Gyurcsány szerint március 15-e nem nemzeti ünnep, hanem az ellenzékiség nagy ünnepe

Gyurcsány, a korábban papnak szánt prédikátor, - aki nagy szerénységgel bevallotta, hogy „magát is látja időnként prédikálni és szónokolni” - az Egyenes Beszédben kijelentette, hogy országjárásba kezd, amely alatt bizony nem az ő hangját fogjuk hallani, mert most teret ad az egyszerű népnek, és hallgatásba fog burkolózni. Reméljük, hogy Feri most nemcsak hallani, hanem érteni is fogja a nép szavát, ha már ez saját miniszterelnöksége idején, 2006 után nem ment neki. Ugyanakkor tény, hogy most nem a hatalomban maradás a tét, hanem az, hogy a felszínen tartsa magát és pártját. Mert az elnököt most sem a szeretet, inkább az érdek viszi az emberek közé: a nép gyermekeitől akarja megtudni, hogy mégis mi az, amire az embereknek szüksége van, vagy még pontosabban: mit kell tennie a DK-nak ahhoz, hogy legalább újra bejuthasson a parlamentbe. Kinek nem kellene jobban a segítség, mint annak a pártnak, amely Magyar színre lépésével a legnagyobbat koppant. De a politika már csak ilyen. Az új a réginél mindig valami sokkal finomabbal és jóval kecsegtet, és az emberek egy részét ez mágnesként vonzza. És ilyen egyszerűen lett egy kb. 20 százalékos ellenzéki pártból egy, a parlamenti küszöböt épphogy csak súroló törpepárt.

Természetesen a DK frontembere nem tud belenyugodni ebbe, és újra a régi lemezt veszi elő, azt amellyel korábban a MSZP-nek, a Párbeszédnek vagy LMP-nek is sikerült parlamenti mandátumot szerezni, az ellenzéki összefogást. A jelenlegi állás csak abban különbözik, hogy az összefogás a DK számára most nem a teljes ellenzék letarolásához kell, hanem a párt túléléséhez, az Országgyűlésbe való bekerüléshez. Az összefogás színpadias megjelenítésére pedig egyből márciusi nemzeti ünnepünkön kellene, hogy sor kerüljön, mert az bizony meghozta – ahogy azt az évek is bizonyítják – az ellenzék nagy sikerét, amely „hazafias ellenzéki megmozdulás lenne.”

Mert számára március 15-e nem a nemzeti összetartozás ünnepe, hanem „a szabadság, a függetlenség és az ellenzékiség nagy ünnepe”. Amely napon, az ő értelmezése szerint nincs joga azoknak az embereknek ünnepelni, akik a kormányzópártok felé húznak, vagy ha van is, azt is csak csendben tehetik.

A közvélemény-kutatás, vagyis a pártok támogatottságának a mérése - állítja - már nem számít. Mert ők szerényen csak azt képviselik, hogy mi a jó a világnak, akkor is, ha „pár millióan vagy pár száz ezren” vannak.

Arra, hogy mikor volt a DK-nak pár millió szavazója, persze nem sikerült rájönni, maximum csak Feri saját dimenziójában volt ez meg. Rá pedig még azért van szükség a magyar közéletben, mert ők azok, akik megtestesítik ebben a világban „a normalitást, egy erős felelős baloldali álláspontot”. Az ő normalitásuk pedig abban ki is merül, hogy nemzetközi porondon kövessük a fősodort, és persze, amit a kormány tesz, az nemcsak, hogy jó nem lehet, de szükségszerűen rossz, és mindenért csak Orbán a felelős. Mert Orbán mindazt eladta „ami nekünk Szent István óta fontos volt”. Mivel a latin kereszténységet, amellyel országunk megérkezett Nyugat-Európába, sutba dobja a kormány, azzal hogy nem áll ki Ukrajna mellett és nem ad meg neki minden segítséget. Talán a politikus akkor is hivatkozhatott volna a keresztény értékekre, amikor saját határon túli honfitársai szenvedtek el atrocitásokat abban az államban, ahová őket száz éve kényszerítették. De talán a felvételeken látható ukrán kényszersorozás is kiválthatott volna belőle bizonyos keresztényi szívjóságot. De mivel ez az ukrán állam kritikáját jelenteni, inkább jobb eltekinteni tőle, mert ugye a hivatalos irány mégsem ez. Annak viszont bőven van helye, hogy „Orbán és Trump Putyin ügynöke”, mert – ez már csak így van – akik nem állnak teljes mértékben Ukrajna oldalára az nem is lehet más. Az ezzel ellentétes cselekedet pedig sérti a „magyarságunk tisztességét és becsületességét.”

Szerinte egy erős, önmagára vigyázni tudó Európában van a helye Magyarországnak, és hogy hogy nem, Orbán ezt elárulja. Pedig Orbán a közös védelem szükségességét már 9 évvel korábban is hangsúlyozta. De régen volt. Az emberek, főleg az ellenzéki politikusok pedig könnyen felejtenek.

Feri, aki mindig elkötelezett híve volt egy föderális Európai Uniónak és ami szerinte közelebb van most mindig eddig bármikor volt, azt mondta az Európai Egyesült Államokról, hogy az nem olyan lesz, mint az Amerikai Egyesült Államok, hanem „egy nagyon erős, messze a gazdaságin túlmutató, érték és érdekszövetség, amely egy sokkal erősebb államiság jelét mutatja, amely most megszervezi önmaga védelmét.” És ennek „peremén lesz Orbán Viktor”. Ezeken a kijelentéseken az Egyesült Államok alapítóatyái is csak nagyokat pisloghatnának. Az amerikaiak a britekkel szembeni függetlenségük kivívása után, majd a polgárháborút követően, egy olyan, több államból álló erős, tartós szövetséget hoztak létre, amelynek alapja a közös történelem, hagyomány és értékek, és amely egység nem sokkal később az USA-t a nagyhatalmak sorába emelte.

Ferencünk nem mulasztotta el kellő szerénységgel” emlékeztetni a kormányfőt, - ha azt a miniszterelnök eddig nem tudta volna -, hogy a "magyar történelmi államiság az erősebb, mint ő, Orbán Viktor". Nos, olyannyira erős, hogy eddig Orbánnak öt országgyűlési választást sikerült megnyernie és már az ötödik miniszterelnöki ciklusát tölti.

A magyar gazdaságpolitika agytrösztje még utolsó gondolatként azt is megosztotta velünk, hogy aki adócsökkentést ad az embereknek, az valójában elárulja a hazát és nem veszi észre, hogy egy új világ van születőben. Gyurcsány ezzel szemben úgy árulta el a hazát, hogy nagyon jól tudta mi zajlik körülötte és tudatosan, saját politikai hatalmának fenntartása érdekében aktívan támogatta is azokat a gazdasági „intézkedéseket”, amelyek végül – már a világválság előtt – majdnem az ország vesztét okozták.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS