Végre: hosszú időre börtönbe megy a hírhedt antifa rohamosztag, a Hammerbande egykori vezetője, Lina Engel

Helybenhagyta szerdán a német legfelsőbb bíróság a Lina Engelre, a szélsőbaloldali rohamosztag, a hírhedt Hammerbande egykori vezetőjére brutális támadások miatt 2023-ban kiszabott több mint ötéves börtönbüntetését. A Hammerbande Lina Engel vezetésével egy sor német városban támadt kegyetlenül az általuk szélsőjobboldalinak tartott áldozataira, nem egyet életveszélyesen megsebesítve. Lina Engel szeretője, Johann Guntermann vette át a Hammerbande vezetését, amikor Engelt lecsukták, majd az ő vezetésével Budapesten is embervadészatot rendeztek.
A Karlsruhében működő bíróság elutasította a német adatvédelmi törvények miatt csak Lina E. néven emlegetett aktivista fellebbezését. Ő nem más, mint a hírhedt antifa rohamosztag, a Hammerbande egykori vezetője, Lina Engel, akit immár jogerősen elítéltek a brutális akciók miatt.
A lipcsei Lina Engel ügye nagy port vert fel Németország-szerte, miután az akkor még diákot és Hammerbande-tag bűntársait azzal vádolták meg, hogy 2018 és 2020 között több brutális támadást hajtottak végre szélsőjobboldali csoportok feltételezett tagjai ellen Szászországban és Türingiában. Áldozataikra viperákkal, kalapácsokkal, vasrudakkal támadtak, miközben arcukat álarc, vagy sál takarta.
A támadások miatt tizenhárman megsebesültek, közülük ketten súlyosan, életveszélyesen.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. Az ítélet kihirdetése után szabadulhatott a letartóztatásból, ám most vissza kell majd térnie a rácsok mögé.
Az ítélet ellen Lina Engel ügyvédje és a szövetségi ügyészek is fellebbeztek, utóbbiak súlyosításért és ismételt letartóztatásért. A karlsruhei bíróság ma úgy döntött, hogy a korábbi eljárásban nem követtek el jogi hibát, és elutasította a fellebbezést.
A szerdai ítéletet kihirdető bíró indoklásában leszögezte: "a politikai vita eszköze a szó, és nem az erőszak".
A 30 éves Lina Engel nem volt jelen a karlsruhei bíróságon.
Antifasiszta rohamosztagosok, akiknek az erőszak a fő eszköze
Az elítélt Lina Engel annak a szélsőbalos "antifa" csoportnak, a hírhedt Hammerbandénak volt a vezetője, amelynek többi tagja 2023-ban Budapesten a kitörés napján több, szerintük szélsőjobbos nézeteket valló magyart, lengyelt és németet vert össze brutálisan a nyílt utcán, akik közül többen súlyosan és életveszélyesen megsérültek.

A csoportot ekkor már Johann Guntermann, Lina Engel szeretője vezette; miután Engelt letartóztatták, Guntermann illegalitásba vonult. A Hammerbande-főnök maga is részt vett a budapesti embervadászatban. Végül magyar és német elfogatóparancs alapján a kelet-németországi Weimar közelében fogták el tavaly, és bűnszervezetben való részvétellel és súlyos testi sértéssel gyanúsítanak mind Magyarországon, mind Németországban.

A rohamosztag nemcsak Magyarországon élte ki "világforradalmi" vágyait, hanem Németországban is sorozatban követtek el a budapestihez hasonló kegyetlen támadásokat.
A módszer ugyanaz volt mindegyik támadásnál. Megfigyelték áldozataikat, majd hiénacfalkaként, arcukat álarc, vagy sál mögé rejtve rohanták le és viperákkal, szöges kalapácsokkal, vasrudakkal legalább 60 másodpercig ütötték testszerte őket.
Például Drezda világháborús bombázásának 75. évfordulóján Johann Guntermann és Lina Engel az egyik vonaton figyelte meg a szerintük szélsőjobboldalinak tartott embereket. Az információt pedig telefonon adták át a csoport többi tagjának. Így miután az áldozatok leszálltak a wurzeni állomáson, a csoport tagjai megtámadták és brutálisan összeverték őket. Törtek a koponyák és a végtagok, a bordák.
Ugyanígy támadtak Eisenach városában, amikor egy jobboldaliak találkozóhelyeként számon tartott vendéglőnél vártak áldozataikra. Egyiküket egészen a házáig követték, majd ott félig agyonverték, egy több fős társaságnak pedig az autójára támadtak, súlyos károkat okozva.
A budapesti embervadászat csak egy volt a sok közül a Hammerbande, Johann Guntermann, Lina Engel és bandatagjaik számára.
És a Hammerbande egyik legszélesebb körben ismert tagja és híve volt, az olasz antifasiszta Ilaria Salis, akivel szemben végül a bíróságnak fel kellett függesztenie a büntetőeljárást, mert az antifa harcos nőt megválasztották Európai Parlamenti képviselőnek.

Igen. EP-képviselő bárkiből lehet. Mindegy milyen eljárás van vagy volt ellened folyamatban, ahogy az is, hogy azok mennyire minősülnek esetleg súlyosnak, a lényeg, hogy ugyanazt a nótát fújd, amit a brüsszeli és strasbourgi fősodor hallani akar. Ha megteszed, védve vagy, ahogy Salis is, aki a mentelmi jog védelmében éli mindennapi életét és kapja több milliós fizetését az európai adófizetők pénzéből.
Forrás: PS/MTI Vezető kép: kivágás (Lina Engel)