Gondolatban már vérengzett a fiatalember, amiről e-mailt küldött a TEK-nek, három és fél óra múlva elkapták

Nyilvánvalóan meg kell vizsgálni az elmeállapotát annak a 19 éves fiatalembernek, aki plasztikus részletességgel ismertette a Terrorelhárítási Központnak (TEK) írt e-mailjében, hogy miként fog vérengzést rendezni túszul ejtett gyerekek körében. A levél érkezése után három és fél órával már le is teperték a verbálisan vérengzőt a TEK kommandósai. A Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével gyanúsította meg a levelezőt. Hamarosan letartóztathatja a nyomozási bíró.
Gondolatban már vérengzett a 19 éves fiatalember, amiről e-mailt küldött a TEK-nek, ám három és fél óra múlva elkapták. A Rendészeti Államtitkárság Facebook-oldalán részleteket osztott meg az elmeroggyant, ám nagyon komolyan veendő terroristapalánta leveléből.
Azt mondjuk egyelőre nem értjük, hogy miért csak
terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével gyanúsította meg a levelezőt, mivel az állammal szemben is követeléseket fogalmazott meg, ami már terrorizmus előkészülete. Szerintünk.
Gyerekeket akart agyonverni, majd elvágni a torkukat
"Hátra kötöm az összes túsz kezét kötéllel, majd a terem végére sétálok és rájuk fogva a fegyvert csak állok ott, majd egy váratlan pillanatban az irányukba lövök egy sorozatot, hogy igazán megijedjenek, de úgy, hogy senkit ne találjak el. Majd közelebb megyek hozzájuk, magamhoz veszem a baseballütőt és néhány gyerek fejét elkezdem vele ütni, addig verem, amíg majdnem meghalnak, de a végén belelövök egy sorozatot a fejükbe … néhányuknak átvágom a torkát a machetével, végig nézem, ahogyan meghalnak."
– többek között ezek a sorok szerepelnek abban az elektronikus levélben, amit 2025. március 27-én küldött a Terrorelhárítási Központnak (TEK) egy 19 éves fiatalember. Az e-mail kidolgozott tervet tartalmazott arról, hogy hat nappal később hogyan, miként tervezi volt gimnáziumában annyi ember kivégzését, amennyi csak lehetséges.
A levélben kitért arra is, hogy nagy mennyiségű fegyverrel rendelkezik, illetve arra, hogy
abban az esetben eltekint a mészárlástól, ha volt iskolája 1 milliárd, az állam pedig 10 milliárd forintot utal át számlájára, valamint követelte két politikus leváltását. Kilátásba helyezte, hogy követelései elutasítása esetén a politikusokat is túszul ejti, majd kivégzi.

A fiatalembert három és fél órával a levél postázása után a TEK munkatársai elfogták. A Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével gyanúsította meg. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését, de vallomást nem tett.