Pesti Srácok

Magyar Péter szerint a Fidesz a hibás azért, mert ő háborúpárti dokumentumokat támogat

null

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke sietősen tartott egy sajtótájékoztatót Strasbourgban, hogy mindent tagadhasson, fideszezhessen és orbánozhasson is egyet a külföldi sajtónak is. Mert noha a Tisza Párt elnöke is kijelentette, hogy még mindig zajlik annak felderítése, hogy hogyan kerülhetett oda a neve tegnap az Európai Parlament által elfogadott, az Ukrajnának szánt támogatások biztosításáról szóló tervezetre, de messiásként ő már lelki szemei előtt látja, hogy bizony itt csakis a Fidesz lehet a hunyó, és persze Orbán Viktor.

Magyar minden szemrebbenés nélkül a sajtótájékoztató legelején azzal állt elő, hogy ő mit sem tudott az említett tervezetről és csak a „propaganda sajtó” terjesztette azt a „fake-newst”, hogy az ő aláírása szerepelt ezen a dokumentumon. Már pedig a valóság az, hogy Magyarnak, amelyet bizonyítékokkal is alá lehet támasztani, valóban szerepelt a neve a tervezet előterjesztői között. Erről mindenki meggyőződhetett, és még ha a pártelnöknek ez nem is tetszik, vitán felül áll. Lehet tagadni, csak felesleges. Az viszont érthetetlen, hogy Magyar, akinek pártjának képviselői korábban büszkén feszítettek az Európai Parlamentben Ukrajnát támogató pólójukban, most miért reagál ennyire hevesen arra, hogy egy Ukrajnát támogató tervezeten ott szerepelt neve.

Ahogy az sem világos, hogy ha a hivatalos vizsgálat, amit Magyarék kezdeményeztek, még folyamatban van, hogy lehet, hogy ő már meg is találta az állítólagos bűnösöket. Nyilván ez a Tisza szebbik arca, amelynek lényege, hogy mindegy milyen szakaszban van egy vizsgálat vagy eljárás, ha a politikai érdek úgy kívánja, akkor bizonyítékok nélkül is meg lehet a bűnöst nevezni. Igazából nincs is szükség vizsgálatra, mert az „igazságos” Tisza számára minden olyan egyértelmű és nyilvánvaló. Bár Magyarunk jogász ember, és így minden bizonnyal hallott az ártatlanság vélelméről és arról, hogy a bűnösséget nem elég szétkürtölni, hanem bizonyítani is kell, úgy tűnik, hogy Péteréknél ez csak akkor működik, ha a saját pártjuk tagjairól van szó.

Mert politikusunk már minden kétséget kizáróan, bizonyítékok nélkül is tudja, hogy itt bizony

„Dömötör Csaba és a Fidesz delegációja áll e mögött a dolog mögött”

PestiSracok facebook image

. Egy menekülő embernek nyilván nem is kell több, csak annyi, hogy minél hangosabb, fenyegetőbben üvöltse, hogy

Magyar Péter pedig nem restellt felszólítani Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét, hogy „nyilvánosan fejezze ki az adminisztráció részéről bocsánatkérését.” Ezentúl, „ha kell vonja felelősségre akár a plenáris ülésen nyilvánosan Dömötör Csabát és a többi fideszes parlamenti képviselőt.” A felelősségre vonás pedig tartalmazzon kemény szankciókat. Vicces vagy épp tragikus, hogy egy olyan ember követeli a bocsánatkérést és a felelősségre vonást, aki a mentelmi joga mögé bújva menekül a törvénykeze elől és attól, hogy vállalja tetteinek a következményeit. De Magyar ilyen párhuzamokat nem ismer, mert ő csakis a hazája érdekében tesz mindent, ha meg elveti a sulykot, hát az is a magyarok érdekében van.

A technika ördöge? Kizárt! Csakis a Fidesz

Magyar, amilyen gyorsan felhozta, olyan gyorsan el is vetette a technikai és adminisztratív hiba lehetőségét, nevezetesen, hogy véletlenül került oda a neve a tervezetre. De ő, a mindenható tudja jól, hogy ez bizony nem lehetettet így. Ő egyszerűen csak abban a felfogásban cselekszik, hogy ha tudod másra kenni a problémádat, hát akkor bizony így kell tenni. Ehhez pedig a Fidesz mindig kapóra jön neki. Magyar, aki úgy tűnik szeret szemezgetni a régi nótákból, csak azzal jött, hogy mindez azért volt, mert a Fidesz el akarta terelni a figyelmet. Igen. már a könyökünkön jön ki, de jobb ha most már ezt a mondatott a Tiszától is megszokjuk. Mert nincs itt semmi igazság csak annyi, hogy a Medián szerint az Tisza vezet a Fidesz előtt. Igen, ennyi.

Persze Tarr Zoltán, tiszás Ep-képviselő is eljátszhatta a maga szerepét Péterünk saját színházában, amikor a politikus azt fejtegette teljesen elhűlve, hogy az uniós politikusok nem is értik, hogy kavarhatott ilyen nagy port az, hogy felkerült Magyar neve a dokumentumra. Próbálkozásnak nem rossz, de talán nem kellene mindenkit hülyének nézni. Minden bizonnyal pont azok az EP képviselők álltak tátott szájjal, akiknek szemében Magyarország, Ukrajnával kapcsolatban képviselet álláspontja miatt fekete bárány. És ezért - ahogy Magyar is teszi - mindent is rá lehet kenni, Manfred Weber, a Néppárt elnökének nagyon örömére.

Ruszin-Szendi Romulusz és a TB-s zsírleszívás

A volt tábornok zsírleszívásával kapcsolatos kérdést egy huszárvágással elintézte, amikor azt válaszolta, hogy

Ami már önmagában megint egy hazugság a részéről, mert mint azt sokan láthatták Ruszin-Szendi saját maga szólalt meg az ügyben és nem tagadta a zsírleszívás tényét. Majd Magyar Pétertől megszokott módon ahelyett, hogy magyarázatot adott volna, visszadobta a labdát és egyből azt kérte, hogy Orbán Viktornak az egészségügyi adatait is kérje ki a sajtó, mert szerinte

A bökkenő az, hogy a magyar miniszterelnök elme és fizikai állapotára senki sem kíváncsi tekintettel arra, hogy Orbán Viktor nem mutatja semmi jelét, hogy bármi problémája lenne. Ellentétben Magyarral, akinek a elmeállapotával kapcsolatban merülnek föl kérdések. De ez, ahogy Magyar Péter és Joe Biden, volt amerikai elnök esete is mutatja a magyarok és az amerikaiak egy részét sajnos teljesen hidegen hagyja.

Ami késik, nem múlik

Magyar újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a Fidesz még mikor a Néppárt tagja volt, sok embert beültetett arra a helyre, ahol a javaslatok és tervezetek feltöltését, illetve adminisztrációját végzik. Magyar ebből pedig leszűrte a számára kellemes következtetést, hogy

Majd Magyar azzal a fenyegetéssel búcsúzott, hogy a Magyar Televíziónak „csak egy pár hónapja van hátra.” Mert ők utána elhozzák nekünk magyaroknak a függetlenséget.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.