Pesti Srácok

Magyar Péter főtanácsadójáról egyre durvább dolgok derülnek ki

null

Magyar Péter és a Tisza prominens tagjai körül sorra derülnek ki bizarrabbnál bizarrabb dolgok. Nincs ez másképp Magyar Péter kis kedvencével, Barati Ágnessel sem, aki oly „lelkesen” harcol egy szerinte jobb Magyarországért, hogy nem rég még egy elítélt bűnözővel tartott fent szoros kapcsolatot. Persze ezt sem kellett a pártban és azon kívül sem nagy dobra verni, hiszen a Tisza pártelnökétől tudjuk, hogy az ő múltjukban nincs mit keresgélni, mert ott nincs semmi látnivaló. Legalábbis olyan dolgok, amelyek erkölcsi magaslatokba löknék a Tiszát biztosan nincsenek – mondhatnánk. A Mandiner utánajárt, hogy az, aki most az „igazságosabb” Magyarországért harcol, milyen mélyre tudott menni nemrég egy „kis” pénzért az erkölcsi fertőben?

Nos, a Tisza egyik meghatározó embere és egyben Magyar Péter főntanácsadója korábban azon túl, hogy egy szépségversenyen próbára tette magát, még Soros-ösztöndíjban is részesült. 2014-ben pedig egy floridai cég, a Barabor LLC egyik vezetője lett. Valószínűleg, itt találkozhatott először azzal a norvég Sigurd Henrik Vedallal, akivel később több közös vállalkozásban is feltűnt.

Egyike ezeknek a közös cégeknek a Vedal Media Kft. volt, ahol 2015 március és 2016 szeptembere között ügyvezetőként dolgozott Barati. Ebben az időben pedig a vezetőtársa az a Sigurd Henrik Vedal volt, akit Belgiumban prostitúcióra felbujtásért ítéltek el. Barati üzlettársa egy Rich Meet Beautiful nevű úgynevezett „sugar daddy” oldal létrehozója és működtetője is volt.

Ahogy az oldal neve is mutatja, nem éppen a konzervatív, keresztény értékeket terjesztette, hanem arra adott lehetőséget, hogy jómódú férfiak fiatal, dekoratív lányokkal ismerkedjenek. Na persze, ahol a szürke ötven árnyalatára hivatkoznak, el tudjuk képzelni, hogy nem csupán egy gyertyafényes vacsorában és táncban merült ki a szolgáltatás. A jövedelmező üzletet pedig annyira igyekeztek népszerűsíteni, hogy mozgó autókra helyezett óriásplakátokon hirdették az egyetemi campusoknál a lányoknak: „Hé, diáklányok! Javítsatok az életmódotokon, legyen sugar daddy-tek!” vagy „Hé, diák(lány)ok! Romantikus, szenvedélyes és nincs diákhitel! Szerezz egy sugar daddy-t vagy sugar mama-t!”

PestiSracok facebook image

Barati, az offshore lady és lakcím királynő

A Paradise Paper offshore botrány kirobbanásának segítségével pedig könnyen rábukkanhatunk arra a tényre, hogy több mint tíz olyan offshore cég van, amelyekben Magyar Péter főtanácsadója és Sigurd Vedal voltak a vezető tisztségviselők. De itt se gondoljunk valamilyen családsegítő vagy támogató szolgáltatásra, mivel a profit a darabokra tört családokban, vagyis az elvált szülőkben rejlik, akik igyekeznek új társat találni maguknak egy társkereső segítségével, amelyet ezek a cégek is működtettek.

Ugyanakkor Barati adataival kapcsolatban több probléma is felmerül: a céginformációs adatbázisban Vedal Media Kft esetében, nem a valódi születési dátuma van megadva, és az ott szereplő lakcímével sem stimmel valami. A megadott cím, ugyanis érdekes módon nem egyezik egy másik cégénél, az Ágnes Trade Hungary Kft.-nél ugyanerre az időszakra megadott lakcímmel. De ha megnézzük Barati lakcímeit 2015-től ezen nem lepődhetünk meg, hiszen attól az időponttól napjainkig nem kevesebb, mint kilenc hivatalos lakcíme volt.

Viszlát, Amerika! Újra itthon...

Amerikai kalandja után Barati Ágnes hazatért, persze nem azért, mert az amerikai üzleti mételytől már létezni sem tudott. Ezt mutatja, hogy 2016 és 2017 között a Gattyán György érdekeltségébe tartozó, luxemburgi székhelyű Docler Holdingnál dolgozott, amelynek legismertebb szolgáltatása az élő, interaktív pornográf tartalmakat közvetítő LiveJasmin.com.

Nos, ez a Tisza valódi arca. Bármilyen álarcot is próbálnak magukra húzni vezető tagjaik, az előbb-utóbb úgy is le fog hullani, ahogy ez most is történt.

Forrás:Mandiner