menetéről, könyvek ide, hírek oda, a Tisza majd megmutatja. A jó hír, hogy pár válasz után eljuthatunk a mindent eldöntő és meghatározó kérdésig:

PestiSracok facebook image

Mert ez bizony egy sarkalatos pont, hogy megértsük az Európai Parlament működését és mozgatórugóit. Azonban a helyes válasz távolról sem egyszerű. Viszont a megfejtő nemhogy a rossz, de a jó válaszáért sem veszít sokat. A csali az ő esetükben mindig valami általános jó kecsegtetése, ami végül a „Tiszában” végződik. Mert azt az olvasót, aki nem vigyázz eléggé, a „Tisza szépsége” ígéreteivel kíméletlenül magával ragadja, és végül lehúzza a mélybe, ahonnan a legtöbb esetben nincs vagy már későn van visszaút. Talán a legjobb választás, ha a parton állva kívülről szemléljük, és legfeljebb saját biztonságunk érdekében maximum térdig merészkedünk be. A gyermekeink épségéről már nem is beszélve…

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.