Pesti Srácok

Salis elvtársainak újabb "hősies" akciója: antifa aktivisták támadtak a görögországi magyar nagykövet autójára

null

Ismét megmutatták az antifasiszták, hogy szerintük az erőszak elfogadható – legalábbis ha ők követik el. A Budapesti Antifasiszta Szolidaritási Bizottság (BASC) büszkén számolt be arról az X platformon, hogy görög "bajtársaik" március 4-én, kedden megtámadták az athéni magyar nagykövet autóját. Az akcióval pedig – milyen meglepő – egy éppen előzetes letartóztatásban lévő szélsőbaloldali figura, Ravi Trux iránti szolidaritásukat kívánták kifejezni – adta hírül a Magyar Jelen.

A bejegyzés szerint az antifasiszta "hősök" előre kitervelten várták a nagykövetség fekete Mercedesét Athénban, a Vassils Konstantinou és Amyda utcák kereszteződésében. Nem csalódtunk a módszereikben sem: kalapácsokkal törték be az autó ablakait, majd diadalittasan közölték, hogy ez a támadás egyfajta "szolidaritási üzenet" Maja T.-nak és minden üldözött antifasisztának. Úgy tűnik, az antifák értelmezésében az üldöztetés azt jelenti, hogy valakit bíróság elé állítanak az elkövetett bűncselekményei miatt.

A BASC korábban már részletesen foglalkozott Ravi Trux budapesti tárgyalásával, amely februárban zajlott. Érdekes módon azonban ezúttal elmaradt a nagy létszámú szélsőbaloldali tüntetés Budapesten. Az első tárgyaláson – február 21-én – még sikerült nagyjából harminc külföldi antifa tüntetőt összetrombitálni, a március 6-i eseményen azonban már több mint száz magyar hazafi állt ki a 2023-as támadások sértettjei mellett. Az antifasiszták persze ismét demonstrációt hirdettek, de végül csupán alig egy tucatnyian jelentek meg a tárgyalóteremben – úgy tűnik, ha nincs meg a megfelelő tömegpszichózis, gyorsan elillan a "forradalmi" lelkesedés.

A görög antifák azonban továbbra sem elégszenek meg az utcai balhékkal – egyesek már a terrorcselekmények szintjére léptek. A német Hammerbandéval kapcsolatban álló aktivisták néhány hónapja bombamerényletet terveztek egy hazafias rendezvény ellen, de – az igazságos végkifejlet jegyében – a robbanószerkezet idő előtt felrobbant, saját magukat sebesítve meg. Az ilyen incidensek sajnos nem számítanak újdonságnak: 2013-ban szélsőbaloldali terroristák gépfegyverrel végeztek az Arany Hajnal nevű szervezet két tagjával. De persze, ha antifák követnek el gyilkosságokat, az "megmagyarázható".

PestiSracok facebook image

A magyar nagykövetség egyelőre nem adott ki hivatalos tájékoztatást a támadással kapcsolatban.

Úgy tűnik, a baloldal sorozatos veresége még frusztráltabbá tette a "szabadság" és "demokrácia" jegyében ártatlan emberekre támadó "demokratákat". Várjuk Ilaria Salis nemantifaterrorista EP-képviselő asszonyság elhatárolódását a támadástól.

Forrás: Magyar Jelen, Fotó:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.