Trianon nemcsak a múlt, hanem a jelen is – 13 pontban Ungváry Krisztián történelemtagadásáról

Kezdjük azzal, hogy önmagában teljesítmény ezt a több pontján hajmeresztő beszélgetést végighallgatni az elsőtől az utolsó percig (és közben megállva, mert néha visszatekertem, hogy a riporter és Ungváry Krisztián komolyan gondolta-e, amit mondott.) Nem szeretnék bántani senkit, de az iskolarádiós tartalmi körülmények, a kérdések színvonala (legalább három esetben nem volt értelme a kérdésnek) nem tett jót az egésznek, és az egyebekben lelkes riporter láthatóan nem tudta a világát sem, ami ennyire bonyolult témáknál nem igazán szerencsés. Nyilván ártott az is, hogy a politikai aktivizmus gyakran eluralta a vitát, de aki ismeri Ungváry közéleti szerepéseit, azért annyira nem lepődött meg. Ez főként akkor erősödött fel, amikor trianoni diktátum (Ungváry szerint: szerződés) előzményei, megszületéseinek körülményei és annak későbbi revíziója kapcsán tett abszolút megkérdőjelezhető vagy egyenesen hamis állításokat. Nem tudom eldönteni, hogy azért torzított ennyire, mert a saját prekoncepcióihoz nem illenek a tények vagy egész egyszerűen nem ismeri kellő mértékben a kérdést. Volt, amikor az elsőt, volt, amikor a másodikat éreztem valószínűbbnek, például a Felvidék esetében, mintha kicsit fehér folt lenne neki a térség. A vita összességét tekintve meggyőződésem, hogy a szocializmus viszonylag kései történészgenerációi (pl. Ránki, Ormos) empatikusabbak voltak Trianon következményeivel kapcsolatban, mint Ungváry.

Nézzünk néhány kifogásolható szövegrészt!

1. Azt állítja visszatérően, hogy Trianon nem volt diktátum minden értelemben. Az igazság az, hogy minden értelemben az volt, az utódállamok és „gazdáik” ugyan marakodtak koncokon (pl. szerb-román ellentétek, a szinte fékezhetetlen cseh imperialista vágyak, stb.) Magyarország klinikai halálban lévő teste fölött, de az tényleg csak a leszakított testrészeinkért vívott utóharc volt, az áldozatnak itt semmilyen joga nem volt. Ha valaki olvasott szakirodalmat, például Romsicstól, tudható, hogy a végső határok lényegében 1919 tavaszára kialakultak, ami több mint egy évvel volt a trianoni „szerződés” aláírás ELŐTT. Olyanokról ne is beszéljünk, hogy a magyar küldöttség meg jóideg kvázi házi őrizetben volt. Akit érdekel a téma, olvassa el Demkó-Gyulai „Napról napra Trianon” című hiánypótló kötetét.
2. Szerinte Magyarországon 1910 előtt a lakosság fele nem volt magyar – ez csak Horvátországgal együtt igaz, anélkül 55% és dinamikusan, természetesen növekvő tendenciát mutatott. Rendkívül erőteljes volt a zsidó, a sváb – és Ungváry állításával ellentétben – a szlovák asszimiláció is. Nemcsak Budapest felét építették az ide aztán jobbára beolvadó szlovákok, hanem a Felvidéken, kivéve az északibb, teljesen tót tömböket, tömeges volt a jelenség. Egyébként a két nép esetében a huszadik századi határváltozások után gyakori volt a nyelvváltás a vegyes lakosságú településeken.
3. Alaptalan azt állítani, hogy a teljes szlovákság el akart szakadni! Ugye pontos számokat nem tudhatunk, hiszen Trianon és az első világháborút lezáró békerendszer nem az önrendelkezésről szólt, a népszavazás kivétel volt, és a Nyugat által hirdetett, propagált wilsoni elvek lényegében a vécépapírral voltak egyenértékűek, de az számos forrásból tudható, hogy a szlovákok esetében többé-kevésbé a nyugat-keleti tengelyen oszlott meg a Magyar Királyságban „maradni” vagy „menni” kérdése. Roppant hamis dolog őket egybevenni a délvidéki szerbekkel vagy dél-erdélyi románokkal (és egyébként a később krumpliként eladott erdélyi szászokkal) a Magyar Királysághoz való viszonyukat illetően. Ez utóbbiak többsége ugyanis tényleg el akart szakadni. Itt is érdemes lenne forgatni könyveket, pl. Éhn Laci: A szlovák nemzeti lét kezdete.
4. A katalán példába való belegabalyodásnál nagyobb hiba azt mondani, hogy Szlovákia létezett 1920 előtt. (Arról volt szó, hogy az erdélyi románok mögött állt Románia, dehát a felvidéki szlovákok mögött nem állhatott Szlovákia, mert ilyen nem létezett. Csehszlovákia Benes és Masaryk agyában testet ötlött kreatúra volt, Európa történetének egyik mesterséges torzszülötte, sajnos a Nyugat ezt is megette, kár hogy a mi „húsunkból”.)
5. Jobb esetben értelmetlen illúzió azt hirdetni, hogy ha külön megegyezünk Szlovákiával, Benesék nem töröltetnek el minden részleges revíziót 1945-A magyargyűlölő politikus a teljes magyar közösség deportálását akarta, kisebb részben sikerült neki, rasszista dekrétumai mai napig részei két ország jogrendjének.
6. Horthynak nem volt köze Magyarország rekordgyors talpraállásához a húszas évek elején? Akkor ki választotta ki a magyar történelem egyik legsikeresebb, legokosabb miniszterelnökét? „Gyatra szellemi képességek?” A konszolidáció előtti, gyakran keményebb rendcsinálás, amely elengedhetetlen volt az ország életképességének visszanyerése szempontjából egyáltalán nem arra vall, amit mond, hogy Horthynak szerény képességei lettek volna. (Az, hogy 1944-ben milyen mentális állapotban volt, más és persze szintén fontos kérdés…)
7. Ugyanilyen hamis mítosz volt az, amikor a kommunisták azt híresztelték Horthyról, hogy nem tudott magyarul. Aki ezt a baromságot elhiszi, hallgassa meg az ő Kassa vagy Kolozsvár felszabadulásakor mondott beszédét és a tartalmára is figyeljen, mert abban méltányosabban beszél a kisebbségekről, mint 80 évvel később az utódállamok vezetői (pl. Iohannis) a mai magyar közösségekről.
8. Horthy szerepéről abszolút lehet és kell is vitatkozni, de mérlegelve, és nem egybemosva 1920-at 1944-gyel.
9. „Trianon 100 éve volt, elmúlt.” Ezt mondja Ungváry Krisztián annak sztrókos betegnek, akit pár hete nem láttak el Kolozsváron, mert magyarul beszélt. Vagy annak az anyának és a gyerekének, akit szintén a kolozsvári kórházban aláztak meg a magyarsága miatt. Hány száz példa kell még erre?
10. „Többet ártunk nekik” Mármint az elszakított magyaroknak, ha beszélünk az őket érő jogfosztásokról. Ez azért inkább a kádári logikához hasonlít. Annak sem annyira a végefelé (lásd Ránki, Ormos.)
11. A trianoni tévedéseken kívül Ungváry kedvenc céltáblája Mindszenty József. Nem gondolom, hogy a lényeget tekintve mártír sorsú, emigrációban elhunyt bíborosnak ne lett volna jó pár anakronisztikus nézete és mindig haladt a korával (bár erről is lehet vitatkozni, hogy mennyire kellett volna neki), de a sorsát tekintve cinikus „kurrens politikai terméknek” nevezni, akit félholtra kínzott az ÁVÓ, akit csak droggal tudtak megtörni kínzói, de még úgyis egyenes ember maradt, aki egyformán utálta a rokonlelkű nyilasokat és kommunistákat. „Elbábozni az áldozati narratívát.” A korszakot és különösen Mindszentyt így minősíteni rossz stílusú szövegelés, mire jó ez? Mindszenty bátor és tisztességes, konok ember volt: minden magyar hazafi/antikommunista büszke lehet az örökségére. Áldozat is volt.
12. UK állítása szerint Németország pozitív példa a történelem feldolgozásában, részben azért, mert „a tudomány eredményei lecsorogtak” az emberekhez. Németország szerintem nem pozitív példa, hanem bizonyos tekintetben Európa egyik legsérültebb tudatú nemzete. Kollektív bűnösként bélyegezték meg őket. A nemzettudat szinte teljes eltörlése is benne van közvetve abban, ahogy most a dezintegráció felé tart az a társadalom és ott áll a szó szerint véres valóság mögött is. Úgyhogy ezzel nem dicsekednék, mert a német nem bűnös nép. Csak azzá tették maguk előtt.
13. A méltányosság kedvéért el kell ismerni a jót is: Ungváry átlátja, hogy Gyurcsányék szélsőséges retorikája (és ami rosszabb: politikája) arról, hogy Schengennel megszűnnek a trianoni problémák, teljesen alaptalan, komolytalan. Mondjuk ehhez nem kell nagy tudomány, de bátorság a balliberális oldalon még mindig igen.