Pesti Srácok

Hadházyék túráztak: a Várból az Erzsébet hídra sétáltak, és elfoglalták mind az ötszázan

Hadházyék túráztak: a Várból az Erzsébet hídra sétáltak, és elfoglalták mind az ötszázan

Fertályórája még vonulgattak néhány százan a fővárosban tüntetés címszó alatt. Hadházy Ákos tegnap kora este vezette fel hadait a Várba, hogy azóta a Karmelita térségében táborozzanak. Ma 17 órakor azonban szó szerint szedték a sátorfájukat. Laza sorokban elindultak néhány százan túrázni. Le a várhegyről, hogy aztán elfoglalják 18 óra tájban az Erzsébet hidat, a Budapestiek nagy örömére. Ja, nem.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 18 és 21 óra között újra lezárják az Erzsébet hidat. Hadházy Ákos, aki lebolondozta még fenn a várban Szabó Bálint trombitást, ismét a hídra vezeti néhányszáz követőjét, köztük a törvényességre fittyet hányó momentumosokat. Ők nyilvánvalóan ismét illegális hídfoglalásba fognak 21 óra után, de az is lehet, hogy már előtte. A tapasztalat bizonyítja, megvan az igényük rá.

Olyan szinten köpnek a törvényességre, hogy a tegnap ellenük intézkedő rendőröket vádolja Bedő Dávid országgyűlési képviselő agresszióval, pedig ők gerjesztenek indulatokat és veszik rá a törvényesen tüntetőket is, hogy illegálisan hidakat foglaljanak.

Innen indult Hadházy Ákos és maroknyi csapata // fotó: Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image

Bedő Dávid ráadásul elszemtelenedett. Már a belügyminiszter bombázza kérdéseivel:

  1. Miért nem engedték át a békés tüntetőket a Lánchídon, ezzel súlyosan veszélyes helyzetet teremtve az összezsúfolódott tömegben?
  2. Miért nem engedték fel a békés tüntetőket a Várba, a Sándor palota elé?
  3. Milyen indokkal zaklatták a tegnapi tüntetés során a Momentum tüntetésről hazafelé tartó aktivistáit?

Mi tudjuk a választ, azért nem, mert be nem jelentett tüntetést hoztak össze maguknak, ami törvénytelen.

Érti vajon Bedő, hogy mit jelent az a szó, hogy törvénytelen?

Az Erzsébet híd elesett. Kerülje mindenki a hidat és környékét, a legfontosabb pedig, hogy ne reagáljon senki agresszívan, nem úgy, mint a Momentum hőzöngői!

Erkölcsi elégtételt Lakatos Márk áldozatának

Mindeközben a Kossuth téren megkezdődött az Ábrahám Róbert meghírdette tüntetés Lakatos Márk áldozataiért.

Lakatos Márk David Pressman amerikai nagykövet kerti partiján, mellyel lezárták a 2023-ás "Pride-hónapot" (Forrás: FB)

Ami biztosra vehető, Lakatos Márk nem megy el ma a Kossuth térre, mint ahogy még mások sem. Egy Facebook-bejegyzésből megtudhattuk, kiknek kellene ott lennie ma.

"Nagy lépés volna egy tisztább Magyarországért, ha ott lenne többek között:

Kiemelt kép: A momentumosok törvénytiszteletéről: tilos az arcot eltakarni a tüntetők számára (Fotó: Hatlaczki Balázs)
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…